Orbán nagy dolgokra készül, de még nem beszél róla

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

A kormányfő az Idősügyi Tanács ülésén beszélt arról, hogy október 12-i önkormányzati választás után lesz három és fél nyugodt éve, ami példátlan lehetőség. Orbán kényes kérdésekhez is hozzányúlna, de a nagy tervekből keveset árult el.


Kegyelmi pillanatban vagyunk, hiszen könnyen előfordulhat, hogy hamarosan már három megnyert választás lesz a kormány mögött – utalt az október 12-i önkormányzati választásokra Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a kormány tanácsadó testületeként működő Idősügyi Tanács ülésén.

A kormányfő szerint ez azért fontos, mert a választás után lesz három és fél év, amikor nyugodtan lehet dolgozni – márpedig ez példátlan lehetőség. Orbán konkrétumokról nem beszélt, de többször is utalt rá, hogy kormánya a választások után nagy döntésekre készül, és arra szólította fel a tanács tagjait, hogy tapasztalatukkal segítsék az ország vezetőit.

David Cameron brit miniszterelnököt idézve Orbán megerősítette, hogy nem kívánnak visszatérni ahhoz a korábbi gyakorlathoz, hogy az állami juttatásokat, támogatásokat rászorultsági alapon adják, hiszen akkor az embereknek bizonygatni kellene a szegénységüket, ami nem tesz jót az önbizalmuknak és méltóságuknak. Ezzel szemben a kormányfő a rezsicsökkentést említette, ami mindenki számára könnyebbség.


Kényes kérdések

Orbán megemlítette, hogy az alaptörvényben szerepel egy passzus, amely szerint a nagykorú gyermekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni. Úgy fogalmazott, ez egy erkölcsi parancs, de még nincs végigvezetve a magyar jogrendszeren, ezen érdemes gondolkodni, hogyan bontsák ki a következő években. Ez akár egy utalás is lehet azokra a - hivatalosan még el nem ismert - tervekre, amelyek szerint a nyugdíjrendszer valamilyen módon jutalmazná a gyermeket nevelőket.

Ahogy szombaton, a KDNP ünnepi választmányi ülésén is, Orbán az Idősügyi Tanács előtt is azt mondta, szakítani akar a politikai korrektséggel, amely szerinte béklyóba szorítja az európai gondolkodást. Erre szerinte azért van szükség, mert kényes kérdésekkel kell foglalkozni, mint például a demográfiai probléma.

Könyörtelenül hangzik, de az a közösség, amely biológiai értelemben nem képes fenntartani magát, az nem méltó rá, hogy létezzen” – mondta a miniszterelnök, aki szerint az európai kontinens nagy bajban van ebből a szempontból. A problémára Orbán szerint többségében rossz választ – a bevándorlást – adnak, pedig az erkölcsileg jó válasz a családalapítás bátorítása lenne.

A jövőre nézve Orbán egy dolgot ígért meg biztosan az idősek képviselőinek, hogy meg fogják őrizni a nyugdíjak értékét. A kormányfő ugyan „óvatos duhajnak” nevezte önmagát, de szerinte Magyarország már elég erős ahhoz, hogy egy esetleges újabb európai válsághullám idején is szinten tartsa a nyugdíjakat. Szavaiból az derült ki, hogy bármilyen változást is tervez a kormány, a jelenlegi nyugdíjakat az nem érintheti.