Otthagyták a szocialisták a kormányt

Fotó: MTI/EPA / Szergej Ilnyickij

-

A brazil Szocialista Néppárt (PPS) csütörtökön bejelentette kilépését a dél-amerikai országot megrázó korrupciós botrányban az igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolt Michel Temer brazil elnök kormányából.


Roberto Freire kulturális miniszter már benyújtotta lemondását, míg a PPS másik minisztere, a védelmi tárcáért felelős Raul Jungmann továbbra is ellátja tisztségét az ország biztonsága érdekében - olvasható a párt közleményében.

Az O Globo című brazil lap szerdán arról írt, hogy egy befolyásos brazil üzletember az ügyészséggel kötött vádalku keretében tett vallomásában azt állította: Temer hozzájárult egy tanú megvesztegetéséhez, hogy az illető hallgasson a Petrobras brazil olajvállalat korrupciós botrányának ügyében. A brazil napilap szerint hangfelvétel van az elhangzottakról.

Az államfő egyik névtelenül nyilatkozó tanácsadója a Reuters hírügynökségnek elmondta: Temer, miután meghallgatta a politikai botrányt kiváltó hangfelvételt, úgy vélekedett, hogy az ellene indított, vesztegetéssel kapcsolatos vizsgálatot be kell szüntetni. Az illetékes szerint Temer semmi terhelő bizonyítékot nem talált önmagára nézve a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégei között számon tartott JBS SA vállalat elnökével, Joesley Batistával folytatott beszélgetésről készült felvételen.

A brazil elnök a nap folyamán határozottan kijelentette, nem mond le, dacára annak, hogy a brazil legfelsőbb bíróság engedélyezte a nyomozást ellene a vesztegetési ügyben. Több brazil képviselő, köztük Temer szövetségei is lemondását követelték.

Csütörtökön zavargásokba fordultak a brazil államfő elleni tiltakozások Rio de Janeiróban. A Globo híradása szerint tüntetők egy kisebb csoportja csapott össze a biztonsági erőkkel. Az aktivisták üvegekkel dobáltak és gyújtogatni kezdtek. A hatóságok válaszul könnygázzal oszlattak és kábító gránátokat vetettek be.

Batista csütörtökön megerősítette, hogy az ügyészséggel vádalkut kötött. Ennek keretében elismerte, hogy jogellenesen fizetett politikusoknak, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy Brazílián kívül cége "az etikai szabályok megsértése nélkül" terjesztette ki vállalati tevékenységét. Értesülések szerint a vádalku értelmében a JBS-t 225 millió real (18,6 milliárd forint) bírság fizetésére kötelezték.