Budapesten, az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra a volt köztársasági elnököt. Mécs Imre, Benedek Márton - Göncz legnagyobb unokája -, Várszegi Asztrik mondott beszédet.
Ostyáni János
Kósa András
Sorra jönnek az emberek virágokkal.
Kránicz Bence
Rovó Attila
Leeresztették a koporsót. Bach Máté passiója szól. Betemették a sírgödröt. A fekete fejfán Göncz aláírása áll.
Kósa András
De a kormánytagok közül néhányan még maradnak.
Kósa András
A szertartás végén mindenki elhelyezheti a virágokat, koszorúkat. Eközben az emberek közül sokan szállingóznak már hazafelé.
Köves Pál
Rovó Attila
A koporsót a sírgödör fölé helyezték pallókra. Várszegi Asztrik beszél a sír mellett. Megszentelte a koporsót, elbúcsúztatta Göncz Árpádot.
Köves Pál
A katolikus szertartás szerinti búcsú Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát vezetésével zajlott. Felidézte néhány személyes emlékét is Göncz Árpádról, beszéde végén pedig Göncz kisregényéből, a Sarusokból idézett. A Sopronban és környékén játszódó mű, mely a magyarországi valdens eretnekek és az őket üldöző katolikus egyház találkozását mutatja be. 1970-ben született, az első kiadásra azonban 1973-ig várni kellett.
Köves Pál
Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája
Köves Pál
Köves Pál
Mécs azt mondta, Göncz Árpád mindig a jó oldalon állt, ezt a példát kellene követnie mindenkinek, aki az állam alkalmazásában áll.
Ostyáni János
Mécs Imre
Köves Pál
„Az emberek óriási többsége szeretett téged, te a szeretet embere voltál, de tudtál nagyon kemény és határozott lenni, amikor szelíd emberként, írószövetségi elnökként államfő lettél” – mondta búcsúbeszédében Mécs Imre. Dicsérte Göncz Árpád bölcsességét és határozottságát, amikor megmentette a jogállamot, segített túllendíteni az országot azokon a nehézségeken, amelyek abból is adódtak, hogy a rendszerváltásnál nem sikerült minden jogi keretet egyértelműen lefektetni. A szónok minden idők legjobb köztársasági elnökének nevezte Göncz Árpádot.
Rovó Attila
Nevek a tömegből a teljesség igénye nélkül - Medgyessy Péter, Áder János, Pintér Sándor, Fodor Gábor, Lomnici Zoltán, Polt Péter, Sólyom László, Tarlós István, Tóbiás József, Kuncze Gábor, Erdő Péter, Hiller István.
Ostyáni János
Medgyessy Péter
Rovó Attila
Bálint András színművész köszönt mindenkit, külön hangsúlyozva, hogy mindenkit, aki megjelent.
Rovó Attila
Egyperces csenddel kezdődött a temetés. Fehér lepellel burkolt székeken ülnek a résztvevők, köztük politikusok, diplomaták. Koporsós temetés, a koporsóhoz Göncz Árpád fényképe van támasztva.
Ostyáni János
Orbán Viktor és Lévai Anikó
Orbán is megérkezett, rögtön be is szóltak neki
Kránicz Bence
Tudósítónk megkérdezte tőle, mit szól hozzá, hogy Göncz családja azt kérte, mindenki magánemberként jöjjön a temetésre. Havasi Bertalan azonban a miniszterelnök elé ugrott, aki elsétált testőrei gyűrűjében.
Rengeteg politikus, diplomata és rendőr
Kósa András
Sorra érkeznek az állami vezetők a szertartásra, legutóbb Pintér Sándor érkezett meg. A külföldi diplomáciai képviselet is jelentős, és a civilek is folyamatosan jönnek-mennek. Rengeteg a rendőr, még a zuglói polgárőröket is mozgósították a temetés biztosítására.
Ostyáni János
Roman Kowalski lengyel nagykövet
Köves Pál
Vonattal érkezett az Óbudai temetőhöz mintegy 300 ember, nagyon sokaknál van virág. A környéken rendőrök irányítják a forgalmat.
Köves Pál
Balról a második Göncz Árpád özvegye, Göntér Zsuzsanna
Köves Pál
Göncz Árpád 93 éves korában, október 6-án hunyt el. Az államfői posztot két cikluson, vagyis tíz éven át töltötte be, 1990 és 2000 között. Pályafutásáról ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
A temetésen nem lesz állami protokoll, ahogy azt Göncz Árpád kérte. Végakaratának megfelelően az egykori rabtárs, Mécs Imre mond – a család kérésére személyes hangvételű – beszédet. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vesz búcsút Göncz Árpádtól római katolikus szertartás keretében, a temetésen közreműködik Koncz Zsuzsa, Bródy János és Bálint András.