Hun házasodunk, hun meg elválunk

Fotó: / / /

-

A Sráckor nagyon izgalmas és ambiciózus filmes kísérlet, de Richard Linklater rendező a csaknem háromórás játékidő alatt nem volt képes sokkal több mélységet adni történetének, mint amennyit egy közepes családi szappanoperától várnánk.


Nem tartom sokra azokat a filmeket, amelyek vizuális bravúrokkal kápráztatják el a nézőket, de közben csak óvodás szintű történetet mesélnek el, mondván, a nézőnek ez úgysem fog feltűnni. Remek példa az ilyen filmkészítésre az Avatar vagy Tim Burton Alice Csodaországbanja. Mindkettő óriásit tarolt a mozikasszáknál, de ettől még egyik sem jó film. Richard Linklater Sráckorában semmiféle vizuális csinnadratta nincsen, mégis a fenti szemfényvesztő filmek jutottak eszembe róla: vajon lehetséges, hogy egy film felépítése és készülési körülményei annyira egyediek, hogy elvonják a nézők figyelmét arról, hogy amit látnak, az egy nagy lufi? Mert a Sráckor elkészítése kétségtelenül nagyra törő és újszerű filmes vállalkozás volt, és ez tényleg önmagában érdekessé teszi a filmet. De ez mégis csupán egy forma, és miközben a filmet néztem, többször eszembe jutott, hogy mélyebbnek, árnyaltabbnak és igazibbnak kéne lennie ahhoz, hogy indokolja, amiért két és háromnegyed órára igénybe veszi a figyelmemet. boyhood5-1600 Ellar Coltrane és Ethan Hawke a Sráckorban Linklater a Berlinalén elnyerte a Sráckorral a legjobb rendezés díját (és biztos vagyok benne, hogy a film szép pályát fog befutni a most kezdődő Oscar-szezonban is), de vajon tényleg magát a műalkotást díjazták, vagy csak azt a rendezői teljesítményt, hogy Linklater hihetetlen kitartással tizenkét év alatt épített fel egy nagyjátékfilmet? Aki még nem tudná: a Sráckor forgatása 2002-től 2013-ig tartott úgy, hogy Linklater minden évben forgatott három-négy nap alatt egy kb. tizenöt perces kisfilmet a szereplőivel, majd ezeket a rövidfilmeket egymás mögé pakolta. A tizenkét évet felölelő történet egy Mason (Ellar Coltrane) nevű fiú felnövését meséli el hétéves korától tizennyolc éves koráig. Masonnek van egy Samantha nevű nővére (a rendező lánya, Lorelei Linklater játssza, aki bekönyörögte magát apja filmjébe) és egy Olivia nevű anyja (Patricia Arquette), aki a film kezdetekor egyedül neveli gyerekeit, mert kalandvágyó és feltehetően nem túl megbízható volt pasija, az idősebb Mason (Ethan Hawke) valahol Alaszkában csavarog. boyhood7-1228 Lorelei Linklater, Patricia Arquette és Ellar Coltrane Iszonyú nehéz elérni, hogy egy kisgyerek természetesen viselkedjen a kamera előtt, Linklaternek az első néhány epizódban ez nem is nagyon sikerült Ellarral és Lorelei-jel; eleinte mindkét gyerek fájóan hamis és mesterkélt, ezért nehéz rögtön beleélni magunkat a filmbe. Pont arra koncentrálunk, amire nem kéne: hogy egy filmes kísérletet látunk. De még ezzel együtt sem kifejezetten rossz a film: a forgatókönyv van olyan ügyes, hogy időnként képes eladni nekünk, hogy mégiscsak a valóságot látjuk, mert jól építi fel a mindenki által ismert, hétköznapi családi szituációkat, Arquette, majd később Hawke pedig iszonyatos színészi rutinnal mentik meg a jeleneteket olyankor is, amikor a gyerekek bénáznak. boyhood6-1280 Ellar Coltrane Linklater egyáltalán nem jelzi az epizódok határát, de aki kicsit is figyel, mindig tudja, mikor ugrunk, mert egy növésben levő fiún nem nehéz észrevenni a változást. És ahogy Ellar lassan serdülőkorba ér, majd a film végére majdnem felnőtt férfi lesz, úgy változik Arquette frizurája és testsúlya, és úgy szaporodnak a szarkalábak Hawke szeme körül. És az elején Mason még színes műanyagból készült asztali Apple-számítógépen játszik, a végén pedig már leiratkozik a Facebookról, mert zavarja, hogy „képernyőkön keresztül éli az életét”. Szórakoztató nézni, ahogy szűk három óra alatt a szemünk előtt nő fel egy srác, eltelik az új évezred első évtizede, és elszalad tizenegy év két felnőtt életéből. Az igazi filmőrülteknek még az is biztosan eszükbe jut közben, hogy nagyjából mikor járunk Linklater és Hawke másik közös, hosszú projektje, a Mielőtt-trilógia második és harmadik részének forgatása idején. boyhood8-1280 Zoe Graham és Ellar Coltrane A két nagyszabású vállalkozásnak több közös pontja is van: a kilencéves szünetekkel leforgatott Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap és Mielőtt éjfélt üt az óra szintén úgy mutatja meg emberi kapcsolatok alakulását, hogy az idő múlását állítja a középpontba, szintén hétköznapi, kis drámákra koncentrál, és szintén a színészek közreműködésével íródott, úgy, hogy a valós életükből is beledolgoztak elemeket a cselekménybe. Bár a Sráckor forgatókönyvét Linklater előre megírta, évről évre a szereplők változásaihoz alakította a sztorit, így a film áttételesen ugyan, de tényleg bemutatja egy fiú felnövését. A Sráckor viszont sajnos sosem jut olyan mélységekig, mint a Mielőtt-filmek. Amikor például Celine (Julie Delpy) egy autóban ülve felfedte Jesse (Hawke) előtt az előző kilenc év alatt beszerzett lelki sérüléseit a Mielőtt lemegy a napban, a mi szívünk is összefacsarodott, annyira életszerűen fájdalmas pillanat született meg köztük. A Sráckorban egy akárcsak megközelítően erős pillanat sincs. boyhood10-1280 Ethan Hawke Pereg előttünk az élet a maga banális eseményeivel: Olivia egyik szerencsétlen párkapcsolatból vándorol a másikba, id. Mason időről időre felbukkan és eljátssza a jófej apukát, a gyerekek iskolába járnak, barátkoznak, aztán már pasiznak/csajoznak, telik az idő. A kísérlet izgalmas, de dramaturgiailag nem működik igazán jól: a Mielőtt-filmek játékideje alatt nagyon rövid idő, mindig kevesebb, mint egy nap telik csak el, és mégis nagyon tömények; itt pedig ellenkezőleg, pár óra alatt végigzúzunk tizenkét éven, és mégis az az érzésünk, hogy semmi érdemleges nem történt. boyhood9-1280 Patricia Arquette Mason egy buliban beszélget egy szép lánnyal, aki aztán a barátnője lesz; Masonnek születésnapja van, és apja új csajának az apjától kap egy puskát; Mason anyja eladja a házukat, és a kamaszok kénytelenek egy kis lakásba költözni. Linklater szépen felsorakoztatja az ehhez hasonló, önmagukban totál érdektelen életeseményeket, amelyekből nem áll össze semmi más, mint egy átlagos amerikai család átlagos eseményekkel és problémákkal teli élete. A játékidő nagy része alatt olyan érzésünk lehet, mintha egy közepes családi sitcomból nyomnánk le egymás után túlságosan is sok részt. boyhood1-1500 Ellar Coltrane, Lorelei Linklater és Ethan Hawke Az is az igazsághoz tartozik viszont, hogy azért a 165 perc alatt sok kedves pillanat is megszületik, amelyek miatt szeretni is lehet a filmet. Ahogy telnek az évek, Ellar és Lorelei egyre jobban magukra találnak Mason és Samantha szerepében, így mi is egyre inkább elhisszük őket. Amikor apjuk a fogamzásgátlásról magyaráz nekik (természetesen Sarah Palin terhes lányával példálózva), hiteles, cuki kamaszreakciót produkálnak, és amikor Mason egyetemre készül, szép, megható jelenet zajlik le közte és anyja közt. Van tehát fejlődés a filmben, és ha lassan is, végül hús-vér emberekké válnak a figurái. De akkor is csak annyira izgalmasak, mint a szomszédaim. A cikk címe idézet Weöres Sándor Kisfiúk témáira című verséből.