Az "érpataki modelltől" a roma-sorozatgyilkosságokig

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor

-

Az ezernyolcszáz lakosú Érpatak, a Debrecentől negyven, Nyíregyházától húsz kilométer távolságra fekvő dél-nyírségi település az ún. „érpataki modell” és a település exhibicionizmusáról és szélsőjobboldali nézeteiről elhíresült polgármestere révén tett szert országos ismertségre. Nagy Pál, aki másfél évtizede kutatja a hazai cigány csoportok történetét, 20 évig maga is Érpatakon lakott. Ilyen egy ország az országban, élén a mindenható vezetővel.


Mikor kezdett kutatni Érpatakon, és miért éppen ott? Amikor 2010 nyarán az ország több egyeteméről verbuválódott, többféle szakon tanuló hallgatókkal az érpataki cigányok között kezdtem dolgozni, praktikus megfontolásból választottam ezt a kutatási helyszínt: szüleimtől örökölt itteni házam bázisa lehetett a munkának. A helyismeretem és a személyes ismeretségeim is előnyt jelentettek. A nagyapám közvetlenül a második világháború előtt és alatt többször volt bíró, pedagógus szüleim több száz érpatakit tanítottak a helyi általános iskolában, családunk régóta köztiszteletben állt a faluban. Engem akkor kifejezetten a magyarországi cigány történelem egy lokális metszete érdekelt. Az érpataki cigányok rendkívül érdekesek, mert marginális rétegek keveredésével, társadalmi lesüllyedés révén lettek cigánnyá, miközben olyanok, akik cigánynak születtek, nem számítottak cigánynak. 2010–2011-ben még többször visszatértünk, de már csak három hallgatóval, néprajzosokkal az ELTE-ről. Ők néprajzi szakdolgozatokat írtak az érpataki cigányokról. Nagy Pál Nagy Pál Miként alakult a többség és a cigányság együttélése a kezdetektől napjainkig a korábban Hugyaj névre hallgató településen? Érpatak története a 19. század vége, különösen pedig 1950 óta a visszafejlődés története. Az 1970-es évektől erőteljesen átrendeződött a népesség, a falu fokozatosan elveszítette az értelmiségét. Az 1980-as évektől – a cigánytelep fokozatos megszűnésével, a romák szétköltözésével – új konfliktusok keletkeztek. A munkaerő-piaci anomáliák már akkor jelentkeztek, aminek következtében drasztikusan emelkedett a lopások száma. Tehát már akkor világosan lehetett látni, mi következhet, de sem az országos, sem a helyi vezetés nem törődött vele. Addig, ha előfordult is lopás, az nem helyben történt, sőt volt, aki – a hiánygazdasághoz ügyesen alkalmazkodva – a falusiak igényeit megrendelésre elégítette ki. Ez sajátos féllegális állapottal járt együtt. A cigánytelep fokozatos megszűnésével a családok egy része – más-más stratégiákkal – elindult egy több generáción át tartó beilleszkedési folyamat útján, ezt azonban sok esetben megtörték a piacgazdasági átmenet kedvezőtlen hatásai. A demokráciát és a polgári életforma megerősödését sem a rendszerváltás, sem az uniós csatlakozás nem hozta el Érpatak számára, helyette – sajátos válaszként a történtekre – új hűbériség alakult ki, rendi normákkal. A sokáig polgármesterkedő Kóczon Pál a viszonyok megváltozásából származó problémákat és konfliktusokat nem tudta kezelni – ezen a téren csődöt mondott a cigány származású O. családdal kötött szövetsége is –, a kormányzati elitek pedig nem nyújtottak a változásokhoz való alkalmazkodásban elegendő segítséget. Ebben az elmérgesedett helyzetben léphetett fel a 2000-es évek elején a mai polgármester, Orosz Mihály Zoltán a falu megmentőjének szerepében. A 2002-es választáson való elindulásától a „Becsület napja” fáklyásmenetes hatalmi tébolyáig vezető út, a polgármester és a szélsőjobboldal összeforrása és ennek a társadalmi viszonyokra gyakorolt hatása már javarészt országosan is ismert. Együttmûködési megállapodás a Jobbik és az Érpataki Mozgalom köz Ezért került a kutatás fókuszába a községben élő „cigányok” és „magyarok” együttélésének változásai helyett végül Orosz Mihály Zoltán polgármester és az általa életre hívott, országosan népszerűsített „érpataki modell”? A helyi közélettel és a helyi politikával nem akartunk foglalkozni, sőt, távol tartottuk tőle magunkat. Az „érpataki modell”-be beleszaladtunk, mert épp 2010-ben kapott nagyobb publicitást. Meggyőződésem egyébként, hogy a mi érpataki kutatásunk is oka annak, hogy a polgármester, aki nem bírja elviselni, ha bárki bármit az ő közvetlen ellenőrzése nélkül csinál a faluban, „cigánystratégiáról” kezdett beszélni, így akarván befolyásolni az érpataki cigányokról a nyilvánosságban megjelenő képet. Az egymást érő közéleti konfliktusok, az önkormányzat működési anomáliái, a polgármester személyéhez kötődő pereskedések sokasága, az adatközlőktől kérdezés nélkül ránk zúduló panaszáradat a megaláztatásokról, az emberi méltóság semmibevételéről, az érpatakiak közötti veszekedések és pofozkodások, traktorok felgyújtása, erdőrészek szándékos letarolása, a rövid ideig Érpatakon dolgozó doktornő autójának kromofággal történt leöntése – mind azt jelezték, hogy egy kafkai történetbe csöppentünk. Ám hamar rájöttünk, hogy mindaz, amit az adatközlőinktől hallunk és magunk is tapasztalunk, nagyon is valóságos: nem huszonegyedik századi, sokkal inkább a tizenhetedik század hatalmaskodásokkal terhes világára emlékeztető viszonyokról szólnak. 2011 tavaszától, amikor a rendőrök elvitték a tíz év óta a községi erdőben meghúzódó két idős cigány férfit, távollétükben pedig tisztázatlan körülmények között, pontosan nem ismert, ám sejthető tettesek felgyújtották a kunyhójukat, nem törődve az ott maradt csekély pénzük, a szüleikről készült fotó és egyéb tárgyaik elpusztulásával, majd egyre több lett a polgármester személyével és az „érpataki modellel” összefüggő, cigányokat is érintő konfliktus, elkerülhetetlenné vált, hogy az eredeti kutatási célt az együttélés olyan aspektusainak vizsgálatára is kiterjesszük, amelyeket kifejezetten az utóbbi néhány év változásainak tulajdoníthatunk. Ez pedig azt is jelentette, hogy az „érpataki modellt”, különösen pedig amit „cigánystratégiának” neveznek benne, közelebbről is megismerjük. Érpatak; oktatás Az „érpataki modellt” kezdetben a Jobbik és a hozzá köthető szélsőjobbos portálok propagálták, az utóbbi években azonban már az országos média is egyre többet foglalkozik a polgármester által bevezetett, hungarista alapvetésű közigazgatási-közbiztonsági faluprogrammal. Mi a véleménye a „rend a lelke mindennek” szlogenre épülő, az állampolgárokat építőkre és rombolókra osztó „modellről”, amit Orosz Mihály Zoltán polgármester országszerte népszerűsít? Eddig több mint száz településen tartott róla előadást. Az „érpataki modellnek” a közigazgatási dimenzió, ami olyan, a hatósági beavatkozást, preferáló megoldást akar feléleszteni, amelyről a történelem már bizonyította, hogy nem járható út, csak az egyik eleme. A kormány nem állt Orosszal szóba, amikor 2010-ben az akkor még államtitkár Balog Zoltánt meg akarta környékezni, de nem is lépnek fel ellene, ez egy röviddel ezelőtt rendezett konferencián világossá vált. (Fehéren-feketén. Felelősen a cigány–magyar együttélésről. Budapest, 2013. április 12. – T. J.)
„A cigányok közül például azt tekinti becsületesnek, aki elfogadja, hogy a társadalom aljára született, odavaló, és nem lázad ez ellen, hanem elfogadja a nála erősebbek és jobbak, azaz az Orosz Mihály Zoltán által számára kínált utat, ami az engedelmességen alapul.”
Az „érpataki modell” másik eleme a polgármester személyisége. Egy pszichológusnak kéne vele foglalkoznia, elemezni az extrém öltözködése és magatartása mögött rejlő lehetséges okokat. Meggyőződésem, hogy Orosz magatartását és gondolkodását alapvetően a középpontba kerülés vágya inspirálja, hogy mindenki vele foglalkozzon, őt kövesse, az ő szavát tartsa mérvadónak. Ennek érdekében elképesztően tudománytalan elképzeléseire még szándékosan rá is tesz. Olyan, mint egy hamis próféta. A mentalitása a német lovagokat idézi, akik időnként lemészárolták a porosz falvakban a félmeztelenül halászó nőket és csecsemőiket, megelőzendő, hogy bűnt kövessenek el. Nem dönthető el, mi igaz mindabból, amit beszélnek róla, de nekem elég volt, amit személyesen tőle hallottam. Például, hogy nem hisz az evolúcióban, nem hiszi, hogy zsidókból szappant készítettek, a homoszexualitásról vallott nézeteiről nem is beszélve. Kedvenc témája a „cigányok” és „magyarok” közötti szexualitás, elméleteket gyárt róla. Ismerem némely aspektusát azoknak a személyes frusztrációknak, amelyek szerepet játszottak a gondolkodásában. Amikor 2010 nyarán egy csoportos beszélgetés során tájékozódni akartam, hogy a cigány nőknek milyen a biológiai önismerete, és mennyire beszélhetünk családtervezésről, a védőnő ezt válaszolta: „A polgármester úr támogatná spirál felhelyezését.” Na, ekkor megkapaszkodtunk a székünkben. Orosz azonban nemcsak azért veszélyes figura, mert totális ellenőrzést akar megvalósítani környezete, annak gondolatai felett is, hanem  mert – minden ideológiai zöldsége ellenére, vagy talán éppen azért – komoly meggyőző ereje van, nem véletlen, hogy annyi buta ember veszi körül. De remélem, egyre inkább nevetségessé válik, nem fog már tudni gaztettekre bujtogatni embereket, és végül bohócként végzi. Érpatak; Orosz Mihály Zoltán A polgármester sajátos szokása, hogy hol marhapásztornak öltözik karikás ostorral a nyakában, hol katonai álcaruhába rohamsisakkal a fején, magánügy. Az viszont már nem holmi extrém hóbort, hogy önkormányzatinak nevezett újhungarista rendezvényeket tart az általános iskolában illegális, félkatonai szervezetek tagjaival és helyi kisiskolások részvételével, amihez a kormányhivatal, az ügyészség és a rendőrség is jóváhagyólag asszisztál. Azt a katyvaszt, amit a fejében összerakott, én pszeudo-szinkretizmusnak nevezem, mert nem képez egységes és logikus eszmerendszert. A „romboló" és „építő” – eredetileg Wass Alberttől származó – kategóriák ismertek, de a közvélemény ezt félreértelmezte. Ennek az aszociologikus önkényes felosztásnak nem a cigány-nem cigány ellentét felel meg, hanem a neki engedelmeskedő és nem engedelmeskedő. Az aszociologikus társadalomképet ahistorikus múltkép egészíti ki, amiben egészen kitekert és félremagyarázott módon jelenik meg a „hagyomány” fogalma. Ebben is a totális önkijelölés érhető tetten, amint a jogszabályok torz értelmezésében is, ahol a „becsület” a kulcsszó, de soha nem mondja meg, pontosan mit ért rajta. A cigányok közül például – elképesztő módon – azt tekinti becsületesnek, aki elfogadja, hogy a társadalom aljára született, odavaló, és nem lázad ez ellen, hanem elfogadja a nála erősebbek és jobbak, azaz az Orosz Mihály Zoltán által számára kínált utat, ami az engedelmességen alapul. A személyiség és az ideológia elválaszthatatlan az ellenségképtől. Nyomon követhető, hogy a 1990-es évek óta mikor és ki/mi számított Orosz számára első számú ellenségnek. Az ellenség nélkülözhetetlen a számára, ha nincs, kreál. Konkrétan: Kóczon, az előző polgármester, a cigány kisebbségi vezető, O. Zoltán és családja, aztán a liberalizmus és annak helyi és távolabbi képviselői. A kisebb ellenségnek kikiáltottakat most nem említem. A liberalizmussal való szembefordulás a korábbiaknál nagyobb lehetőséget nyújt számára spekulálásra, amit olyan nagyon kedvel. Cigányokra vonatkozó ideológiagyártásait a liberalizmus antitéziseként tudja megfogalmazni, tulajdonképpen visszájára fordítva a liberális tanokat. Imád erről beszélni -, velem is rengeteget beszélgetett -, de olyankor „viselkedik”, intellektuálisan akar megfelelni. A kedvenc, legtöbbet hangoztatott teóriája, hogy az értékrend, a mentalitás határozza meg a helyzetünket, és nem fordítva. Helyzetéért az egyént teszi felelőssé, a társadalom felelősségét elhárítja. A következtetése drasztikus: az emberek fejébe kell verni a helyes magatartás szabályait. Amikor több alkalommal szóba hoztam, hogy a megélhetési feltételek javulása nélkül ez nehezen lesz elérhető, mindig kikerülte a választ. Demokrácia szerinte nincs, egyedül az ő istentől származó, tekintélyelvű, prófétai szava határozza meg, mi helyes, mi helytelen. Az egyén ne válasszon, hanem kövesse az általa közvetített isteni igazságot. Amikor egy beszélgetés során azt fejtegette, hogy a társadalomban az erőseknek kell dominálniuk, arra a közbevetésemre, hogy „ez szociáldarwinizmus”, láthatóan nem értette, miről beszélek, és ezt válaszolta: „én nem hiszek az evolúcióban”. Érpatak; oktatás Milyen kapcsolatban áll a polgármester a szélsőjobbal? Arról, hogy milyen elképzelései vannak a megoldásról, 2007 decembere óta nem lehetnek kétségeink. Ekkor Orosz hívására – elismerten a cigányok megfélemlítésére – felvonult Érpatakon a Magyar Gárda. Korábban folyton tagadta, hogy pártpolitikai indíttatásból szimpatizálna a Jobbikkal, azt fejtegetve, hogy rombolók és építő köztük is lehetnek. Ezt akár el is hihetjük neki, de ez azon a tényen nem változtat, hogy cigányellenességében összetalálkozott ezzel a párttal, annak elnökével, európai parlamenti képviselőjével, közös szerepléseik is ezt bizonyítják, továbbá a 2011 nyarán, Érpatakon „Országépítő együttélés” címen tartott konferencia, ahova magam is elmentem, hogy tájékozódjak. Meglepődve tapasztaltam, hogy érpatakiak nem, csak szélsőjobboldali politikusok és egyesületek tagjai vettek részt rajta, akiket az érpataki cigányok „bakancsosoknak” hívnak. Orosz többször kifejtette azt a nézetét, hogy a cigány közösségeket a liberálisok mesterségesen züllesztették le, amikor „segélyezéssel rontották öngondoskodási képességüket”. Szerinte mélyszegénység helyett helyesebb a „mélyigénytelenség” fogalmát használni, bár személyes beszélgetéseink során annyit hajlandó volt elismerni, hogy a szegénységet nem feltétlenül igénytelenség okozza. Az elmúlt évben a szélsőjobboldal minden cigányellenes megmozdulásán ott volt, szervezkedett, beszédeket mondott. Konyáron elmondott beszédében megismételte, hogy a cigányság egy része bűnözésből él, az emberi méltóság nem jár bárkinek, és ennek a rétegnek szerinte „nem félni kell, hanem rettegni”. Bár tagadja, az érpataki polgármester a cigányok összességét mint csoportot nevezi ki ellenségnek. Azért tud az ún. cigánystratégiában híveket szerezni, mert kimond részleges igazságokat, a befogadó közeget pedig nem érdekli, hogy mit értelmez deformáltan, mert kész megoldási módozatokban bízik. Orosz Mihály Zoltán; Vona Gábor; Fülöp Erik; Érpatak Érpatak

Névjegy

A JATE történelem-filozófia és Kelet-Európa története szakán végzett Nagy Pálnak másfél évtizede szakterülete a hazai cigány csoportok története. A kutató ma egy cigány néprajzi és történeti gyűjtemény vezetőjeként dolgozik a gödöllői Szent István Egyetemen. Élete első két évtizedében maga is Érpatakon lakott, tizennégy éves koráig ott járt iskolába. A C betű a hátunk megett van címmel a községről, illetve a cigány–magyar együttélésről írt tanulmánya a Cigány Néprajzi Tanulmányok 16. kötetében jelent meg. Korábban a cigányság magyarországi történétéről írt egy összefoglaló kötetet.