Szigorítanak a Stop Soros törvényjavaslaton

Fotó: Szabó Gábor

-

Hatszáz javaslatot vitatott meg a kormány.


Jelentősen szigorítja a kormány a Stop Soros törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek – mondta Tuzson Bence. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és "levonta a megfelelő következtetéseket". A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé – nyomatékosította.

A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő. A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után – mondta Tuzson.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, ehhez a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell. A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket - közölte.