A férfiak agyát tényleg átprogramozza az apaság

-

Egy férfinak nemcsak az életét, hanem az agyát is megváltoztatja a gyereke születése, és ezek mind azt szolgálják, hogy jobb apa legyen. Ilyenkor változik a hormonháztartás, épül a szürkeállomány.


András

Nem gondoltam volna, hogy valaha is kitörő örömmel fogom fogadni azt, ha valaki lepisil. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd énekeket fogok tanulni a YouTube-ról. És nem gondoltam volna azt sem, hogy bármi élvezetet találok majd abban, ha az éjszaka közepén, álmosan botladozva kell elvinnem a pelenkázóhoz egy nyekergő gyereket, pedig néha még boldognak is érzem magam, amikor ő a tiszta pelenkát egy széles vigyorral köszöni meg.


Az emlősök mindössze hat százalékánál játszanak fontos szerepet az utódok gondozásában a hímek – a szoptatást leszámítva ugyanúgy bevetik magukat azért, hogy életben tartsák a kicsinyüket, mint a nőstények. Egyre több tudományos, kulturális és egészen hétköznapi jel mutat arra, hogy az ember is az emlősöknek ehhez a hat százalékához tartozik: vagyis elmondható, hogy Föld élővilágában az apákká alakuló emberek nagyon is különlegesek.


László

Az anyák szerint az anyaság a legjobb dolog a világon, szerintem meg az apaság. Nincs annál jobb érzés, amikor végre vállrándítva elintézheted a munkahelyi gondok többségét, mert tudod, hogy ha hazamész, vár egy tündéri csöppség. Akinek gügyöghetsz, akit a kezedbe vehetsz, akit álomba ringathatsz. Aki, ahogy nő, egyre többet mosolyog rád, akivel jó összebújni a meleg takaró alatt, akiért úgy aggódhatsz, mint korábban soha senkiért. És, aki mindezt szépen visszacsepegtetni neked az ovis, majd az iskolás évek alatt. Majd sztorizgathatsz róla, élvezed, hogy mások irigykedve figyelnek emiatt. És végre családapaként másképpen tekintesz a családapákra is.


Panni


Kevés olyan kulturálisan bebetonozott alapvetést ismerünk, mint amilyen az a feltételezés, hogy nők anyának születtek, és nemcsak a testük, hanem az agyuk is erre van beprogramozva, de a sztereotípiáink a férfiakat nem tüntették ki szükségszerűen az apasággal. Ennek megfelelően kevés kutatás született arról, hogy a férfiak testére és agyára milyen hatással van a gyerekük megszületése. A téma azonban egyre több szakembert inspirál, akik tudományosan is megerősítik: minden jel arra mutat, hogy a férfiak agya már nem lesz ugyanaz, miután a gyerekük világra jön.


Pisti

Empatikusabb lettem. Azzá tett, ahogy az egész babaügyben részt veszek: egyrészt most inkább én tartom a kapcsolatot a rokonsággal – még mindig rugalmasabb az időbeosztásom, mint a feleségemé –, másrészt látom ám, hogy nem tréfadolog pátyolgatni egy kisdedet, kiveszem a részem, amennyire csak tudom. Az pedig kézenfekvő következtetés, hogy minden családban hasonló nehézségek, kétségek és kérdések merülhetnek fel, ezért ez a bizonyos empátia átlépi a család szűk határait.

Valamivel kevésbé érdekelnek a külvilág dolgai, de nem menekülök a babázásba: ez teljesen természetesen jön. Ahogy a nyugalom is. Most épp egy borzalmasan sikerült, állandóan sírással megszakított éjszaka után vagyok, de a gyermekem reggel elintézte az egészet egyetlen mosollyal – mire fel így tettem én is.

És sokszor eljátszom a gondolattal, hogy hány olyan tudós lehet, aki képes létrehozni egy önmagánál bonyolultabb szerkezetet, gondolati struktúrát. Talán a fizikusok egy része vagy néhány elméleti matematikus. Nos, lányos apaként ez nekem máris sikerült, és erre nagyon is büszke vagyok.


Fanni


Nem lehet nem észrevenni

Egyre több a bizonyíték arra, hogy egy gyerek nemcsak az anya, hanem az apa testén is nyomokat hagy, és nem a nők kizárólagos kiváltsága/kötelessége, hogy szülők legyenek. Már a terhesség időszaka sem múlik el nyomtalanul: vannak olyan kispapák, akik a kismamákéhoz kísértetiesen hasonló tüneteket mutatnak: felszednek pár kilót, hányingerre kezdenek panaszkodni, fura ételeket kívánnak, sajogni kezd a hátuk, éjszakánként álmatlanul forgolódnak, és nappal is ingadozik a hangulatuk. Ez a pszichoszomatikus tünetcsoport annyira valóságos, hogy neve is van: Couvade-szindrómának nevezik, és a kutatások arra jutottak, hogy a jelenség nem pszichológiai anomália, hanem biológiai alkalmazkodás egy új, a fejfenntartás szempontjából elég kritikus helyzethez.

A kutatók a selyemmajmokra mutogatnak, ezeknél a főemlősöknél, akárcsak az embereknél a nőstények és a hímek is kiveszik a részüket az utódok gondozásából, az utóbbiak a többi között azzal is, hogy a szülés idejére nagyjából 20 százalékkal nagyobb testsúlyra tesznek szert. A tudósok feltételezése szerint azért, mert ők ezzel a pocakkal készülnek arra, hogy az utódok gondozása extra energiát követel majd tőlük.


Attila

A világ egyik napról a másikra hirtelen nagyon veszélyes hellyé válik. Meggyőződéseddé válik, hogy a konyhakövön minimum vérhas, de inkább ebolavírus van, úgyhogy, ha egy cumi leesik, vagy a gyerek bemászik oda, akkor hívod a vegyvédelmiseket. Elgondolkodsz, hogy nem is olyan hülyeség a Hummer terepjáró, legalábbis ha a gyereket vinnéd valahova, és egyre gyakrabban fut át a fejeden az öregek kesergése, hogy „sok az őrült az utakon”.

Már egyre kevésbé poén, hogy izgalmas, változatos, de nem túl biztos melód van, és sajnálod, hogy nem lettél jól kereső irodakukac könyvvizsgáló a közgazdász diplomáddal.

Megváltozik a viszonyod a hányáshoz és a fosáshoz is, már nem leszel rosszul, ha ilyesmit kell takarítanod, igaz, nem is röhögsz ordítva a hányó ember látványától, mint néhány éve abban a buliban. És ha már buli: egyre idegesebb leszel a haverokra, akik állandóan mindenféle összejövetelt szerveznek, és már neked kínos, hogy hogyan mondj nemet, hogy otthon maradhass a gyerekkel.


Marci


A férfiak hormonjai sem közömbösek a gyerek érkezésére. Azoknak az apáknak, akik különösen nagy odaadással babusgatják a gyereküket, szinte biztosan magasabb az oxitocinszintjük. A tesztoszteronszintjük pedig átlagosan a harmadával csökken a baba születését követő első három hétben. Ezeket a hormonális változásokat magyarázza egyrészt az, hogy az apára hatással vannak az anya hormonális változásai, másrészt az, hogy a hormonjaik őket is felkészítik az apaságra. A tudomány ezt azzal magyarázza, hogy ha a szokásos szinten áramlana bennük a tesztoszteron, az az utódgondozás szempontjából nem túl szerencsés viselkedési formákban nyilvánulna meg, vagyis túlságosan el lennének foglalva azzal, hogy más férfiakkal versengjenek, és más nőket csábítsanak el, ahelyett, hogy a pelenkázásra koncentrálnának. Nagyjából hat héttel a gyerek születése után aztán a férfiak hormonszintje visszaáll.


Laci

Jó hírem van, koma: az újszülött érkezésével eljön a régóta várt lelki nyugalom ideje. A baba lesz a sztár, az anyukája a hős, veled pedig az égvilágon senki sem fog foglalkozni. Visszavonulhatsz a reflektorfényből, a család puszta kiszolgálószemélyzeteként végre a periférián lazíthatsz, a vendégek is csak arról veszik majd észre, hogy te is jelen vagy, hogy megkérdezed, mit hozzál inni. Élvezd ki, mert nem tart túl sokáig!


Zsófi


Pali

Újra szerelmes lettem, de végzetesen. Az első után el nem tudtam képzelni, hogyan lehetne még egy gyereket szeretni, hiszen ő az egyetlen, aki belőlem lett. A harmadik után nem tudtam, hogy gondolhattam erre az elsőnél. Ma is naponta csodálom az arcukat, a mosolyukat, és csodálkozom, hogy teremthetett a teremtő ilyen tökéleteset. Ennél praktikusabb dolog pedig nem is történhet egy férfival, minthogy három fia legyen, mehet a streetball, a darts, a kerékpártúra, a horgászat, foci kettő a kettő ellen, az apasággal móka lett az egész világ, visszafordíthatatlanul. Miközben egymás tanítjuk arra, amire a másiknak szüksége van.


apaság

Bonifác, Benedek


Fejben dől el

És igen, átalakul a férfiak agya is. Egyrészt az utóduk látványa élénk idegi aktivitást vált ki az agyukban, de a Denver és Yale Egyetem tudósainak a kutatásából az is kiderült, hogy az apák agya strukturális változásokon is átmegy. A vizsgálat során 16 újdonsült apának az agyát szkennelték két, illetve négy héttel az után, hogy megszülettek a gyerekeik, majd 12-16 héttel később megismételték. A felvételek összehasonlításából kiderült, hogy az apák agyában több területen is megnőtt a szürkeállomány: a többi között a jutalmazás feldolgozásában részt vevő striátumban, a hormonális kontrollért felelős hipotalamuszban, az érzelmekben szerepet játszó amigdalában és elülső homloklebenyben, valamint a memóriába és döntéshozatalba beleszóló oldalsó prefrontális kéregben. Vagyis ezek mind-mind olyan agyterületek, amelyek az utódokhoz való kötődésben és a nevelésükben is szerepet játszanak.


Gergő

Semennyire nem változtam meg az apaságtól, ami történt, az valami sokkal brutálisabb. Belépett az életembe négy ember, akik még a legközelebbi, legkedvesebb barátaimnál is nyersebben, tisztábban és valóságosabban tükrözik vissza a személyiségemet, minden hibámat és persze minden erényemet. Ez az önismereti utazás - amiből nyilvánvalóan nehéz jól kijönni - néha elég fájdalmas és letaglózó, de közben nincs benne semmi hamisság vagy csalás. Mint amikor a saját hangodat hallod felvételről: hátborzongatóan furcsa, de mégis ez az igazi, az egész világon mindenki így hallja, kivéve téged. Csak itt folyamatosan megy a felvétel, és nem nagyon lehet elbújni előle. Amilyen rossz ez eleinte, annyira felszabadító volt, miután megbarátkoztam a helyzettel, és elfogadtam az önimádó fantáziáimban feltűnőnél gyarlóbb önmagamat. Valamennyire legalább is, de biztosan érnek még majd meglepetések.


Szintén az apa-gyerek kapcsolat szorosságát jelzi, hogy az apák ugyanúgy megismerik a gyereküket a sírásáról, mint az anyák. Sőt a csecsemő üzeneteinek a dekódolásában is ugyanolyan jók, egy idő után ugyanis tudják, hogy a gyerek miért sír.


Vince

Sokkal érzékenyebb lettem. Eleve nem voltam valami megamacsó, de a kölykök születése után sokkal könnyebben érzékenyültem el. Ez azóta kissé visszaváltozott, de máig azt veszem észre, hogy például leülünk filmet nézni, és együtt szipogok vagy párásodik a szemem a lányaimmal, ha épp olyan. Meg a gyereksírás. Előtte csupán zavaró zajként fogtam fel. A gyerekek megszületése után aztán ilyet hallva mindig beindít valami aggodalmaskodó/gondoskodó érzést. És jóval alaposabban kezdtem átérezni más gyerekek gondjait is. És felerősödött a féltés érzése is. Az aggodalom a gyerekek iránt. Hogy napközben a távollétben egyik pillanatról a másikra beugrik, mi lehet velük, minden rendben van-e. És persze a jövő féltése, mi vár rájuk majd? Ezek azonban úgy tűnik, sok évvel a születések után már megkoptak, de az sem kizárt, hogy egyszerűen csak hozzászoktam. Akkor sokkal intenzívebben éreztem a változást a születés előtti és a születés utáni énem között.


apaság

Cilike


Zsolt

Sosem gondoltam, hogy egyszer 60 éves korom alatt 5-6-szor fogok kelni éjszakánként és még rendben is leszek vele. Igaz, most sem tetszik, de számít rám, és ez jó érzés. Az még jobb lenne, ha aludna. Az utcán, ha velem van a gyerek, odajönnek hozzám az emberek. Ez se volt régen.


A Yale Egyetem kutatásából az is kiderül, hogy a gyereknevelésben résztvevő apák olyan gyorsan és hatékonyan alkalmazkodnak az új helyzethez, hogy minden tekintetben ugyanolyan alkalmasak lesznek a szülőségre, mint az anyák. A agyi átalakulások eredményeként az apák sokkal inkább képesek lesznek egyszerre több dolgot csinálni, erősödik az empátiájuk, viszont romlik a memóriájuk. A Yale kutatói szerint ezek a változások nemcsak a hetero-, hanem a homoszexuális apáknál is megmutatkoznak. Az apává válással azonban a férfiagy nemcsak az érzelmekre lesz nyitottabb, hanem nehezebben birkózik meg a bonyolult döntésekkel is, az agynak ez a területe ugyanis kevésbé lesz aktív a gyerek érkezésével.


Attila

Gyerekkel nem nyaralni megy az ember, hanem nyaraltatni. A játszószőnyegen hagyott Lego-kockánál nincs fájdalmasabb. Nekik nem kell kávé ahhoz, hogy ébredés után egy perccel már üvöltve szaladgáljanak körbe-körbe. Gyakran érzed azt, hogy nem bírod tovább ezt az őrültek házát, de amikor meg elviszi egy napra a nagyi, akkor meg az a baj, hogy mennyire hiányzik és zavar a csend. Veled ellentétben, ők napközben be tudják hozni azt az alvást, amit te éjszaka mászkálással/altatással/pelenkázással/ágyhúzással töltesz. Szokj hozzá a gondolathoz, hogy nappalidból évekre játszóház lesz, de a lakásnak nincs olyan pontja, ahol ne bukkannának fel különböző játékok. Bonus track: megtanulsz egy húszcentis sávon aludni az ágy szélén, és kívülről fújod majd az összes bugyuta mesefigura nevét.


apaság

Misi