Bródy Sándor miatta lőtte szíven magát, de túlélte, míg Pfeifer Károly, a Pallas kiadó vezetője belehalt az öngyilkos pisztolylövésbe. Jászi Oszkár és Eötvös Károly megszállottan rajongott érte, Ady zseniális poétalánynak nevezte. Minden jel arra vall tehát, hogy Erdős Renée amolyan végzet asszonya volt ifjúkorában, vagy Bródy szavaival: „az élet királynője". Menyhért Anna könyve 1906-ig követi az 1956-ban elhunyt írónő pályáját.
A szerző feltámadása
A kiváló irodalomtörténész, aki korábban fontos szakkönyvekkel hívta fel magára a figyelmet, most furcsa vállalkozásba fogott, könyvheti kötetében megkísérli, hogy új életet leheljen a tökéletesen avíttnak, mi több halottnak vélt regényes életrajz műfajába. Ezen belül is a művészéletrajzokról van szó, melynek talán Stefan Zweig volt a legnagyobb mestere, még mi, magyarok, sajnos csak olyan nevekkel rukkolhatunk elő, mint Passuth László, vagy a Munkácsy-regényeket író Dallos Sándor. Ugyanakkor érdekes, hogy Kertész Erzsébet idevágó művei részben még ma is jól olvashatóak. Persze nem könnyű megvonni a határt a regényes életrajz és az életrajzi regény között. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, az utóbbi inkább regény, mint életrajz, míg a másik az esszéhez áll közelebb, és mindenekelőtt a művész alkotásait, társadalmi helyzetét, műve keletkezésének körülményeit kívánja elemezni, értelmezni viszonylag kevés regényes, azaz teljesen fikciós, úgyszólván légből kapott elem segítségével.
|
|
Babits verse 1903-ból: „Izzó szivű poéta-lány, Minden dala szívemet érte..."
Egy pisztolylövés következményei
Menyhért Anna csomópontok köré rendezi anyagát, és bőséggel el az időugrás eszközével, vagyis nem egyenes vonalú egyenletes mozgással előrehaladó elbeszélést olvasunk. Az első kulminációs pontot ábrázolja A törés című első fejezet, mely az 1905 júliusa és 1906 januárja közti eseményeket mondja el. Erdős Renée, a fiatal, nagyreményű költőnő és tárcaíró, egyebek közt A Hét, a Jövendő és az Egyetértés című komoly lapok munkatársa, immár két verseskötet szerzője 1905. július 3-án, Budapesten egy rikkancs kiáltozásából értesül arról, hogy „öngyilkos lett korunk legnagyobb írója". Az Esti Újság tudósítása szerint:
Bródy Sándor a Bécs melletti Semmeringen levő üdülőhelyen mellbe lőtte magát. A golyó nem okozott halált
Mindez padlóra vitte a fiatal, mindössze 26 éves, Győrből pár éve Pestre került, részben ortodox zsidó családból származó lányt. Ráadásul nem ez volt az első szerelmi öngyilkosság az életében. Két évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló módon halt meg másik rajongója. Az egyik pesti újság ki is nyomozta az esetet, és megírta, hogy Bródy „ugyanabban a szállóban fordította maga ellen a fegyvert, ahol Pfeifer Károly, a Pallas vezérigazgatója". Pfeifer éjjeliszekrényén a Pallas által kiadott (és Bródy által szerkesztett...) könyv hevert, Erdős Renée második verseskötete, mely a puritán Versek címre hallgatott. A könyv a magyar irodalmi modernség egyik első, sok tekintetben Adyt megelőlegező irodalmi alkotása. Dús erotikája, szókimondása, kissé dekadens fülledtsége, pláne egy nő szájából, teljesen példátlan volt az akkori Magyarországon.
Ha küldelek százszor:
Százszor visszavárlak.
Amikor gyűlöllek,
Akkor is kívánlak.
A fenti sorokat még egy férfi tollából is botrányosnak tekintették akkoriban. Sőt, 1906. január 21-én, a Budapesti Naplóban megjelent kis kritikájában már maga Ady is sokallja a szenvedély izzását, noha az első két mondatban leszögezi fellépése jelentőségét: „Szerelmes asszonyi rigolyákról Erdős Renée mert dalolni először és magyarul. Szeretem ezt az úgynevezett magyar Szapphót, s fáj nekem, hogy nem egy nagy irodalom leánya." De aztán jönnek a kijózanító megállapítások: „Ez az asszony vagy leány (én nem tudom: ki ő személyében) egy szerencsétlen, egy húrú s egy szenvedélyű dryád. Gazdag és becézett irodalomban okvetlenül megbecsülnék az ő kétségbeesett, szomjas, szerelmes, szilaj jajveszékelését. Nálunk ő kénytelen egész és minden húrú poétaként jelentkezni." És aztán a kegyetlen szónoki kérdés: „Kívánjuk Erdős Renée-nek, hogy tudja levetni asszonyiságát?" Nem, ezt nem kívánja Ady, de annyit igen, hogy, mai nyelven szólva, nem ártana, ha Erdős Renée egy kicsit visszavenne: „Nem kívánjuk, hogy Erdős Renée - férfiú legyen. Szerelmes érzéseinek kérlelhetetlenségében úgyis túlontúl férfias ő. De dobjon el sokat a szép szavakból, s vegyen fel egy keveset más érzésekből is, mint a hím után való vágyódás. Bizonyisten nem érdemli meg a mi géniuszunk ezt a sok verset, s bizonyisten olyan sok ezer érzéki, kéjes, nagy érzés van, melyhez a partner nem kell és nem hiányzik."
|
|
|
Bródy Sándor: „Megöltem magamat, mert csúnyának láttam magamat. Nem voltam többé kívánatos női szemmel. Renée rám se hederített."
A fő erotikus vonzerő: a szabadság
Feltehető persze a kérdés, mi volt Erdős Renée titka, mi alkotta roppant erotikus vonzereje lényegét? Külseje talán kevésbé. Bár mindenki szerint csinos lány volt, inkább a könyvben idézett Hatvany Lajos, Bródy barátja jár közel az igazsághoz: „Szó, ami szó, nem átlagos nő. S ez annál is furcsább, mert igazából nem is csinos. Hiába mondták, hogy az élet királynője.
Királynői termet? – egész egyszerűen molett. Majdhogynem kövér.
Persze Hatvany nem ostoba, lassan kezd rájönni, hogy az erotikus kisugárzás nem feltétlenül függ össze a testi adottságokkal. Több is, kevesebb is annál. „Mit tud ez a nő? Sorra ölik meg magukat a férfiak miatta." És gondolatban kezdi felidézni a korabeli kritikákat, ahol ilyen kitételek szerepeltek: „egy lírikus nő, aki hazudni nem tud. A konvenciókkal mit sem törődik. Egy vallomás ez a nő, a fátyol csücskének föllebbentése, egy parányi rés, melyen át a női lélek misztériumába bepillanthatunk". Hát igen, gondolja Bródy ágya mellett Hatvany, „parányi rés titkai", ez lehet a népszerűségének titka. „Mindannyian meg akarták tudni, hogyan beszélnek a modern nők a szerelemről. Szókimondóan, a férfiról, a testről olyan nyíltan, ahogy korábban elképzelhetetlen volt. Igen, ez Renée újdonsága. Ezt hozta be a magyar irodalomba."
Ez kis fájdalommal járt, Renée fel is nyögött, de elégedetten vette tudomásul, hogy igazi nő lett belőle.
Renée példátlanul szabad. Dominaként uralkodik teste és érzelmei felett is. A férfi, az operaénekes egyáltalán nem érdekli. „Csak a tudás kellett, ő maga nem, az emlék sem. A szüzesség elvesztése, a nőiség megszerzése, befektetés a jövőbe." Ezt a jövőt, vagyis a 1898 és 1906 közötti időszakot rajzolja meg a könyv a továbbiakban. A testi gyönyörökben és művészi sikerekben tobzódó szabad lány felemelkedését és aztán bukását Budapesten, majd kimenekülését Olaszországba. Talán rá is célzott Ady, amikor ezt írta 1907-ben egy újságcikkében: „ha szép, fiatal, okos – és természetesen nő – volnék, végérvényesen kivándorolnék ebből az országból. Ahogyan azt már éppen legkülönb szerelmi nőink teszik."
|
|
|
Hatvany Lajos: „No meg Pfeifer Károly, a Pallas Kiadóvállalat vezérigazgatója. Ő Renée kötetével az éjjeliszekrényén lett öngyilkos. Előbb kiadta."
Királynőből a nagy sikoly papnője
Erdős Renée élete és művészete bizonyos értelemben két nagy sikoly közt telt el. Az első a gyönyör rikoltása, az orgazmus sikolya. Ezt számtalanszor megtapasztalta 1898 és 1905 között. Akadt olyan periódus, amikor egyszerre két remek férfi, Bródy és Jászi Oszkár volt a szeretője, de közben Szabó Ervint, Molnár Ferencet is szédítette, nem beszélve a női rajongókról, akik ajándékokkal halmozták el, és a legváratlanabb pillanatokban tűntek fel lakásán, hátha történik valami. Mert már önálló bérleménye is volt a Podmaniczky utcában – ismét egy úgyszólván avantgárd elem az akkori Budapesten, ahol csak a szobaúr fogalmát ismerték, az egyedül lakó nő kissé kurvának számított. Mindehhez komoly művészi sikerek társultak, olvasóinak száma egyre nőtt, remek kritikákat kapott, sokat keresett. De amikor kikosarazta Bródyt, és kijelentette, hogy egyáltalán nem akar megházasodni, meg kívánja őrizni ágya és szellemi háztartása teljes szabadságát, a világ bezárult előtt, és megbuktatta. Eljött a rezignáció ideje, tudta ezt ő maga is: „Tudnom kellett volna,
hová vezet ez, ha egy vidéki zsidó kispolgár nő egyedül akar a nagyvárosban boldogulni. Ha írni akar, ráadásul merészen. Ha szabadon beszél a szerelemről Ha szeretői vannak.
|
|
|
Jászi Oszkár levele 1904-ből: „Ha tudná, hogy nappal és éjszaka mennyit jár Maga a fejemben, hogy hányszor látom a szemeit és a kegyetlen száját."
„Hát mit képzeltem, hogy majd szeretni fognak az emberek azért, mert én szeretem őket? Micsoda ostobaság! Az olvasók nem tudták, hogy magamat írom bele minden sorba. Azt hitték, csak kitaláció ez, a képzelet műve. Eszükbe sem jutott, hogy túl sokat akartam nekik adni, s nekem magamnak nem maradt semmi."
Igen, eleinte úgy tűnik, semmi sem maradt. De aztán Olaszországban a vallás kínál vigaszt, sokáig lakik egy kolostorban, katolizál, lemond a gyönyörökről,, és lassan megalkotja a nagy sikoly második értelmezését, amelyet részletesen A nagy sikoly című 1923-ban publikált regényének katolikus pap hőse fejt ki. Eszerint a nőknek nem az elsőt, a kéj sikolyát kell keresniük a földi életben, hanem a másodikat, azt a sikolyt, melyet szülés közben hallat az asszony. E szörnyű tanítás szerint a nőnek le kell mondania az orgazmus sikolyáról valami magasabb hivatás érdekében.
Menyhért Anna okos, tiszta és minden szélsőségtől tartózkodó nyelven megírt könyve csak ennek az elméletnek és életstratégiának az előszobájáig követi Erdős Renée életét és művészetét. De ahogy az utószóban írja: „Erdős Renée élete tartogat még meglepetéseket". Izgatottan várjuk a folytatást.
|
|
|
Menyhért Anna: Egy szabad nő. Erdős Renée regényes élete. General Press Könyvkiadó, Budapest, 2016, 231 oldal, 2490 Ft