Folytatódik a Várkert-komédia: nem kapott engedélyt a Lánchíd utca

-

Eredménytelenül zárult a keddi helyszíni szemle: a kormányhivatal kiakadt azon, hogy milyen állapotban akarják átadni a forgalomnak az utcát. A hivatal közlekedési felügyelete a hatóság félrevezetésével vádolta a kivitelezőt, amiért vállalhatalan időpontra jelezte az utca átadását.


Helyszíni szemlét tartott a fővárosi kormányhivatal közlekedési felügyelete a Lánchíd utcában, ahol kedd délután is legalább ötven munkás dolgozott. A díszburkolat fugázatát keresztirányban hasították ki flexszel, majd tömítették, a köveket csiszolták, a Lánchídnál több helyen még rakták. A munkálatokkal a Lánchíd utca forgalomcsillapított sétálóutcává alakul a Várkert bazár projekt részeként.


A hatóság a „közúti létesítmények ideiglenes forgalomba helyezéséről” szóló döntéséhez szervezte meg a bejárást. Meghívást kaptak a szakhatóságok, engedélyező hatóságok és a tervező is is, ám megtartani nem tudták a bejárást, mivel a kivitelező nem zárta le a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet. A felügyelet képviselője közölte: már augusztusban látható volt, hogy a kivitelező nem tudja befejezni a munkálatokat az általa megjelölt szeptember 30-i határidőre, mégis megindította az eljárást. A felügyelőség ezt a magatartást a hatóság megtévesztésének minősítette, ami arra utal, nem veszik komolyan a kormányhivatalt.


A felügyelőség nyomatékosan közölte, nem adnak engedélyt a forgalomba helyezésre. A kivitelező képviselője jelezte, holnap át akarják adni a forgalomnak. A kormányhivatal munkatársa idézte a vonatkozó jogszabályt, hangsúlyozva, hogy ha megteszik, jogszabálysértést követnek el, a hatóság pedig intézkedni fog. Holnap tehát csak hatósági engedély hiányában lehetne átadni a Lánchíd utcát. Amíg az utca munkaterület, ahol munkások dolgoznak, szó sem lehet forgalomba helyezésről, de még az újabb helyszíni szemléről se – nyomatékosította.

Több kifogásuk is van, egyik példaként a víznyelőket említették, amelyek kialakításuk miatt veszélyt jelentenek a kerékpárosokra. A kivitelező képviselője vállalta, hogy kijavítják ezeket, mire a hatóság munkatársa közölte, ezek nem javíthatók, egyáltalán nem alkalmasak a kerékpársávba helyezésre, ki kell cserélni mind. Hozzátette: úgy tapasztalták, hogy a Várkert bazár projektben jellemzően egyedi gyártású műtárgyakat használtak fel, így tudniuk kellene megfelelő víznyelőket telepíteni. Ha nem cserélik ki, a hatóság nem fogja átvenni a Lánchíd utcát.

A következő helyszíni szemle időpontjáról a hatóság nem tudott nyilatkozni, mindenképpen megvárják, hogy valóban befejezzék a munkát. Ha megtörténik, ahhoz képest 8-10 napot vesz igénybe a szemléhez szükséges hivatali munka és postázás, ami azt jelenti, két további héttel, október közepére vagy még tovább csúszik az utca átadása, így a Várkert bazár projekt lezárása.

A Várkert bazárról egy hónapja írtuk meg, hogy az augusztus végi átadás után ismét nekiláttak a félbehagyott építkezés folytatásához a Lánchíd utcában. Ez a Várkert bazár második ünnepélyes kormányzati megnyitása volt, elsőként a tavaszi választások előtt néhány napra adták át, és azzal a lendülettel be is zárták. Augusztus elején Lázár János augusztus végére ígérte, a teljes projektet befejezését, majd miután másodszor is megnyitották, tovább két hétben jelölték meg a befejezéséhez szükséges időt, amit szintén nem sikerült betartani.
A Lánchíd utca majdani átadásával még nem fejeződik be az építkezés, mivel az ahhoz kapcsolódó Döbrentei utcában és a Döbrentei téren sokkal jelentősebb a kivitelező lemaradása.


A 86-os busz már behajthat

A BKK kedd délután, cikkünk megjelenése után közleményt adott, amely szerint szerdától a közösségi közlekedési járművek és a célforgalom előtt megnyitják „a teljesen megújult Lánchíd utcát”. Ez azt jelenti, hogy a 86-os busz újra eredeti útvonalán közlekedhet, nem pedig az Alagúton át. Az autósok egyelőre csak célforgalomban hajthatnak be a Lánchíd utcába, azaz az átmenő forgalom nem engedélyezett. Munkaterület marad a Döbrentei utca és az Ybl Miklós tér, ahova továbbra is tilos a behajtás.