Bővítik a prágai repülőteret

Forrás: Wikipedia

-

A Václav Havel kapacitását évi 17 millióról 21 millió utasra emelnék.


Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér. A beruházások értéke 2026-ig mintegy 27 milliárd koronára (308 milliárd forint) rúg - közölte a cseh ČTK hírügynökség csütörtökön a repülőtér menedzsmentjére hivatkozva.

A repülőtéren, amely már ma kapacitásai határán működik, a következő években egy új fel- és leszállópályát építenek és kibővül, korszerűsödik a jelenlegi kettes terminál.

A munkálatok befejezése után 2026-ban a Václav Havel repülőtér évente mintegy 21 millió utas kezelésére lenne alkalmas a tavalyi 15,4 milliós új rekordforgalomhoz képest. A repülőtér menedzsmentje azzal számol, hogy az utasok száma az idén 17 millióra emelkedik. Szakértők szerint a repülőtérnek mai állapotában ez a maximális befogadóképessége.

A prágai nemzetközi repülőtérnek jelenleg két fel-, és leszállópályája van, a harmadik építését tervezik. A jövőben a régi pályákat döntően a felszállásra, míg az újat a gépek leszállására használnák.

Az új fel-, és leszállópálya építését azonban bonyolítja, hogy a cseh főváros északnyugati szélén élő lakosok már hosszabb ideje tiltakoznak ellene. Szerintük az új pálya jelentősen rontaná a környéken élő lakosság életkörülményeit és negatív hatása lenne a természeti környezetre is.