A tej mégsem „élet, erő, egészség”?

Fotó: Getty Images/iStockphoto / kzenon / Getty Images/iStockphoto / kzenon

-

A sok tejivás mégsem erősíti a csontokat, sőt. Azt azért még nem merik állítani, hogy miatta törnek. A sajt és a többi tejtermék viszont tényleg jót tesz a csontoknak.


Egy most publikált tanulmány szerint a naponta legalább három pohár tejet megivó nőknek kétszer olyan gyakran tört el valamilyen csontjuk, mint azoknak, akik ennél kevesebbet fogyasztottak. A kutatók kiemelik, hogy az eredmények csak trendet jeleznek, és a kísérletből nem következik az, hogy a tejivás okozná a csonttörést, ugyanis az eredményben olyan tényezők is szerepet játszhatnak, mint a testsúly vagy az alkoholfogyasztás.


A kommunizmusban még azzal reklámozták, hogy nem lehet megunni


A tejet sokáig úgy ajánlották, mint kitűnő kalciumforrást, ám a tanulmány, amelyből a tejivók gyakori csonttörésére lehet következtetni, éppen az ellenkezőjét sugallja.

A kutatást Svédországban végezték, ahol 1987 és 1990 között 61 400 nőt, valamint 1997-ben 45 300 férfit vizsgáltak. A kutatás kiterjedt az alanyok étkezési szokásaira (különös tekintettel a tejtermékekre) és egészségügyi állapotukra is. A húszéves utánkövetési időszak adataiból nem csupán az derült ki, hogy a tejivók csontjai gyakrabban törnek el, de ebben az időszakban a sok tejet fogyasztó nők közül kétszer annyian haltak meg, mint a keveset ivók közül. A férfiaknál hasonló trendeket figyeltek meg, de náluk nem olyan magas ez az arány, mint a női tejivóknál.

Viszont fordított az arány, ha a fogyasztásban nemcsak a tej (napi három pohárnál több), hanem a feldolgozott tejtermékek (sajt, joghurt) mennyiségét is figyelembe veszik. Így ugyanis már a több tejterméket fogyasztók csontjai bizonyultak erősebbnek.

Mindezek fényében a tudósok egyelőre nem ajánlják senkinek, hogy totálisan változtassa meg táplálkozási szokásait. A kutatásokat még folytatják, vizsgálják például a tejcukor szerepét, amiről még keveset tudnak.

A British Medical Journalban publikált eredményeket a BBC ismertette.