A magyarság ne legyen mentő körülmény – interjú a Liza rendezőjével

Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi

-

A Liza, a rókatündér a 46 éves Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje. A főszerepet múzsájára és élettársára osztotta, aki akár háromszor egymás után is megcsinál olyat, amire sokan egyszer sem lennének képesek. A rendezővel beszélgettünk, aki elárulta azt is, hogy a japán fiatalok rémesen mozognak, és hogy mit változtattak Andy Vajna kérésére a filmen.


A Liza, a rókatündér eredetileg egy Pozsgai Zsolt-darab, a Liselotte és a május alapján készült, viszont a későbbiek során eléggé eltértetek a drámától. Például bekerült a történetbe a rókatündérek legendája.


Igen, a darabból annyi maradt meg, hogy a főszereplő udvarlói itt is mind meghalnak, de a karaktereket és a történetet teljesen átalakítottuk a filmben. A rókatündérek mítoszával Japánban találkoztam, amikor egy kisfilmfesztiválon ott jártam. A fesztivál Tokióban indult, majd a legjobb filmeket még összevissza utaztatták Japánban. Az első ilyen állomás Tokió után Naszu volt. Naszu őrzi a rókatündérek, (a férfiakat elcsábító, majd megölő démoni nők – a szerk.), legendáját, van a városban egy rókatündérszentély, egy kővé vált rókatündér, és persze, lehet kapni rókatündéres kulcstartókat is. Az itt megismert mítosz vált aztán a történet fő motívumává.

A japánok is látni fogják a filmet?

Most lesz márciusban Oszakában az ázsiai filmek fesztiválja, ahol a sok japán, dél-koreai és kínai film között fog szerepelni a Liza is. Ráadásul a filmünket meg fogja nézni az egykori naszui vendéglátónk, akit elhívtam a rókatündérek hazájából, hogy megnézze a rókatündért. Legalább tudni fogom, hogy a japánok mit szólnak hozzá. De a szigetországon kívül megyünk még a filmmel az év első felében Portóba, Argentínába, Brüsszelbe, Prágába, majd szeptemberben Helsinkibe is, és bízom benne, hogy még kapunk meghívásokat.



A Lizát alakító Balsai Móni több korábbi rövidfilmedben is szerepelt. Mi ragadta meg a fantáziádat benne?

Mónival 11 éve vagyunk együtt, de már ismerem legalább 13-14 éve. Szerintem korosztálya egyik legjobb színésze, csak ezt talán idáig nem tudták róla elegen. Remélem, a Liza, a rókatündér után ez sokak számára ki fog derülni. Olyan dolgokat tud, amiket nagyon kevesen.

Mire gondolsz?

Iszonyú precíz. Például az Álmatag férfiak titkos kalandjai című kisfilmemben volt egy olyan jelenet, amelyben el kellett sírnia magát, amikor a Bede Szabival (Bede-Fazekas Szabolcs – a szerk.) szakítanak. Eredetileg úgy beszéltük meg, hogy előbb lerakja a jegygyűrűjét, és aztán sírva fakad. És ő lerakta a gyűrűt és sírt. Majd rájöttünk, hogy még jobb lenne, ha előbb sírná el magát, és csak utána rakná le a gyűrűt. Második felvételnél ezt is megcsinálta, pontosan úgy, ahogy kértem. Majd azt mondta neki az operatőr, hogy „figyelj Móni, ha érzed, hogy jön le a könny, akkor egy picit csald a fény felé az arcod, utána tedd le a gyűrűt.” És a Móni elsírta magát, elcsalta az arcát, és lerakta a gyűrűt. Három felvételből tökéletesen megvolt egy olyan jelenetet, amit sokan sosem tudnának megcsinálni. Ugyanez volt a Lizában is, a stábra iszonyúan nagy hatással volt a precizitása. Ami valahol persze, technikai kérdés, de azt azért hozzátenném, hogy ami a filmben van, az mind az ő saját könnye. Móni a színpadon is mindent tud. Remek tragika, és nagyon jó komikai érzéke van, a fizikai humorhoz és az időzítéshez is nagyon ért. Ráadásul addig nem nyugszik, amíg minden szerepében nem nyújt valami újat, sokszor engem is meg tud lepni, ami azért elég durva így 14 év után.



Igazából amíg így együtt locsolgattunk, addig a mögöttünk lévő nap is kimosódott.

Vannak hátrányai, hogy olyan valakit rendezel, akivel amúgy is együtt élsz? Ki tudtok lépni például a forgatások után a szakmai kapcsolatból?


Nincsenek igazán nehézségek. Amikor a stábbal vagyunk, akkor dolgozunk, munkakapcsolat van köztünk, ilyenkor másodlagos, hogy együtt vagyunk egyébként. A Liza forgatásán csak egyszer ragadtattam el magam, amikor annyira szerethető volt, ahogy megcsinálta az egyik jelenetet, hogy kicsúszott a számon: „hát megzabálom!”. De talán ez volt az egyetlen mondat az egész forgatás alatt, amiben tetten lehetett érni, hogy mi együtt vagyunk. A forgatások után pedig mindig együtt mentünk haza, és emlékszem, hogy mivel nyár volt, minden este meg kellett locsolnunk a füvet. Igazából amíg így együtt locsolgattunk, addig a mögöttünk lévő nap is kimosódott.



A filmhez Tövisházi Ambrus írta a dalbetéteket. Miért őt kérted fel erre?


Korábban egyáltalán nem ismertem őt, viszont mindig is nagy Erik Sumo-rajongó voltam. Ráadásul egy nem létező japán énekes legnagyobb slágereit kellett megírni a filmhez, és mivel ő már nem egy igazi slágert írt, ezért gondoltam, hogy Ambrus tökéletes választás. Csupa jófejségből csinált egy iszonyú vicces remixet a nemrég kijött soundtrackre (itt lehet meghallgatni). Hál’ istennek Ambrus az egyik legnagyobb rajongója a filmnek, nagyszerű élmény volt vele dolgozni, de persze, muszáj megemlítenem, hogy az egész stáb és a szereplőgárda csodálatos volt.

A film kulcsfigurája Tomy Tani, aki egy japán popdalénekes szelleme. Tényleg japán szöveget írt neki Tövisházi, vagy csak halandzsázik, mikor énekel?

Valóban japánul énekel, de a japán sorokat nem Ambrus, hanem egy Magyarországon élő fordító hölgy írta, Eiko Toda. Megadtam neki a témákat, hogy nagyjából miről írjon, és a szövegeket Eiko szabad asszociációira bíztam. Nagyon jól sikerültek. Például a végefőcím zenének, amit Móni énekel, annyira szép a szövege, hogy, amikor először olvastam és hallgattam hozzá a zenét, akkor tényleg kijött a könnyem. Nagyon finom, igazi japán hangulatú szöveget írt hozzá az igazi társ megtalálásáról.

Tomy Tanit, azaz az őt alakító David Szakurait hogy találtátok meg?

Amikor még úgy volt, hogy Dániában is forgatunk, az ottani producer keresgélt nekünk színészeket. Először egy koreai származású dán színészt találtunk, aki végül nem ért rá, így jutottunk el Davidig, akinek az apukája japán, anyukája dán. David Koppenhágában nőtt fel, de Japánban járt színiiskolába. Szerencsénk volt, mert a karakterének a film végén japánul kell beszélnie. David iszonyúan elszánt, profi színész, most például Hollywoodban próbál szerencsét. Eléggé botlábú, de vasakarattal, több hónapig gyakorolta a filmbeli tánclépéseket. Olyan karaktert kerestünk, aki egyrészt kedvesnek tűnik a vásznon, hogy értsük, Liza miért hiszi Tomy Taniról, hogy a barátja. Másrészt Tomy Tani egy igazi showman, ehhez passzoló figurát kellett találni. Japánban is volt casting, nagyjából 15 embert néztünk meg, de mindegyikőjüknél pont ez a szuggesztív előadói készség hiányzott. A látottak alapján úgy tűnt, hogy a japán színészeknek nem igazán jó a mozgásuk.



Olyan ártatlansággal cuppantunk rá a kapitalizmusra, mint ahogy Liza a Mekk Burgerre.

Milyen helyszíneken vettétek fel a filmet?


Két és fél éve forgattuk a filmet az Origo filmstúdióban, ahol pont akkor csinálták a közismert Bruce Willis-filmet is. Minden a Die Hard hatalmas díszleteivel volt tele, ahhoz képest a mi stúdiónk közepén egészen icipici volt a díszlet. Azzal viccelődtünk, hogy hátha az egyik jelenetnél véletlenül betoppan az eltévedt Bruce Willis, majd esetleg elnézést kér, és akkor ezt benne hagyjuk a filmben, és kiírjuk a nevét a plakátra. A Mekk burgeres díszletet pedig a Deák téren építettük fel. Pont akkor volt a Design terminál melletti épületben tulajdonosváltás, és azt rendeztük be Mekk Burgernek. A rókatündéres jelenetet sem Japánban, hanem Szlovéniában vettük fel. Amikor Mónival a Soca (Isonzó) folyónál kirándultunk, rögtön az jutott eszünkbe a tájról, hogy olyan, mintha Japánban volnánk.

Hogy fér össze a kapitalizmus, amit mondjuk a Mekk Burgerrel kritizálsz a Lizában, és a csudapesti hetvenes évek?

Azt gondolom, hogy amiként Liza a maga ártatlanságával és naivságával beleütközik a fogyasztói társadalom jelenségeibe, mint a teleshop, a női magazinok, a Mekk Burger, az egy picit minket, magyarokat is jellemez. Amikor ez a film játszódik, akkor voltam gyerek, és elmondhatom, hogy semmit sem vártunk jobban a rendszerváltás környékén, mint a kapitalizmust. Aztán olyan ártatlansággal cuppantunk rá a kapitalizmusra, mint ahogy Liza a Mekk Burgerre. Annak idején például nagyon vicces volt az „eredeti amerikai pilótadzseki”, ami egy filléres vacak volt, de rengetegen megvették a teleshopon keresztül, mert elhitték, hogy az tényleg egy értékes ruhadarab. Történelmi távlatból szemlélve a korunk elé tartott görbe tükrön talán könnyebben tudunk nevetni.



Egyszer azt említetted, hogy ha egy másik filmre kellene asszociálni a Lizáról, akkor az Ádám almáira gondolnál. A fekete humoron kívül még miben követted a skandinávokat?

A skandináv filmekben többek között a színészi munkát is nagyon szeretem. A hitelességet és a visszafogottságot. Míg a franciás, túlzó, túlpörgetett színészeten alapuló vígjátékvonalat, amelyet Magyarországon is elég sokan követnek, egyáltalán nem szeretem, az erre épülő romantikus komédia távol áll tőlem. A Lizában arra törekedtem, hogy a színészi munka minél finomabb, visszafogottabb legyen.

Nemcsak turistaként voltál Japánban, de szakmai úton is jártál kint. Az ott szerzett tapasztalataidból be tudtál valamit építeni a filmedbe?

Nem igazán, mert ugyan csináltam reklámfilmeket egy japán cégnek, de azokat itthon forgattam, magyar stábbal. Csak tárgyalásra kellett egyszer kiutaznom. Viszont még így is volt egy az egyben olyan élményben részem, mint ami az Elveszett jelentésben látható. A kreatív igazgató gyakran üvöltözött, és a forgatáson is elkezdett kiabálni a japán sráccal, aki tolmácsolt nekem az egyik jelenet próbáján. Tíz percig ordított vele, mire a srác odafordult hozzám, a jelenetben szereplő színészre mutatott és azt mondta: „he wants more smiley”. Mondom, most viccelsz, ugye? Hiszen negyed óráig kiabált veled. Erre a tolmács a főnöktől ismét kérdezett valamit japánul, aki megint borzasztó hosszan üvöltözni kezdett. Újabb tíz perc ordítás után odafordult hozzám a tolmács: „yes, he wants more smiley”. Kicsit olyan Japán, hogy minél többet tudsz róla, annál kevésbé kívánkozol oda. David is rengeteget mesélt az ott töltött éveiről. Minden be van határolva, le van szabályozva még a szóhasználat is. Például azt, hogy „finom” más szóval kell mondania egy nőnek, mint egy férfinak, és a férfi is máshogy mondja a finomat a főnökének, mint a vele egyenrangú személynek, megint máshogy a saját beosztottjának.


Ujj Mészáros Károly


A Filmalaptól ti kaptatok először gyártási támogatást. Mégsem az alap első filmes eresztésében jött ki a Liza. Miért csúszott ennyi ideig a mozi?

Nyilván feltűnt, hogy van benne egy csomó animáció, ami nem jellemző a magyar filmekre. Ha ezeket nagyon jó minőségben akarod megcsinálni, akkor ahhoz vagy idő kell, vagy sok pénz. Mivel az utóbbiból nem volt olyan sok, az előbbiből kellett több. A filmben látható animációk nagyon sok körös mutatványok. Liza rókafarkát majdnem egy évig csiszolgatta az egyik munkatársunk, míg jó lett. A négy legjobb magyar cég dolgozott egyébként az animációkon. Magyarországon viszont az utómunka teljesen máshogy működik, mint külföldön. Amerikában gyárak vannak, és icipici részmunkákra osztják a feladatokat, iszonyú ügyes munkaszervezéssel dolgoznak, nagyon drágán. Nálunk szinte az egész vége-jelenetet, a havas nagytotáltól a fák kivirágzásáig tulajdonképpen egy ember animálta végig. Máshol minimum ötven főre jutna ugyanez a feladat.

A Filmalapé volt azt utolsó vágás joga. Andy Vajna tanácsára min kellett változtatnod?

A Filmalap azt szerette volna, hogy rövidebb legyen a filmünk. Amikor viszont még egy hosszabb változatot teszteltünk a közönségen, akkor Andy Vajna azt mondta, hogy elsősorban nem a film után kitöltendő kérdőív eredménye a fontos, hanem az, ahogy a közönség a film vetítése alatt reagál. A közönség pedig nagyon aktív volt: hol kuncogtak, hol felnevettek, hol hahotázásban törtek ki, rengetegszer reagáltak hallható tetszésnyilvánítással, ezért a teszt nem igazán adott támpontot a lerövidítéshez.


Ujj Mészáros Károly


Mi volt a legnagyobb dicséret, amit valaha kaptál filmesként?


Az egyik nagyon friss élmény és a Lizához kapcsolódik. A nagy múltú, nagy tapasztalatokkal rendelkező színészeink többnyire egy picit távolságtartók. Mindent tudnak már a szakmáról, te elsőfilmes rendezőként körbeugrálod őket, mint egy kiskutya, ők meg komolyan, tekintéllyel, de szépen, udvariasan és tökéletesen megcsinálják azt, amit kérsz tőlük. Ugyanígy viselkedett Molnár Piroska is: nyugodtan, finoman, kedvesen, udvariasan, de volt benne egy távolságtartás. Aztán a film egyik vetítése után váratlanul felhívott, és kitörő lelkesedéssel, nyíltszívű rajongással, és közvetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy neki mennyire tetszett a filmünk. Ez leírhatatlan érzés volt.

A másik ilyen élmény meg az Alena utazása című rövidfilmemhez kapcsolódik. Itt az volt a legnagyobb ambícióm, hogy olyan filmet csináljak, mintha egy bosnyák rendezte volna, mert a szarajevói filmfesztiváltól és a bosnyákoktól rengeteget kaptam, majdhogynem mindent, amitől olyan filmes lettem, amilyen. Közben érezhető, hogy a bosnyákok még egyáltalán nem gyógyultak ki a háború következményeiből, még most is iszonyúan küszködnek. A sebek, még mindig ott vannak a lelkekben és ott látszódnak a házakon. Az Alena utazásának ezért az lett a mottója, hogy „gyógyulni kell”. Végül, miután bemutatták ott kint a filmet egy telt házas vetítésen, odajött hozzám az egyik színész, aki szerepel a filmben, és azt mondta, hogy van egy barátja, aki most nem akart idejönni, mert éppen sír, de azt üzeni, hogy ez egy olyan film, mintha egy bosnyák csinálta volna. Szó szerint kimondta a legfőbb célomat. Teljesen elolvadtam.

A Liza, a rókatündérrel kapcsolatban milyen ambícióid voltak?

Hogy ne legyen tipikusan magyar film, és a megítélésekor a magyarsága ne legyen mentő körülmény.

A film gyártója a Filmteam, producere Major István, forgalmazója az A Company.


Kövesd a VS.hu kultúra rovatát a Facebookon is!