Sargentini-jelentés: az LMP nem támogatja a jelentés elfogadását

Fotó: MTI / Kallos Bea / MTI / Kallos Bea

-

A kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni – mondta az ellenzéki párt egyedüli társelnöke.


Az LMP arra kéri a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy azt szavazatával a holnapi ülésen ne támogassa – mondta Keresztes L. Lóránt, a párt társelnök-frakcióvezetője. Az LMP országos elnöksége az elmúlt hetekben részletesen, tartalmilag és következményeit tekintve is megvitatta a Sargentini-jelentést, és az abban szereplő, jogállamiságot érintő kritikák, bírálatok jelentős részét megalapozottnak találta. Ugyanakkor az LMP sajnálja, hogy a jelentés sok szempontból felületes és keverednek benne az ideológiai jellegű és a konkrét intézményi kritikák, ami álláspontjuk szerint gyengíti a dokumentumot.

Az LMP szerint a jogállamiságot érintő problémákat hazai, nemzeti szinten kell orvosolni, és a kormány súlyos hibái miatt nem lehet Magyarországot és a magyar embereket büntetni. Ezért az LMP semmilyen olyan eljárást nem tud szavazatával támogatni, aminek lehet olyan végkimenetele, hogy az ország szavazati jogát megvonják – mondta.

Nem Orbán Viktor, hanem Magyarország szavazati jogáról van szó, és elfogadhatatlan lenne, ha Magyarország nem tudná megvédeni érdekeit az uniós költségvetés elfogadása vagy a szabadkereskedelmi egyezmények kapcsán – mondta Keresztes, aki a kormány súlyos mulasztásának tartotta, hogy nem kezelte a jelentésben megfogalmazott problémákat és nem tudott érdemi válasszal szolgálni azokra.

Szerinte a jelentés komoly és súlyos politikai figyelmeztetés a kormány számára, amit az is alátámaszt, hogy sok, a Fidesz európai pártcsaládjába tartozó néppárti politikus már bizottsági szinten is megszavazta a jelentés-tervezetet, és a migráció kérdésben az Orbán-kormánnyal egyetértő osztrák kancellár is úgy nyilatkozott, hogy a jogállamiság tekintetében osztja a kritikákat.

Keresztes azt mondta: a jogállamiságot érintő kritikák és problémák súlyossága, valamint a politikai üzenet jelentősége miatt az LMP elnöksége nem tartotta indokoltnak a nem szavazatot, a jelentés elutasítását, ugyanakkor abban teljes konszenzus volt, hogy nem lehet támogatni olyan intézkedést, amelynek következményeként megvonhatják Magyarország szavazati jogát. Ezt a véleményt megküldték az LMP EP-képviselőjének, aki részt vett a jelentésről szóló párton belüli vitákban is. Semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy Meszerics Tamás ettől eltérően szavazna.

Az LMP elnökségének világos és egyértelmű állásfoglalása az volt, hogy Meszerics Tamás semmiképpen ne támogassa a jelentés elfogadását, és ő ezen belül egyéb körülményeket is mérgelve tudja majd meghozni a döntését.

Demeter Márta, a honvédelmi és rendészeti bizottság LMP-s alelnöke a testület keddi üléséről azt mondta: csak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról szóló tájékoztatót hallgathatták meg, mert a kormánypártok nem támogatták az LMP két napirend-kiegészítését, hogy tárgyaljanak a letelepedési kötvényekről és a kormány migrációs stratégiájáról is.

A letelepedési kötvényekről azért akartak vitázni, mert sajtóhírek szerint több orosz üzletember, és az orosz államhoz több szállal köthető állampolgár és állami tisztségviselő is vásárolt magának letelepedési engedélyt, és köztük akadnak olyanok, akiknek élő kapcsolata volt vagy van szervezett bűnözői körökkel. Az összes letelepedési kötvénnyel kiadott letelepedési engedélyt vissza kellene vonni a magyar emberek biztonsága érdekében.

Emellett meg akarták vitatni a kormány 2013-ban elfogadott migrációs stratégiáját is, mert ennek pontjait a kormány nem hajtotta végre.