A hatalom arcát ismerni kell

-

A Leviatánt a minket körülvevő világ teszi politikai filmmé. Putyinról épp annyira szól, mint a hatalmon lévő magyar politikusokról, de ők mind eltörpülnek a film valódi üzenete mellett.


Bár Andrej Zvjagincev (Visszatérés, Elena) új filmjének az ad jelenleg nemzetközi súlyt, szerencsés esetben majd Oscar-jelölést, hogy Oroszország olyan bel-, illetve külpolitikát folytat, amilyet, mégis torz és leegyszerűsítő Putyin-ellenes filmnek nevezni. Mint ahogy elkerülhetetlenül annak fogják sokan.

A filmet még csak nem is a posztkommunista valóság ihlette eredetileg: Coloradóban egy kis műhelyt üzemeltető hegesztő alulmaradt egy cementipari céggel szemben, és miután a bürokrácia és a korrupció lehetetlenné tette, hogy kiálljon a jogaiért, egy buldózerrel ámokfutásba kezdett, majd öngyilkos lett. Rajta kívül senki más nem halt meg.



A Leviatán azonban nem kínálja fel ilyen egyértelműen a mártíromságot vagy az erkölcsi diadalt főszereplője, Kolja számára.

Neki autószerelő műhelye van Észak-Oroszországban, egy tengerparti faluban. Házát és a szervizt államosítják, a polgármester a hivatalos indoklás szerint hírközlési állomást építtetne a helyére, Kolját azonban a tényleges ár töredékért vásárolják ki. Bírósághoz fordul, és nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy Kolja ügye eredendően kudarcra ítélt ügy, és az őt ért csapások ezzel korántsem érnek véget.


Minden hatalom Istentől származik, élni kell vele

A Leviatánt az teszi fontossá, hogy Putyin Oroszországát bemutatva épp úgy szólhat akár Lázár Jánosról vagy a kommunistákról is, ha akarjuk, ám leginkább univerzálisan beszél a hatalmi önkényről és a korrupcióról, kiszolgáltatottságról, illetve az az egzisztenciális küzdelem bukásáról. Ambiciózus film, nem csupán egy posztkommunista látlelet, amely a hatalom és az annak alárendelt egyén viszonyát vizsgálja (sokat nincs azon mit vizsgálni, elég egyértelmű a felállás), hanem Jób történetének bibliai szimbólumrendszerével is eljátszik.



Zvjagincev zord és mégis szépséges természeti képei a film elején rögtön olyan emberfeletti elemek közé helyezik szereplőit, amely távlatok mellett azok tehetetlenül kicsikké válnak. Az óriásbálna csontváza, illetve a bárkák roncsai a parton pedig egyszerre teszik örökkévalóvá és kilátástalanná a küzdelmüket. De a mindenkori hatalmat is sokkal magasabb szintre helyezik, eredendően zsarnok, elnyomó elemi erővé. Az ember és a politika nyelvére fordítva pedig ez azt is jelenti, hogy az egyedüli személy, aki mellett gyöngének tűnik a polgármester a filmben, az az egyház legmagasabb helyi tisztségviselője.

Utóbbi megnyugtatja a politikust, de csak amennyire kell: minden hatalom Istentől származik, ám aggodalomra semmi ok. Viszont a hatalom arra való, hogy gyakorolják, nyomatékosít később.


Születésnapom van, nem lövöldözhetek kedvemre?

Lázár János ide, Thomas Hobbes Leviatán című filozófiai műve, illetve Jób történetének bibliai szimbolikája oda, Zvjagincev filmje azért jellegzetesen orosz történet is, persze. A kisváros főterén egy óriási Lenin-szobor fogadja a bíróságra érkező Koljáékat. A főpap beszédében az orosz nép történeti nagyságáról prédikál a jelenlévő posztkommunista elitnek, fekete luxusautók parkolnak a templom előtt. A filmben szereplő férfiak és nők pedig rendszerint bandzsára és/vagy agresszívra isszák magukat, kizárólag vodkát fogyasztanak, néha nézni is nehéz, hogy mennyit. Még uborkával is sok az.



Mégis, a film elsősorban az egzisztenciális bukásról szól, nem a politikáról. A Leviatán minden szereplője egyedül van a küzdelmével, magányosan marad alul. Ha isten is úgy akarja, és úgy akarja. Az alkoholizmussal és a hatalmi önkénnyel küzdő Kolja. A joggal és a tényekkel a hatalom ellen forduló Dmitrij. Egy boldogtalan házasságban, nyomorúságos városban lázadó, elveszett Lilja, Kolja felesége. Az ő bukása a legtragikusabb, és még csak politikai színezete sincs. Persze van, de csupán azért, hogy az életet ok-okozati viszonyok láncolataként foghassuk fel, organikussá váljon és keretet kapjon a film. Mint Putyin portréja a polgármester irodájában.


Leviatán


"Születésnapom van, nem lövöldözhetek kedvemre?" - méltatlankodik a részeg rendőrtiszt a családi pikniken géppisztollyal a kezében. Üvegpalackokra lődöz, majd előveszi a hivatali, falról leakasztott Brezsnyev, Gorbacsov stb. portrékat, mostantól arra fognak lövöldözni. Jelcin is van, mondja, de ő jelentéktelen volt, az újabbak pedig még hatalmon vannak, őrájuk majd később, ha a történelem is úgy dönt.

A Leviatán ott válik majd politikai filmmé, ahol a nézők asszociációi azzá teszik.