Ezer darabra szakadna Európa

Fotó: AFP / DANIEL JANIN / AFP / DANIEL JANIN

-

Skócia ma népszavazáson dönthet arról, hogy szeretne-e független állam lenni. De nem a skótok az egyedüliek Európában, akik szintén szívesen elszakadnának. Körkép.


Miközben az Európai Unió célja, hogy a határok ne csak fizikálisan, de „a fejekben“ is eltűnjenek, a kontinens különböző pontjain ennek ellenkezője merül fel. Skóciától Triesztig, a bajoroktól a katalánokig sok helyütt merül fel az elszakadás igénye. Katalónia Hiába ad a spanyol alkotmány jelentős többletjogokat a katalánoknak, ez az északkeleti, fejlett tartomány a teljes függetlenségre vágyik. Szeptember 11-én, a katalán nemzeti ünnepen hagyományosan milliós tömeg gyűlik össze Barcelonában a katalán sárga-piros lobogók alatt, hogy kifejezze elszakadási vágyát. A tartományt uraló konzervatív párt (CiU) pedig – amúgy karöltve a szintén katalán nacionalista szélsőbaloldaliakkal – idén november 9-re népszavazást tűzött ki a tartomány elszakadásáról. Artur Mas, a katalán kormány, a Generalitat keményen jobboldali elnöke megígérte, hogy ha a többség igent mond, akkor elkezdik az elszakadás jogi és politikai előkészítését. Mindezt azonban a spanyol jobboldal egyszerre őrjöngve és aggódva figyeli, és hallani sem akar ilyen népszavazásról, így az hivatalosan csak amolyan nemzeti konzultáció, reprezentatív, nagy mintán alapuló közvélemény-kutatás lehet. A spanyol Néppárt, amelynek katalán szervezete főleg a helyi spanyol kisebbség érdekeit képviseli, arra hivatkozik, hogy a spanyol Alkotmány tiltja az elszakadást, és akár államellenes bűncselekmények elkövetésével is meggyanúsíthatja a katalán kormányt, ha megtartja a szavazást. A felmérések szerint amúgy Katalóniában sokkal egyértelműbb az elszakadáspártiak elsőbbsége, mint Skóciában. Katalónia önálló nemzetként tekint magára: a katalán felsőbbrendűségi tudat értelmében nem csak egy több évszázados nemzetről, kultúráról beszélhetünk, de a sokszor arabosnak gúnyolt spanyolokkal szemben a katalánok úgy érzik, náluk ér véget Európa. A tartomány, ahol egyszerre erős az anarchista-szeparatista és a katolikus-konzervatív hagyomány, az ország egyik legfejlettebb régiója, így a hét és fél milliós országrész bizonyára megállna a saját lábán is. Baszkföld A katalánnál jóval kisebb, zártabb baszk nép szintén elszakadna a spanyoloktól. Noha sokan már feladták a baszk nyelvet és spanyolul beszélnek, az identitásuk továbbra is erős. A katalán sajátosság, miszerint a nemzeti ügyet egyszerre támogatja a katolikus egyház és a szélsőbaloldal, Baszkföldön is jelen van, ahol a kormányzó jobboldali Baszk Nacionalista Párt mellé az ETA szélsőbaloldali terrorszervezet politikai szárnyából kinőtt pártok koalíciója immáron a második legizmosabb erő, sőt, a hegyi, északi vidékeken pedig a legnagyobb. Dél-Tirol „Dél-Tirol nem Olaszország“ – hirdetik Dél-Tirol-szerte német nyelvű plakátok. Ugyan a tartomány a hetvenes években széles körű autonómiát kapott – az adóbevételek kilencven százaléka helyben marad –, sokaknak ez sem elég; számos német nyelvű szeparatista párt (így például az osztrák FPÖ helyi lerakata) teljes önállóságot akar. A mindig is makacs tiroliak nem állnának Bécs vagy Innsbruck uralma alá sem, hanem egy kis Svájcot, a három nyelvű (német, olasz, ladin) dél-tiroli független államot támogatnának. Az első világháborúig Ausztriához tartozó tartományba az olasz időkben – főleg Mussolini idején – jelentős számú olaszt telepítettek, ráadásul dél-olaszokat, akik értelemszerűen egyáltalán nem tudtak, nem akartak azonosulni a helyiekkel. A fővárosban, Bozenben (Bolzano) már az olaszok adják a többséget, a kontraszt az építészetben is megvan: az osztrákos városmagot körülvevő újvárost olaszos épületek, sok fasiszta korban emelt szobor jellemzi. Noha Hitler az összes németet egy birodalomban akarta egyesíteni, a dél-tiroliakról ő is lemondott, sőt önálló terv készült arra, hogy az összes dél-tirolit a Krím félszigetre telepítenék át. A második világháború után a dél-tiroli németek robbantásokkal hívták fel magukra a figyelmet, s végül Ausztria védőhatalmi státusza mellett a tartomány széles autonómiát kapott. A helyi jólétből az olaszok is profitálnak, de ők azért – ellentétben a német és a ladin kisebbséggel – nem szakadnának teljesen el. A tartományt kormányzó Dél-Tiroli Néppárt megpróbálja az olaszokat is jobban bevonni a közös dél-tiroli identitásba. Trieszt Hasonló osztrák védőhatalmi státuszt akarna az észak-olasz kikötőváros számos polgára is; tavaly nem is Triesztben, hanem a bécsi Ringen vonultak fel, s kérték az osztrák állam és az ENSZ segítségét. Az 1947-es párizsi békeszerződés – a mai trieszti és szlovén tengerparti övezetben – létrehozott egy önálló Trieszti Szabad Államot, amelynek déli része azonnal jugoszláv megszállás alá került, és ma is Szlovéniához tartozik. Triesztben azonban az amerikaiak voltak jelen, és sokáig úgy nézett ki, hogy az ENSZ felügyelete mellett fennmaradhat e részen az önálló ország. Végül azonban Olaszország 1954-ben bekebelezte Triesztet is. A pár éve alakult – olasz és szlovén nyelvű – Szabad Trieszt Mozgalom szerint azonban az 1954-es olasz lépés a nemzetközi jogot sértette, és ezért szerintük az olasz szuverenitás ma sem terjedhetne ki a városra. A mozgalom főleg Bécstől és más közép-európai államtól remél segítségét, és cserében a kikötőt Ausztriának, Magyarországnak, Csehországnak és Szlovákiának adná. Számos trieszti polgár érzi úgy, hogy ők inkább a közép-európai kultúrkörhöz tartoznak, s idegenkednek az olasz államtól, amely azonban hallani sem akar semmiféle elszakadásról. Veneto Az egykori velencei köztársaságot a Szabad Veneto Mozgalom támasztaná fel. Az észak-olasz tartomány bizonyosan könnyebben vészelné át a gazdasági válságot, ha nem lógna a nyakában a déliek gondja is. Hasonló érvekkel más észak- olasz régiók is szívesen elszakadnának, ráadásul a Lega Nord párt eleve azért jött létre, hogy egész Észak-Olaszország Padánia fantázianév alatt önálló állam lehessen. A Milánó központtal megálmodott ország amúgy azonnal Európa egyik legfejlettebb gazdasága lehetne. Bajorország Amikor 1949-ben a német tartományok elfogadták a német Alaptörvényt, Bajorország nem szavazta meg a Grundgesetzet – bár hozzátette, hogy magára nézve kötelezőnek tekinti. Ez utóbbi kitételt elfelejtve ágál a független bajor államért a Bayernpartei, amely az ötvenes években még komoly erő volt a tartományban, de mára csak néhány alpesi faluba szorult vissza. A bajorok különcködését ugyanis mára a CSU is megfelelően képviseli. Bár a párt nyíltan nem áll ki egy önálló bajor állam mellett, egyidejűleg folyamatosan hangsúlyozza, hogy Bajorországon belül München, s nem Berlin szava dönt. Wilfrid Scharnagl, a CSU egykori főideológusa 2012-ben „Bajorország egyedül is képes rá“ címmel jelentett meg könyvet. Szerinte a tizenkét milliós bajor állam – amelyet amúgy ma is hivatalosan Bajor Szabad Államnak hívnak (Freistaat Bayern) – Európa egyik vezető gazdasági ereje lehetne, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy a németektől függetlenül is boldoguljon. A CSU azonban pragmatikus: nyíltan nem propagál szeparatizmust, de minden adandó alkalmat kihasznál, hogy a bajorok önállóságát tovább növelje. Bajoros egyszerűséggel pedig mindezt azzal indokolja, hogy „mia san mia“, azaz „mi mi vagyunk“, és kész. Flandria A hosszú ideig francia dominanciájú Belgiumban mára Flandria nem csak lélekszámban, de gazdasági erőben és öntudatban is meghaladta a vallonokat. A kilencvenes évek belga alkotmányreformjával megteremtett, átláthatatlanul bonyolult rendszerben (három régió, három nyelvi közösség, mind önálló kormánnyal, parlamenttel, pártokkal) Flandria nem elégedett az autonómiájával, és függetlenné válna. Ráadásul a flamand politikát régóta a szeparatista erők határozzák meg: a régió legerősebb pártja az elszakadáspárti Flamand Új Szövetség. Egyelőre szétverni nem tudták még Belgiumot, de sikeresen taszítják az országot permanens kormányválságokba, akár több hónapon át húzódó kormányalakítási tárgyalásokba.