Nem a fémkupakkal kezdte - íme Kósa Lajos leghülyébb nyilatkozatai

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Oláh Tibor

-

Karel Gott, államcsőd, eltáncolás és sóderrel telehordott politikusi medencék. A debreceni fideszes politikus nem először ad zavarba ejtő nyilatkozatot a sajtónak.


01

fémkupak

Egy nehezen követhető, fémkupakokat emlegető nyilatkozattal próbálta illusztrálni szerdán Kósa Lajos fideszes politikus, hogy a jövő évi adótörvények hogyan hatnak majd az emberek pénztárcájára. Mindez az után történt, hogy első meglepetésében csak annyit mondott a kérdező újságírónak, hogy "Hát, ez jó kérdés, erre nem készültünk". Kósa Lajosnak nem ez volt az első emlékezetes nyilatkozata, beszélt már korábban viccelődve, bárdolatlanul és képből szándékosan kitáncolva is. Összeszedtük a legemlékezetesebbeket - kezdjük a legfrissebbel.



02

Amire pozitívan lehet válaszolni

Aki egyszer látta, soha nem felejti el azt az arckifejezést, ahogy a politikus néhány másodpercig némán áll, miközben gondolkodik, mit lehetne válaszolni a riporteri kérdésre a debreceni anyatejgyűjtő állomásról. De hamar meglett a megoldás: egyszerűen arrébb kell állni, otthagyva a forgó kamerát. A bónusz: barátian, majdnemhogy segélykérőn érdeklődni a riportertől, hogy miért nem tesz fel egy jobb kérdést.



03

Ürgebőr

2013 szeptemberében Szabó Bálint MSZP-s politikus azt állította, hogy Kósa Lajosnak is köze volt az őszödi beszéd kiszivárogtatásához. Kósa Lajos A tanú egyik jelenetét is felhasználva adott abszurdba hajló viccválaszt a felvetésre. Ennek erejét utólag kissé gyengíti, hogy 2014 februárjában már azt nyilatkozta, hogy ismerte a beszédet, és szerinte nem volt kérdés, hogy azt el kell juttatni a sajtónak. De emlékezzünk most az eredetire.


"Az őszödi kormányüdülő kéményébe Szijjártó Péter engedett le egy harminc méter hosszú, 5-ös narancssárga színű mászókötéllel, az ominózus 2006. tavaszi napon. Kezemben egy MK27-es táskamagnetofon volt, hozzá csatlakoztatva egy BEAG gyártmányú mikrofon. Gyurcsány Ferenc beszédét így vettük fel a magnóban található Polimer 90 perces kazettára, amin korábban a Karel Gott, Udo Jürgens és Korda György „Egy péntek éj Szent Ferencen” című koncertjének kalózfelvétele volt található. (...) A felvétel elkészülte után még a tetőn visszahallgatva a hanganyagot, azt tapasztaltuk, hogy sajnos néhány helyen Gyurcsány Ferenc hangja helyett Karel Gott volt hallható, ezeket a helyeket a szintén a tetőn tartózkodó, akkori Fidesz-szóvivő, Cser-Palkovics András eltorzított hangjával pótoltuk. Lelopózván a tetőről, a kazettát a Balaton partján ürgebőrbe varrtuk, és a Sió csatornán keresztül leúsztattuk a Sió-Duna torkolatáig. Itt jugoszláv békaemberek vették át és juttatták el Pestre, miközben elkészítették a kazetta CD-változatát. Így kapta meg a magyar sajtónyilvánosság, amely aztán közölte.

04

Államcsőd

Korántsem volt olyan vicces, de nem kevésbé emlékezetes az a 2010. nyári nyilatkozata, amelyben államcsődöt vizionált egy nagyon törékeny gazdasági helyzetben. "Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük." A beszédre a forint zuhanórepülésbe kezdett, másnap a Portfoliónak egy elemző írta félig tréfásan, hogy ő még arról sem beszélne, ha görög salátát vacsorázna, nehogy félreértsék, „erre jön egy magyar kormányzati ember, és nekiáll bizonygatni, hogy az országa számára Görögország sorsa a legvalószínűbb”.


05

Hordassa tele sóderrel?

A politikus a Heti Válasznak adott interjút épp akkor, amikor a lapok tele voltak Szijjártó Péter új házának ügyével. Az újságírói kérdésre, hogy komolyan beszél-e, amikor aránytévesztést emleget, Kósa a következő választ adta:


"Az úszómedence szerintem nem státuszszimbólum, inkább oltári macera: agyon kell vegyszerezni, olyan, mintha az ember klórban úszna. Sosem vennék ilyet. De ha egy jó helyen lévő házat medencével árulnak, mit csináljon? Hordassa tele sóderrel?"

06

Baleset miatt

Bárdolatlansága miatt kavart nagy vihart az a kijelentése, amelyet Dávid Ibolyáról tett egy 2007-es Playboy-interjúban.


"Ibolyáról nekem egy teljesen privát dolog jut az eszembe... ugye mindenki észrevette, hogy általában ferdén tartja a fejét. Szegénynek volt egy súlyosabb autóbalesete. Na most, az embernek az a benyomása, amikor nézi, hogy ez a ferdén tartott fej a gondolkodó ember póza... pedig nem az."

"Ha kiírnánk egy pályázatot Magyarország legbunkóbb politikusára, Kósa biztosan megnyerné azt" - reagált akkor Herényi Károly MDF-es politikus a pártelnökével kapcsolatos mondatokra.


07

Biszku Béla?

Viszonlag formán kívül volt Kósa Lajos az alábbi 2012. áprilisi sajtótájékoztatón, de azért 0.41-nél érdemes megnézni, ahogy potenciális MSZP-jelöltként nevezi meg Biszku Bélát, és 1.49-nél, ahogy szoci nosztalgiáról beszél a 110 százalékos szavazásoknál. "És innen látszik, hogy ez vicc" - mondja aztán, miközben ő sem bírja ki komoly arccal a saját humorizálását. Az egész tájékoztató egyébként a köztársasági elnöki jelölésről szólt, illetve arról, hogy az MSZP akkor felvetette, hogy négyötödös többség kelljen a választáshoz.



08

Összekeverte?

Most októberben a politikus azzal lepte meg a közönségét egy debreceni rendezvényen, hogy még egy önkormányzati választás szól majd öt évre, aztán visszaáll a négyévenkénti ciklus, hogy kétévente legyenek váltásban az önkormányzati és a parlamenti választások. Nem tudni, hogy túl hamar árulta-e el a Fidesz tervét, vagy tényleg félrebeszélt, mindenesetre nem sokkal később az Indexen az jelent meg, hogy a Fidesz vezetői szerint Kósa összekeverhetett valamit, mert nincs ilyen szándék. „Jönnek majd a sajtótájékoztatók, ahol próbálják finoman helyretenni a választási ügyeket” - írta a lap.


09

Gyűjtés Simornak

Amikor 2012 elején az akkori jegybankelnök, Simor András többmilliós fizetését a jegybanki függetlenséggel nem törődve csökkenteni akarta az állam, és ezzel Magyarország az Európai Nemzeti Banknál kihúzta a gyufát, a Mokka reggeli műsorban Kósa azt mondta: "Inkább akkor egyezzünk ki úgy az EU-val, hogy az elveinket nem adjuk fel, de Simor Andrásnak gyűjtést rendezünk a magyar nép között, hogy ne szenvedjen."


10

Arcra húzni a sapkát

Végezetül pedig álljon itt teljes valójában az a kép, amelyet a címlapon és a cikk háttereként már lelőttünk: a politikus 2010-ben, a Teva gyáravatóján szórakoztatta a sajtót és az izraeli nagykövetet egy miniperformansszal.


Kósa Lajos; BIN-NOUN BINNEWIES, Aliza


Szóljon hozzá a Facebookon!