Bojkottálja a parlament üléseit a szerb ellenzék

Fotó: MTI/EPA / Koca Sulejmanovic

-

A megosztott ellenzék csak abban ért egyet, hogy Vučićnak távoznia kell.


A parlamenti ülések bojkottját jelentette be a Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés. A képviselőház hétfői ülésén már nem is vettek részt az ellenzéki képviselők, és mindaddig bojkottálják az üléseket, amíg az ún. Egy az ötmillióból tüntetéseken elhangzott követelések nem teljesülnek.

A mintegy 30 ellenzéki pártból és szervezetből álló, a 250 fős parlamentben körülbelül ötven képviselővel rendelkező tömörülés szerint Aleksandar Vučić államfő autokratikus eszközökkel irányítja az országot, pártja pedig korrupt, és a kormányzatéval ellentétes minden gondolatot elnyomna.

A közlemény szerint az ellenzéki pártok nem akarnak részt venni a látszatdemokrácia fenntartásában, és ezzel legitimálni


a totalitárius rendszert, amely elnyomja az ellenzéket, és az állam ellenségeinek tekinti a politikai ellenfeleket".

A tiltakozások már tíz hete tartanak Belgrádban és Szerbia több városában. A tüntetők szombat esténként vonulnak az utcára Vučić lemondását követelve. A tiltakozóknak más követeléseik is voltak, de ahogy egyre több ellenzéki párt csatlakozott a demonstrációkhoz, ahelyett hogy növekedett volna, inkább csökkent a követelések száma. Ennek oka az, hogy az ellenzék nagyon megosztott, és csak abban ért egyet, hogy Vučićnak távoznia kell a politikából.

A tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovićot ismeretlen tettesek verték meg Kruševacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. Stefanović szerint támadói a Szerb Haladó Párthoz köthetőek.

A tüntetések jelmondata az Egy az ötmillióból lett, mert az első tiltakozás után Vučić azt mondta, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára.