Szijjártó: Kijev tartsa féken a nacionalistákat

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Az elkövetőket mielőbb kézre kell keríteni és felelősségre kell vonni – mondta a külügyminiszter.


Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról – mondta Szijjártó Péter Brüsszelben. Az EU-s tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy az üggyel kapcsolatban bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét.

Egy jól működő és európai integrációra vágyó országban nem tűrik el az ilyen eseményeket. Az elkövetőket mielőbb kézre kell keríteni és felelősségre kell vonni – mondta Szijjártó.


A kormányzó elítéli

Felháborítónak tartja a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal a jobboldali tüntetők viselkedését, akik vasárnap füstbombákat dobálva vonultak fel Beregszászon – mondta Hennagyij Moszkal kormányzó.

Miközben Ukrajna felső szinten mindent megtesz annak érdekében, hogy közös érintkezési pontokat találjon és elsimítsa az új oktatási törvény miatt Magyarországgal kialakult nézeteltéréseket, addig egy maroknyi kisebbség provokatív viselkedésével megpróbálja egymásra uszítani a két népet – írta Moszkal. A vasárnapi beregszászi akció megmutatta, hogy a jobboldaliak egy követ fújnak az orosz titkosszolgálatokkal, akik igyekezetükben "majd kibújnak a bőrükből", hogy Kárpátalján nemzetiségi alapon destabilizálják a helyzetet.

"Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a provokatív akciót szervező erők a legminimálisabb támogatással sem rendelkeznek Kárpátalján (amit jeleznek a 2015 őszi helyhatósági választások eredményei)" – írta a kormányzó. Szerinte a füstbombás felvonulás résztvevőinek többségét a szomszédos megyékből, elsősorban Lemberg (Lviv) környékéről szállították Beregszászra.

Moszkal szerint Kárpátalja lakói nemzetiségüktől függetlenül Ukrajna patriótái, s az első kárpátaljai hős, aki életét áldozta a kelet-ukrajnai harcokban, magyar nemzetiségű beregszászi lakos volt. Bírálta a rendőrséget, mert szerinte tétlenül szemlélte a provokációt. Az ukrán törvények és a nemzetközi egyezmények garantálják a nemzetiségek anyanyelvének és jelképeinek használatát – írta Moszkal, aki szerint a máshonnan érkező provokátoroknak nem sikerül egymás ellen uszítaniuk a nemzetiségeket Kárpátalján.


Petíció és petárda

Vasárnap délután Beregszászon előre bejelentett, engedélyezett felvonulást tartott a Szvoboda párt félkatonai szervezete, a Karpatszka Szics, hogy tiltakozzanak az ukrán oktatási törvényt érő kárpátaljai magyar és magyarországi bírálatok ellen. A menet résztvevői petárdákat és füstbombákat dobálva vonultak több mint egy órán át a város utcáin, nacionalista jelszavakat skandálva.

A magyar konzulátus épülete előtt Oleg Kucin, a KSZ parancsnoka, a vereckei honfoglalási emlékmű egyik gyújtogatója a Kárpátalján működő két magyar külképviselet vezetőinek címzett petíciót olvasott fel, amelyben arra szólította fel Budapestet, hogy ne avatkozzon be Ukrajna törvénykezésébe. A szónok felháborítónak nevezte, hogy Beregszászon sok a kétnyelvű és a magyar felirat, valamint a magyar nemzeti jelkép.

A városháza előtt a tüntetők egy zászlórúddal leemelték az épület erkélyről a magyar nemzeti lobogót, amelyet meg is akartak gyújtani, de Kucin ezt megakadályozta. A zászló rövidesen visszakerült a helyére. Kisebb dulakodás alakult ki a rendőrök és az őket petárdák dobálásával provokáló tüntetők között.