Elhunyt Bárándy György

Fotó: MTI / Kovács Attila

-


Elhunyt Bárándy György ügyvéd - értesült a VS.hu. A hírt fia, Bárándy Péter megerősítette, mint mondta, a halál oka agyembólia.


Bárándy György Törökszentmiklóson 1919. szeptember 23-án született. Az egri Érseki Jogi Akadémián végezte jogi tanulmányait, majd 1941-ben szerezte meg a doktori fokozatot Kolozsváron. 1951-ben az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta és Kistarcsára internálta. Azért tartóztatták le, mert emigrált az országból, egy rövid ideig Salzburgban élt, de édesanyjára és nagyanyjára hivatkozva megzsarolták, ezért visszatért. 1953-ban szabadult, de ügyvédként csak 1956-tól kezdhetett el újra dolgozni.

Magyarország egyik legismertebb védőügyvédje lett, aki több jelentős élet elleni és gazdasági ügyben látott el sikeres védelmet


Legemlékezetesebb ügyének a karácsondi gyilkosságot tartotta a szoljon.hu-nak adott 2009-es interjújában.


A vádlottra háromszor mondtak ki halálos ítéletet, ám valamiért mindig új tárgyalást rendeltek el. A legfőbb bizonyíték egy feltűnő színű, vérfoltos nadrág volt. A tanúk állították, hogy abban látták a vádlottat. Az utolsó, a negyedik alkalommal eszembe jutott, ami addig senkinek, hogy próbálja fel a nadrágot. A börtönben jó húsz kilót fogyott férfinak a térdéig sem ment fel a nadrág. Így negyedszerre felmentették.

Az interjúban arról is beszélt, hogy hogyan tudta ilyen sokáig jól tartani magát.


Ez részbe gének dolga. A testi frissességet azonban igyekszem megtartani tornával. Mindennap egy órát tornázom, fél óra szabad torna, fél óra tíz kilós súlyzókkal. A szellemi frissesség megőrzésében pedig nagy része van a fizikum rendbe tartásának. Mindig tornáztam, pedig sokszor kinevettek. Én azonban azt mondtam: lehet, hogy nem fogok tovább élni, de nem tolom járgányon a hasamat magam előtt. A 20-25 éves ruháimat ma is fel tudom venni.

Több híres ügye is volt pályafutása alatt. Ilyen volt a zuglói nyilasper, amelyben Kröszl Vilmost, a XIV. kerületi nyilasház vezetőjét védte, aki 560 zsidó ember meggyilkolásában vett részt. Erről a Ördögök ügyvédei sorozat Halálosztók kötetében így nyilatkozott: „Hogy azonosulhatnék egy tömeggyilkossal? Meg kell próbálnom megérteni a motivációit, de én egy szakmai feladatot látok el, nem a pszichológusa vagyok. Kröszl egy piszkos állat, egy szörnyeteg volt. Állítólag az ő ügyében mondtam el életem legjobb védőbeszédét…


Az ügyvédi kamara Eötvös-díjával 1992-ben, a Köztársasági Érdemrend lovagfokozatával 1999-ben tüntették ki.

Fia, Péter és unokája, Gergely szintén ügyvéd.