Folytatódik a tiltakozás a miskolci romák kitelepítése ellen

Fotó: Facebook / Kettős Mérce / Facebook / Kettős Mérce

-

Sátrakkal demonstrálnak, várják a szolidaritást vállaló civileket, aktivistákat. Terjednek a felhívások, hosszú tiltakozás készül.


Csendes József, a Miskolcon Maradunk Kitelepítés Elleni Bizottság tagja a VS-nek azt mondta, dél és egy óra körül várnak még 6-8 sátrat a Városház térre. Most is éppen folyik a tiltakozás. Főleg ételre, plédekre, meleg ruhára van szükség. „Ezzel be is lakjuk majd a teret, de fogunk vinni sátrakat a számozott utcákba is” - mondta. Egyelőre 10-15-en vannak az aktív demonstrálók, de a szám folyamatosan változik. Szerdán a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) feljelentette az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál Miskolc város önkormányzatát és Kriza Ákos fideszes polgármestert. Nem világos, hogy a telepfelszámolási program része-e, hogy kedden kiköltöztettek otthonából egy háromgyerekes családot és egy idős, mozgássérült asszonyt. Ezután többen megijedtek és elkezdtek összepakolni (minderről itt olvashat részletesen).



Szerdán a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője, Soós Attila azt mondta, Miskolcon működik a jogrend, működik a jogállam - a keddi kilakoltatások ezt bizonyítják. A szóvivő szerint a város vezetősége továbbra is elkötelezett a működő jogrend és a város nyomortelepeinek felszámolása mellett, és nem állnak azok pártjára, akik nem tartják be a jogszabályokat és hosszú évek óta nem fizetik a bérleti és közüzemi díjakat. Csendes József a szóvivő nyilatkozatára reagálva csütörtöki Facebook posztjában azt írja, a „demonstrációra szinte azonnal meg is érkezett a miskolci városvezetés pökhendi válasza. Bűnözőnek, és élősködőnek, minősítettek bennünket, és velünk együtt még legalább 3 millió szegénységben élő magyar embert.”

Hosszabb sátras tiltakozás készül

A Facebookon terjednek a kitelepítés elleni aktív tiltakozásra felhívó posztok is. Egy éppen Miskolcra készülő civil a VS-nek azt mondta, egyszerűen szolidaritásból megy a városba, mert elfogadhatatlannak tartja a telepfelszámolást. Misetics Bálint aktivista a hosszabb távú együttműködésről, a demonstráció szervezéséről egyeztet a helyszínen. „Tapasztalatot cserélünk, megbeszéljük, hogyan tudunk segíteni” - mondta a VS-nek. Szőke Judit a Polgár Alapítványtól szintén Facebookon osztott meg a felhívást („sátor, takaró, élelmiszer, pénz kellene, hogy az aktivisták odatelepülve figyeljék az eseményeket, segítsenek”). Az alapítvány a Budapesten összegyűjtött adományokat eljuttatja Miskolcra.


15 igen, 4 nem

A miskolci városvezetés májusban szavazta meg a helyi Fidesz-KDNP frakció előterjesztését, mely szerint a közbiztonság és a lakosok szociális helyzetének javítása érdekében felszámolnának több „gettót és nyomortelepet” a városban, köztük a számozott utcákat is. A tizenöt igennel, négy nemmel és hét tartózkodás mellett megszavazott javaslatot a Fidesz támogatta, a Jobbik és a DK nemmel szavazott, az MSZP tartózkodott. A rendelet szerint kétmillió forint kompenzációra jogosultak a romák, ha a városon kívül telepednek le. A témában készített helyszíni riportunkat itt olvashatják.