Ubolratana Mahidol hercegnő már hivatalosan sem jelölt

Forrás: MTI/EPA

-

A királyi család tagjainak a politika felett kell állniuk.


Elfogadta a választási bizottság az Ubolratana Mahidolt miniszterelnöknek jelölő Thai Raksza Csart ellenzéki párt bejelentését, hogy visszavonja a hercegnő jelölését. A bizottság szerint a királyi család tagjainak a politika felett kell állniuk, és nem tölthetnek be politikai tisztséget, mert az az alkotmányba ütközne.

A Thai Raksza Csart – amely a 2014-ben a katonák által a hatalomból elmozdított, törvényesen megválasztott Jinglak Sinavatra volt kormányfő támogatójának számít – szombaton jelentette be, hogy Maha Vadzsiralongkorn thaiföldi uralkodó ellenvetése miatt visszavonja a király testvérének jelölését a március 24-i választásokra.

"Az uralkodó és a királyi család minden tagja iránti tiszteletből eleget teszünk a parancsnak, és a választási bizottság szabályainak, valamint az alkotmánynak megfelelően cselekszünk" – áll a közleményükben.

A hercegnő jelölése azzal fenyegetett, hogy felborul az udvar évtizedes hagyománya, miszerint nem avatkozik bele az ország politikai életébe.