Emiatt okozhat óriási fejtörést a kormánynak a drogteszt bevezetése

Fotó: AFP / MARTIN BERNETTI

-

Kocsis Máté pénteken bedobott ötlete a diákok, újságírók, politikusok drogtesztjéről egyszerűnek hangzik, de a kormány vastag falakba ütközhet, ha valóban be akarják vezetni. Márpedig akarják. Összeszedtük a legégetőbb, egyelőre megválaszolhatatlannak tűnő kérdéseket.


Anyagi-technikai kérdőjelek

Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház főorvosa szerint egy komoly drogtesztet olyan berendezéssel kellene csinálni, amiből jelenleg három van az országban, a teszt pedig leletenként 60-100 ezer forint. Nagyjából 725 ezer tinédzserrel számolva tehát 40-70 milliárd forintba és óriási kapacitásokba kerülne a tesztelés, és ebben még nincsenek benne az újságírók és politikusok. Ha pedig ehhez megyénként két olyan gép megvásárlásával számolunk, amelyik a legtöbb drog kimutatására képes, máris 100 milliárdnál tartunk, ennyi pénzből a teljes lakosság népegészségügyi szűrését el lehetne végezni, mondta Zacher.

Létezik ugyanakkor úgynevezett gyors teszt is, ami olcsóbb, de ez csak néhány fajta drogot mutat ki. Zacher Inforádiónak adott nyilatkozata szerint a drogpaletta mindössze 4-6 százalékát fedik le ezek a hagyományos tesztek, így szakmailag nem sok jelentőségük van.

Ráadásul a különböző drogok változó gyorsasággal ürülnek ki a szervezetből, így az is kérdés, hogy gyakorlatilag mit érhet egy évenkénti teszt. Tavaly például egy szombathelyi fideszes politikust, Lazáry Viktort ért kokainvád kapcsán derült ki: egyáltalán nem mindegy, hogy hajból vagy vizeletből vizsgálják a drogot, előbbiből ugyanis a kokain egy év alatt, utóbbiból pár nap alatt ürül ki.

Tételezzük fel, hogy a kormány – pénz nem számít alapon – biztosítja az átfogó vizsgálathoz szükséges anyagiakat. Önmagában már a tömeges mintavétel is felvet kérdéseket. Mi garantálja például, hogy mindenki a saját mintáját adja le, nem pedig valaki másét? Ennek kiküszöbölése legfeljebb úgy lenne lehetséges, ha a sportolók doppingtesztjeihez hasonlóan az egészségügyi személyzet előtt kellene mintát adni, ami ilyen tömeges vizsgálatnál elképzelhetetlen terhet jelentene az egészségügynek.

És ha megvalósul a kötelező drogteszt, valahol, egy egészségügyi intézményben hatalmas mennyiségű lelet halmozódik majd fel, ami az adatvédelmi törvény szerint úgynevezett különleges adat. Ezek csak az érintettek hozzájárulásával kezelhetők, vagy ha az adatkezelést törvény rendeli el – például bűncselekmények üldözése érdekében, vagy egyéb „közérdeken alapuló célból”. És az is kérdés, ki lenne az adatkezelő. Az iskola? A KLIK? Az újságíró munkahelye? Az egészségügy? Mindegyiknek elképesztő kapacitásait kötné le mindez.


Kikre vonatkozna?

A tizenéves korosztály mint a drogtesztre kötelezett csoport még viszonylag egyszerűen meghatározható, bár itt is felmerülhet pár kérdés: a Fidesz hétfői frakcióülése után Rogán Antal azt mondta, még nem dőlt el, hogy kell-e szülői hozzájárulás. Ha igen, felmerül, hogy mi van, ha a szülő nem járul hozzá a mintavételhez, vagy hogyan érik el a 18 év alatti, de az iskolarendszerből már kiesett fiatalokat?

A drogtesztre kötelezett politikusok és újságírók esetében más kérdőjelek vannak: az ugyan már kiderült, hogy politikusok esetén pedig a választott képviselőkre, tehát parlamenti, önkormányzati képviselőkre terjedne ki a teszt, vagyis az adott esetben a testületben ülő falusi kocsmárosnak is alá kellene vetni magát a drogvizsgálatnak. De vajon újságíró-e a havonta-évente egy-két cikket leadó, más főállásban dolgozó külső szerző? Újságíró-e a nem közéleti dolgokkal foglalkozó, hanem, mondjuk, rejtvényújságot szerkesztő szakember? És mi a helyzet a bloggerekkel? És miért pont ezt a kört kellene ilyen szigorúan ellenőrizni? Ha a - Kocsis indoklása alapján - a döntéshozó-véleményformálókat akarták mindebbe belevenni, miért maradnak ki, mondjuk, a tanárok, a vezető köztisztviselők, rendőrök, vagy az ügyészek és bírók? Mindez nem a gyakorlati megvalósításban, hanem kommunikációban okozhat nehézséget a Fidesznek.


Mik a szankciók?

Ha a pozitív eredmény esetén eljárást, akár büntetőeljárást indítanának az érintettek ellen, az a középiskolás korosztályban katasztrofális következményekkel járna: egyes felmérések szerint ugyanis a korosztály negyede, harmada már kipróbált valamilyen drogot, vagyis elvben minden harmadik diákot büntetőeljárás alá kellene vonni. Rogán Antal talán ezzel is kalkulálva a diákokról azt mondta, nem lehet jogkövetkezménye, ha valaki megbukik a teszten, és az eredményről csak a szülők értesülnek majd.

Kérdés, hogy lesz-e értelme így a tesztnek, ha, tegyük fel, a szüleivel eleve rossz viszonyban lévő tinédzsert kapnak el, akit nem érdekel, mit mond az anyja. És alkotmányos szempontból is aggályos lehet, hogy az állam tud egy bűncselekményről, de nem tesz semmit. Ráadásul ha egy ugyanilyen típusú, de rendőri ellenőrzésen akad fenn valaki, akkor más következményekkel kell számolnia. Kérdés az is, hogy az adatokhoz hozzáfér-e az állam évekkel később, tegyük fel, éppen akkor, amikor valaki egy minisztériumba jelentkezik állásra.

A politikusok és újságírók esetében egy másik kérdés is felmerül: a nyilvánosságé. A különleges személyes adatot – így a szenvedélybetegségre vagy bűnügyi információra vonatkozókat – elvileg nem lenne szabad nyilvánosságra hozni, de enélkül nem sok értelme az egésznek. Úgy tudjuk, a Fidesz-frakcióban is a nyilvánosságra hozatal mellett érveltek, és megvizsgálják az esetleges alkotmányossági aggályokat.

Nem említették, csak mi jegyezzük meg: itt talán a régi állambiztonsági törvény lehet az analógia, amely előírta, hogy vizsgálják meg, bizonyos politikai pozíciókat betöltő személyek kapcsolatban álltak-e a rendszerváltás előtt a kommunista állambiztonsággal. A törvény a szankciókat illetően úgy szólt, hogy vagy lemond valaki, és visszavonul a közélettől, vagy nyilvánosságra hozzák a múltját – jelen esetben pedig értelemszerűen azt a tényt, hogy drogozott.