Az elmúlt ezer évben többször is áthelyezték a naptárban, és igen változatos formában ünnepelték Szent István napját, ami csak a XIX. század végén lett hivatalosan is munkaszüneti nap. Ma szinte természetes, hogy az államalapítás mellett az új kenyeret is augusztus 20-án ünneplik, de ez sem volt mindig egyértelmű, miként az sem, hogy ennek a napnak kellene lennie a legfontosabb állami ünnepnek.
Mikor van Szent István napja?
Szent Jobb körmenet 1930-ban a Bécsi kapunál
„Nemzetivé akarjuk tenni!”
Az 1867-es kiegyezés után többször felmerült, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé augusztus 20-át, de a viták sokáig nem vezettek eredményre.„Kétséget nem szenved, nincs ember az országban, a hazában, a ki méltányosnak ne találná, hogy Magyarország, a magyar nemzet szent István napját nemzetileg megünnepelje. (...) Szerintem a jelen percz erre nem alkalmas” - mondta például 1878-ban a képviselőház ülésén Helfy Ignác ellenzéki képviselő. Érdekes, hogy Helfynek nem az államalapító királlyal szemben voltak kifogásai, csak azt javasolta, hogy a parlament egységes törvényt alkosson a hivatalos ünnepekről, és „kevesbítse” az ünnepnapok „rendkívül nagy számát”. Eltartott egy darabig, mire az Országgyűlés a tettek mezejére lépett: csak 1891-ben terjesztették be „az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről” szóló törvényt, amely - gróf Andrássy Tivadar javaslatára - egyben azt is előírta, hogy „szent István király napján, mint nemzeti ünnepen” is munkaszünetet kell tartani. Persze ekkor is voltak, akiknek akadtak kifogásaik, például amiatt, hogy egy katolikus szent ünnepét tették meg nemzeti ünnepnek. „Szent-István király ünnepét tévesen mondta gr. Andrássy Tivadar úr nemzeti ünnepnek eddig is; ez tisztán egyházi, felekezeti ünnep” - mondta például Veres József képviselő, mire Linder György rávágta: „Nemzetivé akarjuk tenni!” Ezt képviselte az akkor már a miniszterelnöki posztról leköszönt gróf Tisza Kálmán is, aki úgy érvelt: „Van-e ebben olyasmi, a mi arra kényszerítsen valakit, ki Szent-István királyt nem mint egy egyházfelekezet szentjét akarja tisztelni, hogy templomba menjen, hogy hozzá fohászkodjék? Nincs egy betű sem.” A nemzeti ünnep létrehozásának szándéka azonban nem járt sikerrel. Alig több mint egy évtizeddel később, 1902-ben Benedek János képviselő már arra panaszkodott a képviselőházban, hogy „(...) ennek az országnak a szerencsétlensége az t.i., hogy ezen ország lakosai nem képesek egy napot, egy olyan napot kiválasztani, a melyen szívük együtt doboghasson (...) az az ünnep, a melyet Tisza Kálmán nemzeti ünneppé kívánt tenni, íme a gyakorlatban csak egyoldalú felekezeti ünneppé változott.”
Az első világháború és a trianoni békeszerződés után új értelmet nyert Szent István király kultusza, a vallásos tartalom háttérbe szorult, illetve összekapcsolódott az elvesztett területek visszakövetelésével, az irredentizmussal. „Szent István birodalma” ugyanis a régi, nagy Magyarország szinonimájává vált. 1920-tól a nemzetgyűlési jegyzőkönyvekben is számtalanszor olvashatók „Szent István birodalmának megbonthatatlan egységét” hirdető felszólalások, 1928-ban pedig ezen a napon avatták fel a budapesti szabadságtéren az úgynevezett ereklyés országzászlót. Hivatalosan ugyanakkor először egy másik ünnep, március 15. kapott elismerést: az Országgyűlés 1927-ben nyilvánította nemzeti ünnepnek (korábban, a dualizmus idején április 11-ét, az 1848-as áprilisi törvények szentesítésének évfordulóját nevezték meg ünnepnapként, ami nem bánthatta az uralkodóház érzéseit). Csak az államalapító halálának 900. évfordulóján, 1938-ban alkotott törvény „Szent István király dicső emlékének megörökítéséről”, amelyben nemzeti ünnepnek nyilvánították augusztus 20-át. Ugyanebben az éven az egész országon körbehordozták a király ereklyéjét, a Szent Jobbot. A Filmhíradó tudósítása az 1938-as körmenetről: Ebben az időszakban kapcsolódtak össze először össze a XX. század eleje óta megrendezett aratóünnepségek az augusztus 20-i megemlékezésekkel (ezeket még Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kezdeményezésére kezdték megtartani: a miniszter ezt remélte, az ilyen alkalmak segítenek elsimítani az aratósztrájkokat). Eredetileg az aratást természetesen nem augusztusban ünnepelték: hagyományosan vagy Péter-Pál napján (június 29.), vagy július 15-én, az apostolok oszlásának napján, de leginkább az aratás tényleges befejezésekor tartottak ilyen ünnepségeket. Kovács Ákos, a nemrég elhunyt néprajztudós Az Új Kenyér ünnepe című tanulmányában (első része a Mozgó Világban, második része a Beszélőben jelent meg) azt írta: már a XX. század elején történtek kezdeményezések az aratási ünnep és a Szent István nap összekapcsolására, de 1927-ben esett meg először, hogy augusztus 20-án Mayer János földművelésügyi miniszter, a Faluszövetség elnöke a Szent Jobb-körmenet után sok száz népviseletbe öltözött földművest vonultatott fel a Várban, később pedig már ennek keretében egy búzakoszorút is átnyújtottak a kormányzónak. Az 1930-as évek elejétől az úgynevezett Gyöngyösbokréta mozgalom vonultatott fel népviseletbe öltözött csoportokat a fővárosban augusztus 20-án. A Paulini Béla újságíró által életre hívott, saját megfogalmazása szerint a magyar népművészet ápolására és újravirágoztatására alakult Gyöngyösbokréta 1933-ban nagy sikerrel állított színpadra egyebek mellett egy „mezőkövesdi aratóünnepet”, amivel csak egy gond volt: Mezőkövesden a szakirodalom szerint nem tartottak aratóünnepet, vagyis a műsor inkább operett volt, mint népművészeti bemutató. Paulini és a Gyöngyösbokréta augusztus 20-tól függetlenül is szívesen bábáskodott a kenyérünnepnek, vagy a magyar kenyér ünnepének átkeresztelt aratóünnepségeken is, például 1937-ben Szegeden, vagy 1941-ben a visszafoglalt Szabadkán. Utóbbi ünnepséget július 27-re, Horthy Miklós látogatására időzítették - az ország ekkor már hadban állt a Szovjetunióval -, és Kovács Ákos megfogalmazása szerint már nem is annyira az aratásról és a kenyérről szólt, mint inkább egy antik mintára koreografált diadalmenet volt az „országgyarapító” kormányzó tiszteletére.
Országalapító forradalmár
Rákosi Mátyás és a búza - propagandakép
A koalíciós időkben még a nemzeti hagyományokat is magukénak valló kommunisták egyébként is igyekeztek a maguk képére formálni az augusztus 20-i ünnepet. 1946 augusztus elején - valószínűleg nem függetlenül attól, hogy június 29-én a korabeli beszámolók szerint 150 ezer ember érkezett Szegedre, a Független Kisgazdapárt által rendezett új kenyér ünnepére - meghirdették Szent István napjának új értelmezését: „ne csodálkozzék majd senki, írta a lap, ha augusztus 20-án a mi pártunk is ünnepel. Ünnepli Szent Istvánt, az országalapító forradalmárt.”
„A Szent István napi újkenyér-ünnep nemcsak egy év munkájának, tapasztalatainak és eredményeinek összegzése, hanem elindulás egy újabb esztendő küzdelmes útjára” - írta 1946. augusztus 13-án a Szabad Földben Nagy Imre, aki szerint a Magyar Kommunista Párt a mezőgazdaság fellendítését és a parasztság helyzetének javítását tűzte célul maga elé. A pártlap az ideológiai alapot is megadta a két ünnep összekapcsolására, mikor azt írta: augusztus 20-án a kommunista párt is „ünnepli Szent Istvánt, az országalapító forradalmárt”.
Kommunista aratási ünnep 1946-ban, a Filmhíradó tudósításában:
Bár a Szent Jobb körmenetet már 1948-ben betiltották, a kommunisták nem kívántak szakítani augusztus 20-szal mint állami ünneppel. Sőt, 1949-ben erre a napra időzítették az új, sztálinista alkotmány elfogadását, amit a következő évben törvényerejű rendelettel a Népköztársaság napjává nyilvánítottak (hivatalos ünnep lett még április 4. és november 7.). Az új kenyér egy időre háttérbe szorult, 1951-ben például Nagy Imre is az alkotmány ünnepét és „a terménybeadási kötelezettség teljesítésének első határidejét” köszöntötte.
A Népköztársaság napja egészen 1989-ig fennmaradt, és az ünnepségeken legalábbis díszletként felvonultatták a kenyeret is. A Kádár-korszakban azonban ez az elem fokozatosan háttérbe szorult, elhalványította azt a budapesti vízi- és légi parádé, illetve a tűzijáték. A rendszerváltás szimbolikus eseményei közé tartozott, hogy 1989-ben, több mint negyven évi szünet után újra engedélyezték a Szent Jobb körmenet megtartását, hamarosan - október 23-án - pedig megszűnt a népköztársaság is.
1973, "A Varsói Szerződés fegyveres ereje békénk őre"
Nemzeti vagy állami ünnep
A rendszerváltás utáni első parlament 1991 márciusában vette napirendre a Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló törvényjavaslatot. Az Antall-kormány előterjesztése három nemzeti ünnepet nevezett meg, március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át. A kormánynak szándékában állt az egyik ünnepet kiemelni a három közül, és „állami” ünneppé nyilvánítani, de - mint azt Isépy Tamás igazságügyi államtitkár fogalmazott - „ezt a hálátlan feladatot lényegében az Országgyűlés bölcsességére bízta”. Az Országgyűlési Napló érdekes vitát örökített meg ebben a kérdésben. Az MDF-es Kónya Imre azt javasolta, hogy augusztus 20. legyen az állami ünnep, mert „ez fejezi ki legjobban a magyar államiság eszméjét”. Utalt rá ugyanakkor, hogy vannak gyakorlatias megfontolásokon alapuló ellenvélemények is, például az, hogy nyáron van, amikor a külképviseletek szabadságra mennek. Szerinte ugyanakkor a franciákat sem zavarja, hogy nemzeti ünnepük, július 14. nyárra esik. „Ha egyszer államiságról beszélünk, akkor teljesen egyértelmű, hogy csak augusztus 20-a jöhet ebből a szempontból szóba, mert akkor, amikor augusztus 20. szóba kerül, akkor mindenki tudja, hogy ehhez a mi államalapításunk, a közel 1100 éves történelmünk kapcsolódik” - mondta Torgyán József, a Kisgazdapárt elnöke. Hasonlóan érvelt a KDNP-s Füzessy Tibor: „a három közül a kiemeltebb jelentőségű ünnep csak egy lehet, az, amelyik első királyunk emlékén keresztül a magyar államiság kezdetét és a keresztény nyugathoz való csatlakozásunkat egyértelműen jelenti”. A Fidesz nevében felszólaló Németh Zsoltnak ugyanakkor elvi ellenvetései is voltak. Akárcsak száz évvel korábban egyes képviselők, ő is azt vetette fel, hogy „az egyházi és állami ünnepek összemosása nem szerencsés”, mivel nem lehet elvárni a protestánsoktól és az ateistáktól, hogy részt vegyenek „az állami ünneppel óhatatlanul összefonódó egyházi eseményeken”. A fideszes képviselő szerint a nemzeti ünnepek közül „március 15. az egyedüli, amely megítélésünk szerint állami ünnepként szóba jöhet, mivel a nemzetet semmilyen, főbb értelemben nem osztja meg”. Március 15-ét támogatta az SZDSZ is. Szabó Miklós képviselő ezt azzal magyarázta, hogy augusztus 20. egyetemes ünnep ugyan, de épp ezért „minden hatalom által kisajátíthatónak bizonyult”. Március 15-ét viszont - mondta a kiváló történész, Szabó - „antidemokratikus hatalom soha nem tudta kisajátítani, a maga képére nem tudta az ünneplését formálni”. Az SZDSZ-es képviselő emellett úgy fogalmazott: augusztus 20. az ezeréves folytonosság ünnepe, október 23. egy rossz, bűnös korszak lezárása, március 15. viszont „a jövő felé fordulás, az újrakezdés ünnepe”. A rendszerváltozás utáni augusztus 20-i ünnepségek lényegében az elmúlt évszázad elemeiből álltak össze: a legfontosabb a Szent Jobb körmenet, a tisztavatás, illetve tűzijáték, de változó módon vissza-visszatért a vízi és a légi parádé is (2003-2009 közt például a Red Bull Air Race repülőverseny budapesti futamával). Az új kenyér motívuma sem tűnt el, sőt, 2011 óta - igaz nem kormányzati, hanem magánkezdeményezésre - Pécsett egész programsorozatot építettek a „Magyarok kenyere” köré: ennek lényege, hogy a hazai és határon túli gazdák által összeadott búzából készítenek kenyeret, amelyet jótékonysági céllal értékesítenek.