Egymillió euróból vizsgálhatnák, rosszabbul esznek-e keleten

Fotó: Pixabay

-

Az Európai Bizottság gesztust tesz a visegrádi országoknak.


Várhatóan egymillió eurós felajánlást tesz Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az élelmiszerek kettős minőségének kivizsgálására – írja a Financial Times. A lap szerint Juncker az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének szerdai napján tervezett évértékelő beszédében kitér a közép-európai országok kormányai és élelmiszerfelügyeleti hatóságai által feltárt élelmiszerek eltérő minőségének problémájára.

Az uniós bizottság elnöke várhatóan megerősíti a bizottság vállalását, hogy az uniós intézmény az év végéig kidolgozza és harmonizálja az eltérő minőségű élelmiszerek felderítésének módszerét.

Vera Jourova, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa korábban azt mondta: a bizottság célja, hogy ugyanolyan minőségű árut értékesítsenek az egységes piacon. A cseh biztos szerint ha a vizsgálatokat követően nem tapasztalnak javulást a termékek minőségét illetően, nyilvánosságra fogják hozni, mely gyártók érintettek a kérdésben, így lehetséges, hogy "a fogyasztók is nyomást gyakorolnak majd azokra".

A kettős élelmiszerminőségre az év elején hívták fel a figyelmet a visegrádi négyek kormányfői, akik az eltérő élelmiszerminőséget csalásnak és veszélyes politikai üzenetnek minősítették. A magyar kormány Brüsszelhez fordult a probléma miatt. Magyarország mellett a szlovákok, a csehek, a szlovénok, a horvátok, a románok, a bolgárok, a görögök szerint is elfogadhatatlan, hogy közel 100 millió európai állampolgár juthat silányabb élelmiszerhez, mert a nagy élelmiszergyártók kettős mércét alkalmaznak a nyugati és a kelet-európai országokban forgalmazott élelmiszereknél.