Megvan, miket írhat alá a rettegett találkozón Orbán és Putyin

Fotó: MTI / Alekszandr Zemljanyicsenko

-

Maga a kormányfő sem tartja szerencsésnek, hogy Budapestre jön Vlagyimir Putyin, de nem volt más választása – egyik bizalmasa szerint így magyarázta Orbán Viktor, hogy miért éppen Magyarországon tesz látogatást a többi uniós fővárosban tavaly nyár óta nemkívánatos orosz elnök. A múlt heti tűzszüneti egyezmény picit menti a helyzetet, de a keddet így is leginkább „túlélni” szeretnék a kormányban.


Egy oktatási és egészségügyi tárcaközi egyezmény, egy kormányközi megállapodás a 2015-ös úgynevezett "diplomáciai naptárról" (ez írja le részletesen, mikor, milyen orosz-magyar találkozók legyenek idén), és a kazanyi magyar főkonzulátus korábban már bejelentett megnyitásáról szóló szerződés - információink szerint ezeket írhatják alá a két kormány képviselői Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi budapesti látogatásakor.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az idén lejáró hosszútávú gázszerződéssel kapcsolatban kötnek-e a felek bármilyen konkrét megállapodást kedden. Mint korábban megírtuk, Putyin célja a budapesti látogatással inkább az lehet, hogy az orosz elnök demonstrálhassa, elsősorban az Európai Uniónak: van még olyan főváros a 28-ból, ahol továbbra is örömmel látják. Moszkva ugyanis abban bízik, előbb-utóbb képes összekovácsolni valamilyen „mini koalíciót” az EU-ban olyan tagállamokból, melyek alááshatják az eddigi Oroszország elleni szankciós politikát. Persze az is tény, hogy ezzel kapcsolatban a magyar kormány álláspontja egyértelmű volt: amíg az EU (és elsősorban Németország) a szankciók mellett van, mi sem fogunk másképp szavazni.

A magyar kormány szinte már túlzóan nagy tétről beszélt előzetesen: előbb Orbán Viktor nyilatkozott arról, hogy „nem biztosított Magyarország energiaellátása az év végétől”, majd Szijjártó Péter a hétvégén már egyenesen „döntő jelentőségűnek” mondta a magyar energiabiztonság szempontjából a vizitet. Holott, mint a VS.hu is megírta, egyszerűen hamis az az állítás, hogy idén megkötött gázszerződés nélkül december 31-gyel egyszerűen nem kapnánk több gázt, hiszen a korábban kifizetett mennyiséget sem használtuk még fel. Ráadásul ezzel a kormány maga sugallja azt képet, hogy Oroszország diktálhat nekünk energiaügyekben.


A minszki tűzszüneti egyezmény egy picit menthet a helyzeten


„Nem örülök neki, hogy most jön, de az oroszok egyértelművé tették, hogy ha kedvező feltételekkel akarunk új gázszerződést kötni, akkor most fogadnunk kell” – egy forrásunk szerint így magyarázta Orbán Viktor a saját környezetében, hogy miért találkozik február 17-én Vlagyimir Putyinnal. Informátorunk arról is beszélt, a magyar kormányfő is tisztában van az út okozta politikai kockázatokkal, azzal, hogy ismét olyan színben tűnhet fel Magyarország, mint amelyik „kikacsintgat” az európai kórusból az Oroszország elleni szankciók ügyében, és persze Orbán Viktor is tudja, hogy Putyin okozhat kellemetlen meglepetéseket. Legutóbb az orosz elnök tavaly decemberben, Ankarában lepte meg Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnököt, mikor bejelentette, hogy nem lesz Déli Áramlat, ellenben a törökökkel fognak közös vezetéképítésbe. Csakhogy erről Erdogannak nem szólt előzetesen.

Budapesten még csak hasonló kaliberű bejelentésre sem lenne szükség ahhoz, hogy Putyin roppant kínos helyzetbe hozza vendéglátóját. Elég lenne ehhez bármilyen megjegyzés, ami tovább erősítené a nyugati média egy részében már így is jelen lévő „Orbán=Putyin” képet.

Ezzel nem csak Orbán Viktor, de a kormányban is mindenki tisztában van, nem véletlen, hogy kormányzati forrásaink többsége szintén elismerte, tartanak Putyin útjától. Egy külügyi forrásunk annyiban árnyalta a képet, hogy a vasárnap nulla órától életbe lépett tűzszünet Ukrajnában a reményeik szerint egy árnyalatnyit javít a képen. Igaz, éppen ez az egyezmény tette nyilvánvalóvá, hogy hazugság Moszkva állítása, miszerint hadserege nincs jelen Ukrajnában, és a tűzszünet sem tűnik teljes sikernek.

Ettől függetlenül tény: tavaly június óta, amikor Bécs vendége volt, Putyin nem járt uniós fővárosban. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepe van a sok holland utast szállító maláj repülő júliusi lelövésének is Ukrajna felett.


Az elmúlt években az orosz elnök több meghívást is kapott a magyar kormánytól, de, hogy egy ilyen látogatást azért halogatni is lehet, azt éppen Orbán Viktor példája mutatta meg, a magyar kormányfő ugyanis már egy ideje szeretett volna Kijevbe utazni, hogy találkozzon Petro Porosenko ukrán elnökkel, de Kijevből sokáig csak olyan válaszok jöttek, hogy ez most nem aktuális. Pedig Orbán célja az úttal éppen az volt, hogy még Putyin idejövetele előtt mindenki számára hangsúlyozhassa: őt ugyanúgy érdekli Ukrajna sorsa, mint az EU többi tagállamáét.

Az utolsó pillanatban aztán – ami kétségkívül kisebb diplomáciai bravúrnak számít a kormány részéről – összejött a kijevi út, így ebből a szempontból is a korábbinál kedvezőbb előjelekkel várhatja a magyar miniszterelnök az orosz államfőt. Persze, éppen az Oroszország által is aláírt tűzszüneti egyezmény bizonyult nagyon kínosnak Moszkva számára, amikor kiderült, olyan nehézfegyverek is találhatók az oroszbarát szakadárok haderejében, amiket csak az orosz hadseregben rendszeresítettek. Moszkva ugyanis mindeddig kategorikusan tagadta, hogy hadserege jelen van Kelet-Ukrajnában.

Ami kicsit aggasztónak tűnik, hogy a jelen helyzetben Moszkvában nyilvánvalóan úgy érzik, diktálhatnak: így gyakorlatilag az oroszok mondták meg, hogy mikor jöjjön Putyin, és információink szerint még olyan „kérésekkel” is előálltak, hogy a népes orosz kormányzati delegáció egyik tagja kapjon esetleg magas állami kitüntetést a két ország kapcsolatainak javítása érdekében tett erőfeszítéseiért.

A készültség óriási, mint korábban megírtuk, a Fiumei Úti Sírkertben, ahol Putyin szovjet katonatemetőt koszorúz majd meg, már napok óta rendőrök vannak, de a hétvégén lehegesztették az orosz elnök útvonala mentén található csatornafedeleket is. Egy sor kerületben lesznek útlezárások, és a BKK járatait is felbolygatja majd a látogatás.