Gyurcsány szerint ukrajnaiak tízezrei viszik a magyar nyugdíjakat

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

A DK elnöke azt üzente a határon túliaknak, ne kérdőjelezzék meg a Magyarországon élők önrendelkezéshez való jogát.


A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít azért, hogy vegyék el a magyar nyugdíjat az ukrán és orosz állampolgároktól, akik csak a pénzért jelentkeztek be Magyarországon. Az aláírásgyűjtést Gyurcsány Ferenc jelentette be a DK országos tanácsának kibővített évindító ülésén, amelyet egy fővárosi rendezvényteremben tartottak pénteken.

A párt kérdése így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kaphassanak Magyarországon nyugdíjat olyan orosz, illetve ukrán állampolgárok, akik soha nem fizettek Magyarországon nyugdíjjárulékot."

A tízezres nagyságrendű ukrajnai bejelentkezőről beszélő Gyurcsány azt mondta, nem ritka a két-háromszázezer forintos nyugdíj sem, amelyhez elé egy végzettséget igazoló papír és egy korábbi ukrajnai munkaviszonyról szóló igazolás.

Gyurcsány azt állította, hogy az egyik településen talált olyan romos, lakhatatlan épületet, ahova 202 embert jelentettek be. A befogadók között vannak, aki ezt pénzért csinálják, de több településen is azt mondják: a polgármester úgy gondolja, hogy így képes megvásárolni elegendő szavazatot ahhoz, hogy soha többé ne kelljen félnie kihívóitól – mondta a DK elnöke.

A "nyugdíjimport" mögött politikai haszonlesés áll, azé a hatalomé, amelyikről régóta köztudott, hogy "ha kell, akkor a magyar adófizetők pénzén (...) szavazókat vásárol magának". Gyurcsány azt mondta, ha a Fidesz egyoldalúan előnyös választási rendszert fogad el, kiszorítja riválisait a nyilvánosságból, a saját uralma alá hajtja az állam intézményeit, börtönnel fenyegeti a vele szemben állókat, pénzügyi eszközökkel próbálja meg ellehetetleníteni az ellenzéket, akkor "bizony diktatúra van".

Nemcsak ott van diktatúra, ahol megölik a szemben állókat, hanem ott is, ahol megölik a demokráciát, a szabadságot – mondta. Szerinte Orbán Viktor diktatúrát épített, ezért nincs miről megegyezni velük, "egy dolog van, a harc". Az ország békére vágyik, de békét az emberekkel és az emberek között kell teremteni, nem pedig a diktatúrával kell megkötni – mondta. A diktatúrával egyetlen dolgot kell tenni, le kell győzni, ezért a választás igazi tétje az, hogy le tudják-e győzni "Orbán diktatúráját" – mondta a DK elnöke.

Szerinte a demokraták legfőbb parancsa a diktatúrával szembeni küzdelemben az, hogy nincs kompromisszum, együttműködés, kiegyezés. Ezért nem lehet a diktatúrával általánosságban küzdeni, és közben helyben, városokban, falvakban, kerületekben a diktatúra képviselőivel együtt kormányozni. Nem lehet a diktatúrával szembefordulni és eközben annak képviselőivel "kedélyesen parolázni", egyetértően mosolyogni. Nem lehet a diktatúra ellen hitelesen szólni és annak "embertelen hirdetéseit" egészen oldalon közölni – mondta Gyurcsány. Szerinte ezek a magatartásformák, ez a mentalitás ahhoz segíti a diktatúrát, hogy szalonképessé váljon.

Amíg nem vész el teljesen a hit és a remény, hogy választásokon is tudnak nyerni, addig választásokon kell megpróbálni legyőzni ezt a rendszert. Azt mondta, sokan felszisszentek, amikor a DK azt mondta, hogy ne szavazhasson Magyarországon, aki soha nem élt itt. Szerinte a többség ebben az ügyben a DK-val ért egyet, de ezt sokan azért nem merik kimondani, mert félnek a diktatúra erejétől és megbélyegzésétől.

Ez nem a magyarság kérdésről szól, mert az a magyar, aki annak vallja és érzi magát. Azt mondta, nem bántani akarják a határon túli magyarokat, csak azt kérik tőlük, hogy ne kérdőjelezzék meg a Magyarországon élők önrendelkezéshez való jogát.

A kormány előszeretettel hivatkozik a kereszténységre – mondta Gyurcsány, aki szerint a kereszténység lényege a felebaráti szeretet, a nyomorúság enyhítése, a fájdalomban való osztozás, a megértés, az irgalom és az alázat lenne. A magyar keresztény egyházak egy része viszont nem ezekben az erényekben, hanem a hatalom szolgálatában jeleskedik. A DK az ilyen egyházakban nem a szabad Magyarország támogatóit, hanem az orbáni diktatúra cinkosait látja – mondta Gyurcsány.