A zseni a mocsokban dagonyázva is zseni

Forrás: Libri

-

A holland művész, Typex három évet töltött Rembrandttal. Nagyszabású képregénye több életrajznál: a festő koráról, műveinek titkairól és hatásáról rajzolt színes-szagos, érzéki élményekben tobzódó albumot.


Magyar nyelven ritkán olvashatunk képregényes formában elmesélt életrajzokat, pedig tőlünk nyugatra ennek komoly hagyománya van, manapság például az egyik legelismertebb képregényalkotó a német Reinhard Kleist, aki Johnny Cash-ről, Elvisről és Fidel Castróról is rajzolt már albumot. A nyugat-európai elitligában játszik a holland Raymond Koot, művésznevén Typex is, aki évekig tartó folyamatos munka után tavaly állt elő eddigi fő művével, amelyben Rembrandt életét dolgozza fel több mint kétszáz színes oldalon. Szerencsére Typex nemcsak arra törekedett, hogy felelevenítse a németalföldi zseni kevéssé eseménydús életének főbb állomásait, hanem alászállt a tizenhetedik századi holland városok mocskos hétköznapjaiba, hogy egy munkamániás, mogorva festő alakján keresztül a modern művészet alapvető kérdéseivel szembesítse az olvasót.

A vaskos kötet helyenként ugrál az időben, de alapvetően az első sikerektől az adósságoktól terhes, magányos öregkorig mutatja be Rembrandt életét.

Az egyes fejezetek mindig a festőhöz közelálló személyek nézőpontját érvényesítik, így ismerjük meg Rembrandt mellett a feleségét, szeretőit, gyermekeit és barátját is. A biográfia közel sem teljes, Typex csak bizonyos eseményeket mutat meg, általában fordulópontokat, a fiatal művész első komoly megbízását, a feleség halálát vagy az amszterdami pestisjárványt elevenítve föl az életútból. Terítékre kerülnek ugyanakkor teljesen banálisnak tűnő epizódok, kocsmai tivornyák, cirkuszlátogatások és piaci bevásárlások is.

Ezekkel a korabeli mindennapokról tudósító jelenetekkel Typex eléri, hogy ne száraz, történelemkönyvek lapjaira illő leírást kapjunk a századokkal ezelőtti Németalföldről, hanem egy élő, lélegző világba nyerjünk bepillantást. A kor anyagiságának, atmoszférájának, bűzeinek érzékeltetésére komoly hangsúlyt fektet a szerző, ennyi hájas testet, randa krumpliorrot, petyhüdt péniszt és taknyos kisgyereket én még biztos nem láttam képregényben.


A képregény magyar kiadásának borítója


Fennköltség helyett evés, szex és munka

Az érzéki környezetrajz ugyanakkor egyenesen a főhős művészetéből táplálkozik. Caravaggio után Rembrandt volt az, aki a festészet addigi történetében a leghatározottabban törekedett az élő, anyagszerű, kendőzetlen testábrázolásra, a megereszkedett bőr, a fáradt-üres tekintetek reprodukálására – elég csak emblematikus önarcképeire gondolni. De Typex nemcsak ebben támaszkodik alanyának munkásságára.

Az aprólékosan kidolgozott tárgyi világ, a megannyi lerajzolt ruha, kalap, fegyver és ivókupa, a képeken keresztbe-kasul szaladgáló patkányok és repdeső madarak Rembrandt tárgykultuszát idézik fel, azt a nem szűnő gyűjtőszenvedélyt, ami miatt a festő többször a csőd szélére került. A képregény egyik emlékezetes jelenetében Rembrandt kollekcióját lajstromozzák a végrehajtók („24 különböző méretű bronzszobor, 35 kitömött madár, 9 teáscsésze, egy emberi kar maradványai spirituszban...”), és hőséhez hasonlóan Typex is hisz a tárgyak mágikus erejében.

A lenyűgöző katalógus csak még elevenebbé teszi az ábrázolt világot, miközben a felvillantott epizódok teljes mértékben nélkülözik a fennkölt, kosztümös szépelgést. Olyan hétköznapi tevékenységek kerülnek előtérbe, mint az étkezések, a szex, a fetrengés a betegágyban, és mindenek előtt a munka. Rembrandtot mogorva házisárkányként, kiismerhetetlen tehetségű géniuszként és gondoskodó szerelmesként is látjuk, de elsősorban munkamániás mesteremberként áll előttünk, aki azonnal veszi elő a rajztömbjét, ha bármi érdekeset lát, és úgy hal meg, hogy órákig tartó festegetés után egyszer csak eltűnik a sötétbe borult műteremből – ez a könyv egyik legszebb, költői megoldása.


Egy kocka a képregényből


Profán megközelítés, kikacsintásokkal

Typexnek esze ágában sincs leborulni az érinthetetlen zseni előtt, egész munkájára jellemző az a tiszteletlen, profán megközelítés, amivel Rembrandt életének eseményeit és őt magát is ábrázolja, egy ízben például a pestist terjesztő, ételt gyűjtögető patkányok és a pénzszűkében lévő Van Rijn-család között von párhuzamot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szerző ne venné nagyon komolyan hőse életművét. Konkrét képi idézetek is eszünkbe juttathatják a Rembrandt-festményeket, de a rajzok színvilága, a barnás tónusok vagy a rézkarcokat idéző monokróm képek is a festő stílusára utalnak, az ő munkáival folytatnak párbeszédet.

Typex pontosan ismeri Rembrandt műveinek utóéletét, az ezernyi hamisítványtól a különböző parodisztikus pastiche-okig, és maga is játékos, önironikus kikacsintások kíséretében áll be a sorba. Néha feltűnően mesterséges, szénrajzszerű háttérben helyezi el az alakokat, máskor szándékosan összekeveri az oldalszámokat, vagy könyvjelzőt rajzol az egyik oldalra, mintha nem is valódi életrajzot, csak annak másolatát tartanánk a kezünkben. Az idézetek, utánzatok kiemelésével a tizenhetedik századi céhes művészvilág működésmódjáról is lerántja a leplet, hiszen Rembrandt maga is előszeretettel szignálta saját nevével tanítványai ügyesebb festményeit.

Vagyis Typex nem pusztán Rembrandt életének főbb eseményeit és a festő hús-vér karakterét képes közel hozni a mai olvasóhoz, de az ábrázolt történelmi kort is élővé tudja varázsolni. Mindezt úgy, hogy a Rembrandt-értelmezések művészeti hagyományát, és ehhez a hagyományhoz fűződő öntudatos, ironikus viszonyát is munkája részévé teszi, anélkül, hogy körülményes és unalmas művészetelméleti fejtegetésekbe bocsátkozna. Az eredmény egy lebilincselően gazdag képi világú, olvasmányos és meglepően vicces kötet, megjelenése valóságos ünnep az ínséges hazai képregénykiadásban. (Ezzel egy időben a Szépművészetiben Rembrandt-kiállítás nyílt, erről szóló beszámolónkat itt olvashatja.)

Typex november 5-én, szerdán Magyarországra látogat: este 6-kor a Szatyor bárban mutatja be a képregényt. Az esemény Facebook-oldala itt található.