Az elmúlt három évben rohamosan nőtt a felekezeti iskolák száma. Vajon ez egy létező társadalmi igényre adott válasz, vagy csak a kényszer szülte?
A kormányváltást megelőző, 2009/2010-es tanévben az állam összesen 2133 óvodát, 2019 általános iskolát, 442 szakiskolát, 467 szakközépiskolát és 407 gimnáziumot működtetett közvetve vagy közvetlenül. A különböző egyházak fenntartásában ekkor 139 óvoda, 194 általános iskola, 33 szakiskola, valamint 31 szakközépiskola és 104 gimnázium volt. Három év elteltével, a kormányzati ciklus zárásához közeledve látható, hogy a felekezeti intézmények száma néhány év alatt több mint 50 százalékkal növekedett.
Még látványosabb a tendencia, ha a tíz évvel korábbi adatokat vetjük össze a legújabbakkal. Míg a 2002/2003-es tanévben 3182 általános iskola volt állami és 150 egyházi kézben, addig az előző szám 2013-ra 2235-re csökkent, utóbbi ezzel szemben megduplázódott. Ez a demográfiai folyamatokkal is ellentétes: a rendszerváltás óta közel 200 ezerrel kevesebben tanulnak a közoktatásban, miközben az egyházak akkor még csak ezreket, ma már negyedmillió diákot oktatnak.
Az önállóság vége
Az ugrásszerű növekedés fő mozgatórugója egyértelműen az volt, hogy az önkormányzatok által működtetett iskolák állami tulajdonba vették. A 2013. január 1-jével életbe lépett szabályozás értelmében szakmai irányítás szempontjából valamennyi önkormányzati iskola a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) felügyelete alá került. A napi munkafolyamatok során ez – elvben - nem hozott érdemi változásokat. A közvetlen irányítás továbbra is az igazgatók feladata, miként részben megmaradt a tantestülettel szembeni munkáltatói jogkörük is. Ugyanakkor az egyik legfontosabb jogosítvány, a pedagógusok kinevezése és felmentése már a Klik hatásköre. Az igazgatók kinevezése pedig az oktatásért felelős miniszter feladata. A pályázatokat többek között a nevelőtestület, a szülői és diákközösségek, valamint az intézmény székhelye szerint illetékes önkormányzat véleményezi, és ajánlást is tehet. Ám ezeket a pályázatok elbírálásánál nem kell figyelembe venni. 2013-tól megszűnt az iskolák önálló gazdálkodási jogköre is. Az intézmények állami kézbe adásával azonban az önkormányzat csak a dolgozók bérének kifizetése alól mentesül, az épület fenntartásának és üzemeltetésének költsége továbbra is őt terheli. Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke, korábbi oktatási miniszter tavaly év végén az Újkatedra című oktatási szaklap honlapjának adott interjúban kifejtette, nem ért egyet az ilyen mértékű központosítással. Túlzott, indokolatlan és kockázatos beavatkozásnak tartja a fenntartás teljes körű államosítását és a tartalmi szabályozás uniformizálását. Szerinte a kialakított struktúra éppen azokat a dolgokat nehezíti meg, amelyek eddig üzemszerűen működtek az önkormányzati intézményfenntartás alatt. A központosított rendszerben már azt is sikerként könyvelik el az illetékesek, hogy legalább nagyrészt megvannak a tankönyvek, az iskolaalapító okiratok, vagy a pedagóguskinevezések, holott ez csak az alap, ami eddig gond nélkül működött – mondta a fideszes politikus.
Iskolai szemmel
Az egyik budapesti peremkerület immár állami iskolája igazgatóhelyettesének tapasztalatai alátámasztják a korábbi oktatási miniszter meglátásait. A magát megnevezni nem kívánó tanár a központosítás legnagyobb hátrányának a nehézkességet tartja. Az intézményeknek minden lépést engedélyeztetniük kell, ami a bonyolult hierarchia miatt nagyon sok időbe telik. A legkisebb kiadás is engedélyhez kötött, hosszas utánajárást igényel. A statisztikai adatbázisokat a gyakorlathoz nem igazodó tartalmakkal, elégtelen informatikai tudással alakították ki. Ehhez jönnek a hektikus határidők, nem ritka, hogy jelentős mennyiségű információt egyik napról a másikra kell szolgáltatni. Hibának tartja, hogy jelenleg minden iskolát ketten tartanak fenn: a Klik (közvetlenül a tankerület) szakmai, az önkormányzat pedig működési fenntartóként. Kettejük között általában nincs egyetértés abban, hogy mely kiadások kihez tartoznak. De a fenntartáshoz meghatározott összegeket is irreálisan kevésnek tartja. Fokozza az átláthatatlanságot, hogy a Klik utasításait a különböző tankerületekben igen eltérően értelmezik. Az igazgatóhelyettes negatívumnak látja az önállóság elvesztését. Az iskolák központilag meghatározott tartalmakat, központilag meghatározott tankönyvekből, központilag meghatározott körzetekből érkező gyerekeknek tanítanak. Ez homlokegyenest szembemegy az előző évtizedek oktatáspolitikájával, így nehezíti az átmenetet. A tankönyvek időben történő, pontos kiszállítása sem mindig igaz. Az új munkaidő megállapítása és a túlórák eltörlése csak mélyítette a gondokat. A várható változásokat előzetesen felmérve számos önkormányzat érezte úgy, hogy intézményének állami fenntartásba adása után lényegében gondnoki szerepet tölt majd be: miközben szinte teljesen elveszíti a beleszólását az iskola ügyeibe, az épületek működtetése továbbra is az ő költségvetését terheli. Az egyházi fenntartók iránti kereslet növekedésének legfőbb oka így éppen az, hogy a helyhatóságok az épületek átadásával akár teljesen mentesülhetnek az iskolát érintő kiadások alól. És a központosítás elől való menekülés nem függ a párthovatartozástól. Az elmúlt két évben számos kormánypárti vezetésű település keresett egyházi fenntartót iskolája számára (például Szarvas, Kiskőrös, Soltvadkert vagy Szécsény). Az önkormányzatok motivációja olyannyira erős volt, hogy ahol az úgynevezett történelmi egyházak nem vállalták a fenntartói szerepet, illetve az azzal járó többletkiadásokat, más bevett egyházakat is megkerestek. Több helyütt így kerülhetett képbe például a Hit Gyülekezete is. A hajdúsámsoni iskola átadása körüli felháborodás azonban a többséget elriasztotta attól, hogy a terjeszkedést mindig vállaló Hit Gyülekezetéhez forduljanak. Az országos visszhang, illetve a szülők és a pedagógusok felháborodása végül arra késztette az államot, hogy az addig a település egyetlen iskolájának számító intézmény mellett létrehozzanak egy újat is a költségvetés terhére, közel félmilliárdos beruházással.
Egyházi szemmel
Kérdésünkre valamennyi jelentős felekezet képviselője megerősítette, hogy számos felajánlott intézményt kénytelenek voltak visszautasítani.A Magyar Katolikus Egyház intézményei behálózzák az egész országot. Szinte minden térségben, és a közoktatás valamennyi területén szerepet vállalnak. Az MKE a legjelentősebb egyházi fenntartó, a legtöbb intézményt is ők kényszerültek visszautasítani. Az átvételek folyamata helyi megkeresések nyomán indult el. Volt olyan egyházmegye, ahonnan egyetlen ajánlat sem érkezett. Máshol maga az egyház kérte a megszüntetésre ítélt iskola átvételét: Pécs egyik hátrányos területén, a közel száz roma diákot befogadó pécs-meszesi intézmény szerepvállalásuk nélkül megszűnt volna. Az immár Néri Szent Fülöp nevét viselő iskola 2012 szeptembere óta tartozik az egyházmegyéhez. A bővítéseknek határt szab a fenntarthatóság és az ésszerűség is: ahol a megfelelő színvonalú, tartós működés nem biztosítható, vagy ahol elutasításra talál az egyház, ott nem fogadták el a felkérést. (Az MKE részéről nem vállalták a nyilatkozatot, netes forrásokból tájékozódtunk.) Az iskolák fenntartását azért vállalja az MKE, hogy az adott intézményben katolikus szellemű oktató-nevelő tevékenységet végezzen, a világnézeti semlegesség így nem merülhet fel. Hasonló adatokat közölt az MRE részéről Papp Kornél, az egyház Oktatásügyi Hivatalának vezetője is. A református közoktatási intézményhálózat nagyságrendileg tér el a katolikustól. Az elmúlt négy esztendőben 48 intézmény fenntartói jogát vette át az MRE, ami a református intézményrendszer 25 százalékos gyarapodását eredményezte. Az egyház vezetése kizárólag ott támogatja az intézményátvételt, ahol amúgy is tervben volt a köznevelési feladatellátásba történő bekapcsolódás. Amennyiben az önkormányzati megkeresésnek anyagi indíttatása volt, a felkérést elhárították. Az MEE ebből a szempontból némileg kilóg a történelmi egyházak közül. Esetükben elsődleges szempont a helyi evangélikus gyülekezetek megléte, kezdeményezése és támogatása is. Az MEE Országos Iroda Nevelési- és Oktatási Osztálya részéről Varga Márta elmondta, jóval több megkeresést kaptak, mint amennyit fel tudtak vállalni. Az anyagi megfontolás mellett csak ott kezdenek oktatási feladatba, ahol jelentős evangélikus közösségek élnek, illetve ahol már jól működő oktatási, diakóniai intézmény volt (így például Kiskőrös, Mezőberény, Soltvadkert, Szarvas, Lajoskomárom, Pestszentlőrinc vagy Rákoskeresztúr). Mindezek mellett fontosnak tartják intézményeik integrációs szerepét is. Alapítványtól és magániskolák fenntartóitól egyáltalán nem vesznek át iskolákat.
Szabadság és stabilitás
Egy névtelenséget kérő oktatási szakértő megerősítette a VS-nek: részben racionális okok, részben az állami irányítással szembeni előítéletek állnak az egyházi intézményfenntartók számának növekedése mögött. A helyi, személyes kapcsolatok miatt a települések többsége joggal várhatta, hogy ily módon, ha közvetetten is, de marad némi beleszólása abba, ami az intézményben történik. Számos önkormányzat tartott az államtól, illetve a túlzott központosítástól is, így a kisebbik rossznak tűnt az egyház. Elsősorban az elmúlt időszakban egyértelművé vált stabilitás miatt. A Vatikánnal 1997-ben megkötött megállapodás óta, még ha voltak is nézeteltérések a kormány és az egyházak között oktatásügyben, ma egyértelműen az egyháziak a legjobban, de legalábbis a legkiegyensúlyozottabban finanszírozott intézmények. Az egyházi fenntartó például kiegészítő normatív támogatásra jogosult, ami tavaly összesen több mint 7 milliárd forint volt. De a szakértő szerint mindez csak részben költségvetési kérdés. Fontos a számtalan kedvezmény is, ami erősíti a stabilitást és a szabadságot. Az egyházi intézmények sok esetben felmentést kapnak bizonyos szabályozási elvárások alól, így például iskolaszervezési megoldások (munkáltatói kérdések, vezetők kinevezése), tartalmi szabályozás (tanterv, tankönyvek kiválasztása) vagy a továbbképzés területén. Esetükben lényegesen kisebb a racionalizálási, átszervezési és iskolabezárási kockázat is. A jó finanszírozáshoz tehát nagy szabadság társul. Ehhez képest a magánintézményeknél a nagy szabadsághoz rossz finanszírozási kondíciók kapcsolódnak, az állami intézmények esetében pedig a finanszírozás is gyatra, és szabadság sem nagyon van. Köszönhetően a központosításnak. A szakértő nem önmagában a kedvezmények és nagyobb szabadság biztosításában látja a problémát, hanem abban, hogy mindez nem szektorsemleges: így pedig ezek kiváltságok. Vonzó, hogy az állam jóval kedvezőbb feltételeket biztosít az egyházi iskolák számára, ami megmutatkozik a kisebb egyházak iskolaalapításaiban. Korábban féket jelentett a pénz és a szakképzett munkaerő limitált volta, mára ebből az első részben megszűnt. A folyamat még a vatikáni megállapodással kezdődött, de a mostani privilegizált helyzetet elsősorban az okozza, hogy az elmúlt években, leginkább 2004-2010 között az önkormányzati intézmények finanszírozási helyzete folyamatosan romlott. Ugyanakkor egyes (elsősorban a történelmi) egyházakban van minőségi fék is, azaz csak annyi intézményt vesznek át, amennyit jó minőségben, megfelelő színvonalon tudnak működtetni. Ez a mértéktartás azonban nem minden egyházra jellemző (forrásaink nem kívántak példákat mondani), ami árt az egyébként viszonylag respektált egyházi fenntartású intézményeknek. Tény az is, hogy sok olyan szektorban jelentek meg az egyházi intézmények (leszakadó térségek, óvoda, családi napközi), ahol ezzel bántó hiányt szüntetnek meg. Ez tiszteletreméltó törekvés, ami alátámasztja az egyházak által hangoztatott küldetéstudatot. Korábban ugyanis kimutatható volt, hogy az egyházi iskolákban társadalmi arányuknál jelentősen kevesebb halmozottan hátrányos helyzetű gyerek tanult, mint az állami/önkormányzati iskolákban. A szakértő szerint tehát az elmúlt időszak oktatáspolitikai változásai kedvező hatással vannak az egyházi oktatásra, de a változások nem mondhatóak egyértelműen sem igazságosnak, sem logikusnak vagy célszerűnek. Az egyházaknak is szükségük lenne a külső kontrollra, ami jót tesz a minőségnek, másrészt a jó finanszírozás csábít arra, hogy adott esetben szakmai feltételek hiányában is vállaljanak egy-egy feladatot.