A kávéházi mágikus realista – Leo Perutz

Forrás: Fortepan

-

1882-ben született Prágában, 1938-ban Tel-Avivban telepedett le, és csak 1952-ben vette fel ismét az osztrák állampolgárságot. Bécsben halt meg 1957-ben. Pár dátumban a jellegzetes osztrák-zsidó-értelmiségi életpálya. Életében roppant sikeres író, mára kissé elfelejtették. Érdemtelenül. Egyik legjobb, a szülővárosáról szóló műve a minap jelent meg remek magyar fordításban.


A sikeres író

„Kávéházban legyen a sírom, melyet körülvesz a cigaretták füstje, a kávé illata, miközben csattognak a dominók.”


Állítólag így fogalmazta meg Leo Perutz, hogyan is képzeli elparentálását. Voltaképpen nem nagy igény, ám Kelet-Közép-Európában, a két világháborút is lebonyolító XX. században szinte megvalósíthatatlan. Pláne ha valaki, Szép Ernő szavait idézve: „zsidó beosztást kapott a Földön”.
Leo Perutz 1882-ben Prágában született és nevelkedett, német anyanyelvű zsidó volt, aki aztán Ausztriában hunyt el – nos, erre sokan felkapják a fejüket, különösen ha megemlítjük, hogy Perutz is ugyanannál a biztosítótársaságnál dolgozott (csakhogy ő Triesztben) kockázatelemző matematikusként, mint az 1883-ban szintén Prágában született Franz Kafka.

Íróként azonban más pályát jártak. De míg Kafka teljes sikertelenségben írta műveit, és csak 1924-ben bekövetkezett halála után lett világhírű, addig Perutz már első regényével (A harmadik golyó) anyagilag is elismert író lett, és később az első világháború utáni korszak egyik legbefutottabb bécsi szerzőjének számított; százezres-milliós példányszámban eladott könyvei közül nem egyet megfilmesítettek, dús honoráriumaiból szerzőnk élte világát a kávéházakban. Jellemző tény, hogy amikor 1928-ban Wohin rollst du, Äpfelchen? (Hová gurulsz te kis alma?) című regény folytatásokban megjelent a Berliner Illustrierte Zeitung-ban, a lap 30 ezerrel növelte előfizetői számát.


Leo Perutz: „Ismerek mindent – kivéve önmagam”


A száműzött író

Az 1938-as Anschluss persze atomjaira zúzta a pályát. Második feleségével előbb Velencébe ment, onnan Haifába, hogy végül Tel-Avivban telepedjen le, és 1940-ben felvette a palesztin állampolgárságot. De nem érezte itt jól magát. Publikálási lehetősége gyakorlatilag megszűnt, és mivel a cionizmussal nem rokonszenvezett, és a Palesztinában élő emigránsokkal sem tartott semmiféle kapcsolatot, teljesen elszigetelődött. Némi anyagi sikert jelentett számára, hogy a kuriózumok iránt mindig fogékony Jorge Luis Borges felfedezte, és sikerült elérnie pár műve spanyol nyelvű megjelentetését.


A száműzetésben Perutz voltaképpen felhagyott az irodalommal, ami logikus, hiszen közönség nélkül maradt. Ugyanakkor mégis dolgozott, bár a megfelelő akasztófahumorral. 1941-ben például ezt írta egyik levelében Alma-Mahler-Werfelnek:


Műveimet ugyanannyi erőfeszítéssel és örömmel írom, mint régen, bár feltehetően csupán az íróasztalomnak, mely most a leginkább együttérző és megértő kiadómnak bizonyul.

Már rögtön a háború befejezésekor a hazatérésre gondolt, ám ez nem volt egyszerű. De mivel elutasított minden nacionalizmust, ráadásul ateista volt (bár nem állt tőle távol némi miszticizmus), Izrael állam megalakulása után egyre rosszabbul érezte magát, és végül 1952-ben sikerült megkapnia az osztrák állampolgárságot, és ismét látogathatta a bécsi kávéházakat. Persze már öregen és csalódottan.


Prága, az Óvárosi tér 1938-ban (Fortepan)


Kedvezőtlen légkör

A magyar fordításban Éjjel a kőhíd alatt címen frissen megjelent könyvet még 1924-ben kezdte el Perutz, de csak 1951-ben, Tel-Avivba fejezte be.

És amikor ismét Bécsben élt, gyorsan kiderült, hogy az irodalmi visszatérése éppoly nehéz lesz, mint az állampolgári vagy emberi.

A kiadók sorra utasították el a kéziratot, mondván, hogy az olvasóközönség most nem kíván olyan könyveket, amelyeknek bármi távoli közük is van a zsidósághoz, antiszemitizmushoz. Akik meg fontolóra vették a kiadást, ki akarták húzni vagy legalább megkurtítani a „túlzottan zsidós” részeket. Az emberek felejteni akartak.

És hát a potenciális publikum is megváltozott. A regény legfőbb színtere, Prága, ekkor éppen egy szovjet megszállás alatt álló kommunista állam fővárosa volt, nagyon messze II. Rudolf német-római császár korszakától. A német anyanyelvű közönség ekkor már két államban, egy kettészakított országban élt, és ekkor még Ausztriában is ott állomásoztak a szovjet csapatok. Kit érdekelt ekkor Rudolf császár és egy Eszter nevű szép zsidó asszony képzeletbeli szereleme a XVI. századi Prágában? Kit érdekelt Löw rabbi és a zsidó misztika?

Amikor végül a könyv 1953-ban megjelent a Frankfurter Verlaganstalt gondozásában, a kritika jól fogadta, ugyanakkor szinte eladhatatlannak bizonyult. Évtizedek kellettek feltámadásához.


Prága a XVI. században


A szétrobbant regény

„A félelem és a fantázia elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva. A legnagyobb fantaszták egyben mindig a félelem és a borzongás megszállottjai is voltak. Gondoljon Hoffmann kísértetiességére, gondoljon Poe-ra!”

E szavakat Perutz egyik szereplője mondja Az Utolsó Ítélet mestere című 1928-as (magyarul 2011-ben, Tatár Sándor fordításában) megjelent regényében. A könyvet Jorge Luis Borges a világirodalom egyik legjobb krimijének nevezte, és az idézetet olvasva kissé megérthetjük, miért rajongott a mágikus realizmus egyik őse Perutz könyveiért.

A félelem és a fantázia uralja az Éjjel a kőhíd alatt című könyvet is, de ezt már csak vonakodva nevezhetnénk regénynek. Inkább egyfajta szétrobbant regény, melynek látszólag szanaszét repülő építőkövei egymással laza, ám mégis szoros kapcsolatban állnak.

A szerteágazó cselekmény középpontjában az áll, hogy Rudolf, német-római császár egyik látogatásakor a Zsidóvárosban megpillant egy ismeretlen szép nőt, és halálosan beleszeret. Felszólítja Löw rabbit (akit mi legkivált a legendás Gólem megalkotójaként ismerünk), hogy szerezze meg neki a nőt.

Mint kiderült a fiatalasszony a mesésen gazdag kereskedő, Mordecháj Meisl felesége. A magasságos rabbi, hogy megakadályozza a házasságtörést, de mégse tagadja meg a császár kérését, elültet egy rózsát és egy rozmaringot a Moldva fölött ívelő kőhíd alatt. A császár, a rózsa alakjában, és Eszter, rozmaringként ettől kezdve álmukban találkoznak és szeretkeznek mámorosan.


Leo Perutz: Éjjel a kőhíd a... by on Scribd


Rudolf

Rudolf, német-római császár (1552, Bécs – 1612, Prága)


Mi a történelem?

Ez az édesbús történet igencsak vérszegénynek tűnik, mégis alkalmas arra, hogy Perutz köréje szervezze egy egész regény anyagát. Történelmi és fiktív alakok tömege tűnik fel, és az idő is nekilódul, a könyv íve a 16.-ik század végétől egészen Perutz valóságos kamaszkoráig terjed, hiszen a több elbeszélőt használó szerkezetben, az egyik történetmondó Mordecháj kései rokona, Jacob Meisl lesz, aki egyben a 15 éves kis Leo házitanítója Prágában.


És dübörög a történelem is, megjelenik Wallenstein herceg, a 30 éves háború egyik legnagyobb hadvezére; szó esik a fehérhegyi csatáról, amelyben Csehország több száz évre elvesztette függetlenségét, és még egy csomó más fontos történelmi eseményről is. Kései romantikus, egyben korai mágikus realista vonás, hogy


nem tudni, mi a történelem: álom vagy valóság, kocsmai anekdoták és pletykák, vagy komoly krónikák sorozata?

Regény a történelem, vagy csak lazán összefűzött novella-sorozat? Mindkettő, és még sok más, sugallja az izgalmas, misztikus, ugyanakkor szerfölött szellemes és olykor egyenesen groteszk, kabaréelemeket (lásd pl. A kutyák beszélgetése vagy A sarabande című novella) sem mellőző kötet.

De a könyv legfőbb gravitációs pontja mégis Prága városa, mely a megjelenésekor, 1953-ban romokban hevert és szovjet megszállás alatt állt. Gyerekkora sokat szenvedett városa előtt hajt fejet Leo Perutz életében utolsóként megjelent könyvében.


Leo Perutz , Éjjel a kőhíd alatt


Leo Perutz: Éjjel a kőhíd alatt. Fordította Tatár Sándor. Gondolat kiadó, 2018, 285 oldal, 3200 Ft