Csend-önélet-rajz – Vajda Lajos kiállítása Szentendrén

Fotó: VS.hu / Mudra László

-

Mintegy 150 mű felvonultatásával, káprázatosan gazdag és remekül rendezett kiállításon mutatja be az 1908 és 1941 között élt Vajda Lajos majdnem teljes életművét a Ferenczy Múzeum, Szentendrén.


Önarcképek sorozata

Remek ötlet a tárlat rendezőitől, hogy önarcképek felsorakoztatásával várják az első terembe belépő látogatót. Egyrészt azért, mivel köztudott, hogy Vajda életművének egyik központi műfaja az önarckép; Mándy Stefánia a oeuvre-katalógusa 54 ilyen művet tart számon.


Másrészt az első terem anyaga szinte összefoglalja, a későbbiekben mire számítson a néző, és jó bevezető Vajda művészi fejlődésének bemutatására is. Az első kép 1925-ös, a címe Felemelt karú önarckép, még teljesen realista, tradicionális technikával készült rajz, és nem sokkal több, mint Vajda elsőrangú rajztudásának demonstrálása. (Ugyanakkor a tárlat végén eszünkbe juthat, hogy a felemelt kar gesztusa alig egy évtizeddel később milyen perdöntő szerepet játszik Vajda egyik fő művén, mely az utolsó szobában látható: Felmutató ikonos önarckép.)

A következő stáció az Álarcos önarckép 1935-ből. Hogy aztán az önportrék sorát egy absztrakt elemekkel ellátott rajz zárja 1937-es datálással, no meg az Önarckép koponyával, mely a közelgő halál egyik hírnöke, de lehet a reneszánsz óta klasszikus zsáner, a vanitatum vanitas ábrázolások egyik verziója is, mely arra figyelmeztet, hogy minden múlandó. E képeken a „cselekmény” a koponyán belül játszódik le, a festő gondolkodása teremti meg a kép tárgyi világát.


Felmutató ikonos önarckép, 1936


Rövid élet, kevés esemény, sok mű.”

A fenti mondatot monográfusa, Mándy Stefánia írta róla. Találóan. A szűken vett életpálya pár mondatban összefoglalható.


Egy szegény zsidó család ötödik, utolsó gyermekeként születik 1908-ban, Zalaegerszegen. Apja, bírósági irodaszolga, a jobb élet reményében 1916-ban Szerbiába költözik a családdal.

1923 után a család visszatér Magyarországra, Szentendrén telepednek le.

1926-ban a csonttuberkulózis első jelentkezése szakítja meg ezt az ígéretes pályakezdést. Közel egy évig alkotói tétlenségre ítéltetik. Hét műtét után kerül ki a kórházból.

Főiskolai tanulmányait 1927-ben kezdi meg, és 1929-ben zárja.

1930 és 1934 között Párizsban találjuk. Nyomorog, többek közt ólomkatonák festéséből tengődik, de megismerkedik a nemzetközi avant-garde és a szovjet-orosz progresszió, mindenekelőtt Malevics és a filmrendező Eizenstein művészetével. Mindezek hatására fotómontázsokat készít.

1935-től 1940-ben bekövetkezett halálig Szentendrén él és dolgozik. Ekkor alkotja meg életműve javát. 1940 szeptemberében munkaszolgálatra kap behívót. De már olyan állapotban van, hogy három hét múlva leszerelik. Egy évvel később, szeptember 7-én hal meg a budakeszi Tüdőszanatóriumban.



Nekrológjában ezt írta róla Kállai Ernő: Ősi, babonás rettenet vált úrrá rajta, ha a mai világra nézett. Szíve gyökeréig megborzadt a kor démoni ábrázatától, pokoli embertelenségétől.


Ebből a lidércnyomásos borzalomból fakadtak azok a félelmetes, sötét arcok és alakok, melyeket Vajda érzékeny keze papírra és vászonra vetett. Ebből a dúlt lelkű képzeletből csaptak ki a vadul föllángoló és viharzó vonalak, egybesodródva és csavarodva, hogy nyomukban éj és alvilág szülte vészmadarak riasztó szárnycsapásai, apokaliptikus szörnyek, egymást faló és marcangoló bestiák ádáz fenekedése támadjon.”

Az önarckép: csendélet és önéletrajz

Különösen kései korszakára, a félelmetesen gomolygó szénrajzok üvöltő fekete káoszára igaz Kállai jellemzése. A harmincas évek önarcképeinek és csendéleteinek sorozat még harmonikusabb világszemléletet. Ekkor keletkeznek ikonszerű önarcképei, amelyek meghökkentő hasonlóságot mutatnak a csendéleteivel. Az erősen stilizált, egyéni vagy személyes vonásokat alig viselő arc csak egy nyugodt, kerek vagy ovális tárgy e képeken, miként az asztalok, palackok, poharak se egyebek, mint olyan geometriai formák, melyek bármikor arccá, pontosabban ikonná válhatnak.

És a koponyában rejlő képek, mintha képregény-buborékok lennének, mindig a művészt éppen foglalkoztató gondolatot mutatják. Így válnak az önportrék egy különleges, rajzokba foglalt önéletrajz fejezeteivé.

Tiszta formák megfagyott tánca ez, mely erősen kontrapunktikus. Leginkább Bach fúgáira emlékeztető, amolyan mozgó harmónia árad a csendéletté vált önarcképekből.


Vajda Lajos kiállítás, Szentendre


A végső szó: az utolsó szénrajzok

Az 1940-ben, kényszerűségből olcsó csomagolópapírra feldobott szénrajzai jelentik a pálya csúcsát. Bach helyett most Bartók sokszólamúság veszi át a vezető szerepet. De eszünkbe juthatnak Ligeti György nagyjából húsz-harminc évvel később keletkezett zenekari művei is, melyeket a komponista az álló zene névvel látott el.


A pályatárs, Ámos Imre így jellemzi Vajda kései rajzait:

legutóbbi munkái … mintha egy más világi … vagy más bolygóbeli, eddig nem látott furcsa, szövevényes élet kivetítései lennének. Szuggesztív kavargása a vonalaknak, formáknak, kozmikus örvénylések, álombeli figurák toldott-foldott darabjai keringenek a fehér papíron, s úgy látszik, minden terv nélkül, mégis, aki rezonál a transzcendens dolgokra, érzi, hogy minden vonás szinte előre kitervezett, tervszerű egyensúlyban van. Mintha a legutóbbi dolgai idején, már előre érezte volna hátralevő napjai korlátozott számát, minden erejét és gátlás nélküli érzéseit belerajzolta nagyméretű, sötét rajzaiba. Nem hiszem, hogy ezeket a munkákat továbbfejleszthette volna. Munkássága így befejezett egész…”

Ennek a befejezett egésznek állít emléket ez a ragyogó kiállítás.


Vajda Lajos kiállítás, Szentendre


Világok közt. Vajda Lajos élete és művészete. Ferenczy múzeum, Szentendre. Megtekinthető 2019. március 31-ig.