Jogerős: Hunvald György nem indulhat a választáson

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás / MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

Jogerősen egy év börtönre ítélte a Kúria Hunvald György korábbi erzsébetvárosi polgármestert, és két évre eltiltotta a közügyektől is. A jogerős ítélet szerint az MSZP-s politikus kétrendbeli hivatali visszaélést követett el, így ősszel nem térhet vissza polgármester-jelöltként. Az ügynek még nincs teljesen vége. A hűtlen kezelés ügyében a Kúria megsemmisítette a másodfokú bíróság ítéletét és új eljárásra utasította a Szegedi Ítélőtáblát. Hűtlen kezelés vádjával Hunvald ellen a Fővárosi Törvényszéken is folyamatban van egy eljárás, a kettőt egységesíthetik.


Kétrendbeli hivatali visszaélésben bűnösnek találta és egy év szabadságvesztésre ítélte a Kúria büntetőtanácsa kedden Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármestert. Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, büntetését már előzetesben letöltötte. Viszont mostantól jogerős a mellékbüntetése is, a két év közügyektől eltiltás, ami miatt biztosan nem indulhat ősszel az önkormányzati választáson. A harmadfokú ítélet azért lett enyhébb, mint a korábbi, másfél éves büntetést kiszabó, mert csak a hivatali visszaélések - egy lakáskiutalás, illetve egy közbeszerzési pályázat - ügyében született döntés. A hűtlen kezelés ügyét a bíróság elkülönítette, majd kimondta: új eljárásra kötelezi a Szegedi Ítélőtáblát. Hűtlen kezelés vádjával Hunvald ellen a Fővárosi Törvényszéken is folyik másodfokon eljárás, a két ügyet egységesíthetik. (Első fokon - a másik ügyben - a fővárosban felmentették a hűtlen kezelés vádja alól Hunvaldot.) Leghamarabb ősszel várható döntés. Az egyik ügy egy lakáscsere - Váradi Évának (az elsőrendű vádlott, Gál György szeretőjének) nagyobb lakást utalt ki a polgármesteri lakáskeretből, mint amekkora járhatott volna neki. Ezzel őt előnyös helyzetbe hozta. A bérlő a szabályok szerint olcsóbban veheti meg a lakást. A másik ügy pedig egy közbeszerzési eljáráshoz kötődik: Hunvald megegyezett egy cég vezetőjével nyílászárócseréről. A munkát a cég az írásbeli szerződés előtt elkezdhette. Majd mikor kiderült, hogy közbeszerzési eljárásra van szükség, Hunvald utasítására falból meghívtak még két céget ajánlattételre. Hunvald ezzel követett el hivatali visszaélést. Természetesen az nyert, amelyikkel korábban a polgármester már megállapodott. Itt a Kúria szerint itt az volt a hiba, hogy a nyertes cég nem indulhatott volna a közbeszerzési eljáráson. Az önkormányzatot viszont nem érte kár, arról ugyanis nincs semmilyen adat, hogy irreálisan határozták volna meg a munka árát. Ezért a hűtlen kezelés itt nem áll meg. (A másodfok ebben az ügyben nem találta felelősnek Hunvaldot, a Kúria viszont igen.) Hunvaldról már első fokon kimondták, hogy nem tudott az ingatlanpanamáról - vagyis arról, hogy a gazdasági bizottság elnöke kenőpénzért cserébe áron alul adatja el az önkormányzattal a kiszemelt ingatlanokat egy meghatározott körnek. A Kúria harmadfokon június közepén kezdte tárgyalni a Hunvald-ügyet. A per első fokon 13 vádlottal indult, a Kúria előtt hatan ültek. Az elsőrendű vádlott Gál György, aki az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke volt, a másodrendű vádlott Hunvald György. Gált 2008-ban, Hunvaldot 2009-ben vitték be.



A fő ügy az ingatlanmutyi

Az ingatlaneladások miatt Gál György 8,5 éves börtönbüntetését helyben hagyta a Kúria. Az első fokon eljáró bíróság kimondta, kenőpénzért cserébe Gál áron alul adatott el több ingatlant még a kétezres évek elején. A képviselő-testület manipulált dokumentumok alapján döntött az ingatlanok eladásáról, Gál cserébe összesen 366 milliós kenőpénzt kapott. A kerületet fél milliárd forint kár érte – derült ki az Index korabeli tudósításából. Az értékbecslő - aki amúgy szintén a vádlottak között volt - hamis tartalmú értékbecslést adott le, több esetben becslése jelentősen eltért az ingatlan piaci árától. Erre neki Gál adott utasítást, az értékbecslésben szereplő adatok megegyeztek azzal az árral, amelyről Gál megállapodott a leendő vevővel. 2012-ben első fokon Gál 8 és fél év börtönt kapott csalásért, vesztegetésért, hűtlen kezelésért, hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért. 2013 végén másodfokon nem pont ugyanezekért ítélték el, de a Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta a büntetés hosszát, így miután a volt politikus sokat ült előzetesben, és házi őrizetben is volt, így nagyjából egy évet kellett volna még börtönben töltenie. A Kúria részletezte még a bérlakás-mutyit is: rokonokhoz, barátoknak, szeretőnek utaltak ki a polgármesteri keretből lakást úgy, hogy a döntéshozók eltitkolták, ki kivel áll kapcsolatban. Az ingatlanok Nagy György ingatlanvállalkozó érdekeltségi körébe kerültek, aki első számú vádlottból koronatanú lett, a váltás körülményei államtitkot képeznek.


A Hunvald-per folytatódik

A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket. A védelem koncepciós eljárásról beszélt, az ügyvédek érveltek azzal is, hogy ami történt, az legfeljebb erkölcsileg kifogásolható, a vádlottak csak azt tették, ami az önkormányzati szférában országszerte szokásos, szerintük ugyanígy járnak el a másik politikai oldalhoz tartozók is. A hosszúra nyúlt eljárás miatt egyébként a strasbourgi emberi jogi bíróság kártérítést ítélt meg nekik. Hunvaldot másod fokon elmarasztalták amiatt is, hogy mobiltelefont adott az akkor már országgyűlési képviselő Szabó Zoltánnak. Az ügy ezen részét is újra kell tárgyalni másodfokon. Ügye tehát korántsem ért véget. Szabó Zoltánnal kapcsolatban viszont döntött a Kúria: a rá hivatali visszaélés miatt kiszabott fél év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést négy hónap, egy évre felfüggesztettre csökkentette. Emellett 250 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte, a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés vádja alól azonban felmentette.


Hunvald visszatér?

Hunvald Györgyöt nemrég megválasztották az erzsébetvárosi MSZP szervezet élére. Polgármester-jelöltsége még kérdéses volt, ahogy az is, milyen formációban vág neki a baloldal az önkormányzati választásnak. Hetekkel ezelőtt egyik lehetséges partner sem volt elájulva Hunvald esetleges polgármester-jelöltségétől. Az MSZP-ben nem kizáró ok, ha valaki állt már bíróság előtt: gondolhatnánk Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármesterre is, akit a Kúria nemrég – szintén harmadfokon eljárva – felmentett. Hunvaldot viszont jogerősen eltiltották a közügyektől, vagyis most már biztos, hogy nem indulhat az önkormányzati választáson. Az MSZP a Kúria ítélete után néhány órával közölte, Hunvald lemondott a kerületi elnöki posztjáról.