A Táp Színház a Babahajó című kortárs szerb drámát állította színpadra. A főhős jól ismert mesék női figuráinak bőrébe bújik, így próbál meglépni pedofil apja elől. A családon kívüli világ, benne a drogos törpékkel és az alkoholista királyfival, viszont még az otthoni viszonyoknál is betegebb. Ebben a darabban felnőttnek lenni röhejes és perverz dolog, férfiak közé menekülni már eleve bukott ügy.
Milena Marković 2004-ben megjelent drámáját néhány évvel ezelőtt már a Szerb Nemzeti Színház is bemutatta Magyarországon, magyar társulat azonban most először dolgozta fel a Babahajót (Brod za lutke), amelynek csütörtökön, a Trafóban volt az ősbemutatója. A TÁP nagyrészt magánszemélyek adományaiból finanszírozta a színpadi megvalósítást, amely mind zeneileg, mind látványban nagyon izgalmas produkció lett. A zenét László Attila írta, Bartha Márk és Kristóf Márton zenei szerkesztőként működött közre, Juhász András, a DoN't Eat Group vezetője pedig Horváth Márk bábszínész szakos hallgató négy-öt méter magas Jancsi és Juliska bábjára vetített.
|
|
Hegedűs Barbara és Gera Marina
A történet főszereplője egy a családja elől menekülő lány, akire az apja – a lány szavaival élve – egyszer csak „másképpen néz”.
|
|
|
A törpék és Hófehérke
A Babahajó hőse egy tehetetlen, sodródó antihős, akin szó szerint keresztülmennek a drogos, alpári és büdös törpék, az infantilis, még mindig az anyja mellén csüngő Maci, a zöld dildóval megáldott gusztustalan béka, az alkoholista király és fia, vénasszony korára pedig Jancsi ölében talál megnyugvást. Az összes eltorzított mesefigura közül Egger Géza groteszk mecénás békája a legemlékezetesebb. Külseje rusnya, viselkedése visszataszító, mégis egy galerista megjátszott kifinomultságával próbál felülkerekedni mocskos gondolatain és ösztönein. Ettől az egész alak rendkívül szánalomra méltó is egyben. A festőnő ugyan felismeri, hogy amit kislánykorában szeretetnek vagy szimpátiának hitt, az valójában nem több mint testének kihasználása a férfiak részéről, mégsem próbál kikerülni a megalázó helyzetekből. Tragédiája éppen az, hogy az őt ért fiatalkori traumák miatt nem tud a saját lábára állni. Míg a darab első felében az obszcén és groteszk jeleneteken egész jól elszórakozunk, addig az előadás második felére már nyilvánvalóvá válik, hogy főhősünk élete végleg rossz irányt vett, és a történet komolyra fordul. Ezen a ponton érkezik el Gera Marina egy szál mikrofon előtt előadott, egyetlen erős jelenete, amikor éppen az az ember tiporja őt földbe, aki talán valamennyire szerethette a nőt. „A te bőrödet is már csak a geci tartja össze” – vágja oda az itt már negyvenes éveiben járó főszereplőnek a Sas (Dékány Barnabás).
|
|
|
Egger Géza mint Morgó
|
|
|
Tímár Éva és Gera Marina
Ami a TÁP előadásában igazán nagyszerű, az a mód, ahogy a felnőtteket röhejessé teszi. A fordító és dramaturg Fekete Ádám és Sándor Júlia gyakorlatilag megsemmisítik, széttrancsírozzák a felnőttek monológjait. Minden szereplőnél beakad egy szó vagy egy mondat (például a „tisztesség” vagy „az agy”), amit aztán unásig, gépiesen ismételnek. Mintha megnyomnának rajtuk egy gombot, amivel kicentrifugázzák a szavakból a jelentést.