Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Norvég Alapok vizsgálati eredményeit

Fotó: MTI/MTVA / Illyés Tibor

-

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata hamarosan befejeződik, és annak eredményéről hamarosan tájékoztatják a közvéleményt - mondta el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.


„Magyarországon az elmúlt hét évben minden második európai uniós pályázatra benyújtott pályázat nyert, ami azt jelenti, hogy ötven százalék a pályázati győzelem esélye, a norvég alapos pályázatoknál tizenhárom százalék, azaz csak minden tizedik pályázat nyert” - közölte Lázár.


A miniszter kitért arra is, hogy olyan civil szervezetek fordultak a kormányhoz, amelyek az Ökotárs által bonyolított pályázatokon vesztettek.

Ezeknek a szervezetek azzal vádolják az Ökotárs alapítáványt, hogy a pályázatot nem objektív szempontok alapján bírálták el, hanem „szubjektív pályázati manipuláció zajlott”. Szerintük egy szűk kör kapta meg a pénzek felosztásának jogát, és végül a pénzeket is. „Ennek a vizsgálata zajlik jelen pillanatban” - közölte Lázár János.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke szerdán arra szólította fel Lázár Jánost, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az Ökotárs Alapítvány ellen lefolytatott Kehi-vizsgálat eredményét.

A kormány még nyáron szállt rá a Norvég Alapok által a pénzosztásra felkért alapítványokra, mert szerintük azok politikai pártokhoz kötődnek, amelyet tilt a támogatási program. Az alapítványok és a norvég kormány is elutasították a vádakat.