DK: kizárt az együttműködés a Jobbikkal

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Gyurcsány Ferenc pártja önálló listával indul, de egyéniben hajlandó egyeztetni más pártokkal. Kivéve Vonáékat.


A Demokratikus Koalíció kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal – mondta a párt szóvivője. Gréczy Zsolt szerint a Jobbik nem néppártosodási folyamaton esik át, hanem csupán átmaszkírozza magát, amit nem tartanak hitelesnek. Számukra a Jobbik ma is ugyanaz a kirekesztő, szélsőjobbos szervezet, amelyik európai uniós zászlókat égetett, vagyis "még nagyon sok spenótot meg kell ennie a Jobbiknak, hogy az ország elhiggye ezt az átalakulást".

Ha valamennyi demokratikus ellenzéki párt összefog az egyéni választókörzetekben, akkor a Jobbik nélkül is megvalósulhat az ellenzéki többség az Országgyűlésben. A jobbikos egyéni jelöltek pedig remélhetőleg pont annyi szavazatot vihetnek el a Fidesztől, amennyivel a demokratikus ellenzék jelöltje győzhet – mondta Gréczy.

A DK az országgyűlési választásokon biztosan önálló országos listával indul, amelynek élén a pártelnök, Gyurcsány Ferenc áll majd. Az egyéni körzetekről folytatott tárgyalásokon ugyanakkor hajlandóak támogatni bármelyik demokratikus ellenzéki párt egyéni jelöltjét.

Gréczy nem tud arról, hogy bármilyen párbeszéd lenne az MSZP és a Jobbik között, sőt Molnár Gyula pártelnöktől Lendvai Ildikó volt pártelnökig a szocialisták részéről minden politikus elhatárolódik a Jobbiktól.