Megszűnik Ángyán intézete

Fotó: MTI/MTVA / Beliczay László

-

A volt államtitkár lényegében egy gyászjelentést tett közzé.


„Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, »hosszan tartó, súlyos« támadások után (...) Orbán Viktor 3. kormánya (...) idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI"


- ezzel kezdte az intézet megszüntetéséről szóló írását Ángyán József, az előző Orbán kormány államtitkára, aki „maffiakapcsolatok és zöldbárók” miatt mondott le két évvel ezelőtt. Ángyán szerint innentől kezdve erősödtek meg az intézet gyengítését célzó intézkedések.


A választásokig tudományos és gazdasági szempontból is az egyetem egyik legműködőképesebb intézete volt, ennek ellenére szeptember elején a dékán javasolta a megszüntetését. Ángyán szerint ezt nem indokolta. Nem magánakciónak tartja.

Ángyán József úgy fogalmaz, hogy „ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - »tartótiszt« számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz.”


A VS.hu-nak is elküldött írás ezzel a képpel ért véget: