A rendőrség zavarta szét a betiltott melegfelvonulást Isztambulban

Fotó: MTI/Kovács Tamás / MTI/Kovács Tamás

-

Zsinórban harmadik éve, hogy különböző kifogásokkal betiltják a rendezvényt.


Gumilövedékekkel oszlatta szét a török rendőrség az isztambuli melegfelvonulást a Taksim téren. A menetet szombaton tiltották be, de a tiltás ellenére kisebb csoportok gyűltek össze a téren. A szervezők korábban közölték, hogy megtartják az immár harmadik éve betiltott rendezvényt.

A helyszínen azonban több rendőr volt, mint tiltakozó, és a tüntetést gumilövedékekkel oszlatták fel.

A tiltást a konzervatív és szélsőjobboldali csoportok fenyegetéseire, illetve a közrend és a turisták védelmére hivatkozva rendelték el. A felvonulás egybeesett volna a ramadán végét jelző íd al-fitr ünnep első napjával.

A 2014. évi meleg büszkeség napi meneten tízezrek vettek részt, ez volt a legjelentősebb LGBTI-rendezvény a Közép-Keleten. 2015-ben az LGBTI szövetség szerint a hatóságok a ramadánnal való egybeeséssel indokolták a betiltást. 2016-ban az Iszlám Állam és a kurd szakadárok merényleteire hivatkoztak. A korábbi években a meleg büszkeség napi menetek incidensek nélkül zajlottak.

Törökországban a homoszexualitást a törvény nem bünteti, de a homofóbia széles körben elterjedt.