Az egykori Szovjetunió Európát hekkeli

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Az európai intézmények nehezen tudnak ellenállni a kelet-európai befolyásnak. Oroszország mellett Azerbajdzsán is trollkodik – állítja Gerald Knaus, az Európai Stabilitási Kezdeményezés elnevezésű agytröszt alapító elnöke.


A Közép-európai Egyetemen tartott előadásában arról beszélt, hogy az autoriter Azerbajdzsán teljesen átvette a hatalmat az Európa Tanács felett. Hogyan kerülhetett erre sor? És egyáltalán, az Európa Tanács miért vette fel tagjai közé Azerbajdzsánt, ha az erre még nem állt készen?

Az egész egy alapvetően jó szándékú döntés következménye, ami nagyon rosszul sült el. Amikor Azerbajdzsánt felvették, a tagállamoknak az volt a céljuk, hogy olyanokkal is bővítsék az Európa Tanácsot, amelyek még nem teljesen demokratikusak, és sérülékeny az intézményrendszerük is. A tagállamok abban reménykedtek, hogy a Tanács magas elvárásai és a többi tagállam példamutatása hatására ezek a tagok majd a jogállamiság irányába mozdulnak el. Nem mondom, hogy alapvetően rossz lenne ez az elképzelés, hiszen az elején volt is egy pozitív trend Azerbajdzsánban: az Európa Tanács nagyon kritikus volt, a választási megfigyelők pedig folyamatosan ostorozták Azerbajdzsánt a jelentéseikben, amelyek hatására az ország próbálta összeszedni magát, hogy megfelelhessen az elvárásoknak. 2005-re viszont az azeri kormány rájött, hogy Azerbajdzsánon kívül keveseket érdekelt a velük kapcsolatban megfogalmazott kritika, ráadásul még azon kevesek vitorlájából is ki lehetett fogni a szelet, akiket érdekelt, ugyanis Azerbajdzsán szépen lassan elkezdte átvenni a hatalmat az intézmény felett. Kifigyelte, kik azok a fontosabb szereplők és hálózatok, amelyek segítségével befolyással tudna lenni arra, milyen jelentések születnek róla, majd elkezdett ajándékokat küldözgeti mindenféle tisztviselőknek, meghívott egy csomó döntéshozót Azerbajdzsánba, elszállásolta őket jó hotelekben, és megetette őket.

Írtunk egy tanulmányt Kaviárdiplomácia címen (a tanulmány itt olvasható), ami körbejárja, hogy miféle eszközöket alkalmaz Azerbajdzsán arra, hogy behálózza azokat az embereket, akikre szüksége lehet az érdekei érvényesítéséhez. Vannak elég csúnya húzásai: zsarolás, fenyegetés, meg persze próbálnak gazdasági előnyöket is ajánlani a döntéshozóknak. 2005 óta nagyon jól is látszik emiatt, hogy a Tanács egyre kevésbé kritikus: Azerbajdzsánban nincs szólásszabadság, nincs sajtószabadság, ráadásul egy csomó embert börtönöznek be az országban politikai okokból is. Még sincs reakció. (Az Economist Charlemagne blogja felhozza például, hogy a 2005-ös választási csalásokat követően például az Európa Tanács tagjai még azon vitatkoztak, hogy a Tanács egyik legfontosabb szerve, a Parlamenti Közgyűlés felfüggessze-e Azerbajdzsán szavazati jogát, bár végül csak egy kritikus hangvételű nyilatkozatot fogalmaztak meg. A 2010-es választási csalásokat követően viszont még ennyi sem történt – a szerk.) Szóval nagyon úgy néz ki, hogy nem a Tanács változtatta meg Azerbajdzsánt, hanem Azerbajdzsán a Tanácsot.


Gerald Knaus


Említette a „kaviárdiplomáciát”, tudna mondani pár konkrétabb példát?

Hát részben van ennek egy tudatos politikai oldala, ami abból áll, hogy meghívják Azerbajdzsánba más országok döntéshozóit és bürokratáit. Rengeteget költenek ezen kívül a lobbizásra is, és szeretnek megkörnyékezni olyan embereket, akik döntéshozói pozícióban dolgoznak vagy dolgoztak, hogy aztán mandátumok lejárta után az ő lobbistájukként dolgozzanak tovább. Ha nem születnek ugyanis kritikus beszámolók az országról, az azt is jelenti, hogy a hazai ellenzéknek azt mondhatják: „Hiába ugráltok, nem érdekeltek senkit. Európai értékeket akartok képviselni? De hát nincsenek is olyanok. Az európaiakat simán meg lehet venni.”

Ezzel az egésszel elejét tudják venni annak, hogy bármiféle ütőképes ellenzék formálódhasson az országban. Ami ellenzék van, azt simán el tudják morzsolni. Most nyáron is két-három naponta tartóztattak le aktivistákat, az ENSZ kínzással foglalkozó jelentéstevője pedig félbehagyta a misszióját, mert nem hagyták, hogy végezze a dolgát Azerbajdzsánban. Ebből arra következtetek, hogy a kínzások terén is vannak rejtegetnivalóik.

Mennyire különbözik ez attól, amit Oroszország csinál? Nekik is van egy csomó lobbistájuk Európában, de állítólag hemzsegnek az EU-ban az orosz kémek is. Ráadásul ők nem aprózzák el a befolyásos vezetők megvásárlását sem, elég csak arra gondolni, hogy Gerhard Schröder egykori német kancellár mandátuma lejárta után a Gazprom orosz gázkitermelő felügyelőbizottságában folytatta.

Alapvetően ugyanaz az orosz és az azeri stratégia. És mind a kettő komoly biztonsági veszélyt jelent Európára nézve. Hogyha ezek beépülnek az intézményeinkbe, és miattuk – sokszor nagyon gyanús módon – kapnak támogatást egyáltalán nem demokratikus országok, az súlyos problémákat okozhat. Elég megnézni, hogy az országon belüli ellenzékkel is borzasztóan bánnak, bekamerázzák a lakásaikat, felveszik őket szeretkezés közben, fenyegetik őket, beépített embereket küldenek közéjük. Ezek mind régi KGB-s módszerek. Honnan tudjuk, hogy ezen módszerek egy részét nem alkalmazzák akkor is, amikor százával hívják a nyugati vendégeket a bakui szállodákba? Az elmúlt hetekben például arról értesültünk, hogy lefilmeztek egy amerikai állampolgárt a szállodai szobájában szex közben, majd kirakták az országból. Az Európa Tanács szó nélkül hagyja az egészet. Legalább annyit mondhatna, hogy ne tartsanak többet emberi jogi témájú üléseket Bakuban, amíg nem rendeződik ott a helyzet. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy milyen veszélyeket jelenthet a biztonságunkra nézve, ha az Azerbajdzsán felé lekötelezett emberek közül páran később fontos politikai pozíciókba kerülnek Európában.



Magyarországon felmerült, hogy az egyik jobbikos képviselő, Kovács Béla is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Orosz kapcsolatai miatt többen a szemére vetették, hogy orosz kém (interjúnk még azelőtt készült, hogy megjelent volna a Kágébéla múltjáról szóló leleplező cikk, amely Kovács Béla feleségét a KGB futáraként nevezi meg – a szerk.). Mennyire van ilyenkor egyáltalán értelme azt vizsgálni, hogy valaki kém, lobbista vagy csak szimplán egy autoriter állam szimpatizánsa?

Szerintem óvatosnak kell lennünk, hiszen Azerbajdzsán és társai is azzal támadják az emberi jogi szervezeteket, hogy Nyugatról kapják a pénzüket – ami ugye igaz, hiszen egy részük tényleg Nyugatról kapja a pénzét. De nem is ez a probléma. A probléma az, ha átláthatatlan a finanszírozásuk, ha nem lehet tudni, hogy ki kapja ezeket a pénzeket. Ha Azerbajdzsánnak lobbistákra van szüksége, az teljesen rendben van, mindenkinek lehetnek lobbistái, de az viszont milyen már, hogy Azerbajdzsán azokat az embereket veszi fel érdekérvényesítőnek, akiknek mondjuk pár évvel korábban az volt a feladatuk, hogy Azerbajdzsánban az emberi jogok helyzetét értékeljék. Miért nincs ilyenkor közfelháborodás? Miért nem lehet megszégyeníteni, aki szembe megy az értékrendünkkel? Nem hiszem persze, hogy ez a felháborodás Azerbajdzsánt különösebben lázba hozná, de a saját sorainkban igazán fel kellene emelnünk a hangunkat azok ellen, akik ilyesmit csinálnak. És ha már beengedünk nem demokratikus országokat a nemzetközi intézményeinkbe, akkor legalább arra legyünk képesek, hogy a fontos értékek mellet kiálljunk.

Ez mellesleg egy olyan probléma, ami az EU intézményeknél is felmerül: nem gondolhatják azt, hogy csak azzal, hogy új tagokat veszünk fel az EU-ba, paradicsomi körülményeket biztosítunk a tagállamok lakosainak. Még a régi tagok között is vannak, akikkel szemben felmerült, hogy nem az EU értékrendjével összhangban cselekszenek – gondoljunk csak arra Berlusconi hogyan tartotta a kezében a médiát. Le kell fektetnünk bizonyos elvárásokat, amelyeket a közös intézmények tagjaitól elvárunk. És ezt nem csak miattuk kell tennünk, hanem magunk miatt is. Ha például a Tanácsban Azerbajdzsán határozza meg, mit jelentenek az emberi jogok, akkor búcsút mondhatunk az eddigi értékrendünknek. Ha pedig ennyire képtelenek vagyunk kiállni az értékrendünk mellett, akkor zárassuk inkább be az Európa Tanácsot.

Zárassuk be az egész Európa Tanácsot?

Hatalmas vereség lenne, tudom, hiszen ezzel beismernénk, hogy elveszítettük felette az uralmat. Először meg kellene próbálni visszafoglalni. De erre még nem volt próbálkozás . Én elfogadhatatlannak tartom, hogy pillanatnyilag az az ország elnökli a Miniszteri Bizottságot, az Európa Tanács döntéshozó szervét, amely otthon börtönbe zárja azokat az embereket, akik emberi jogi témákban felemelik a hangjukat.



Azerbajdzsán nálunk a baltás gyilkos ügye miatt került a hírekbe (Az azeri Ramil Safarov baltával gyilkolt meg egy örmény katonát Budapesten). Magyarország 2007-ben elítélte Safarovot, 2012-ben viszont kiadta Azerbajdzsánnak, ahol Ilham Alijev elnök azonnal megkegyelmezett neki. Örményország erre megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal. – a szerk.). Magyarország jogosan feltételezhette, hogy problémamentes lesz a kiadatás, és Safarov Azerbajdzsánban üli majd le megkezdett büntetése maradékát?

Nem tudom, hogy a magyar diplomácia, a magyar kormány tanácsadói mit mondtak vagy mit gondoltak Azerbajdzsánról, de az biztos, hogy Magyarország eléggé rosszul döntött, amikor úgy határozott, hogy átad Azerbajdzsánnak egy hidegvérű gyilkost. Safarovot most Azerbajdzsánban hősként ünneplik. Ebből is látszik, hogy Azerbajdzsán teljesen megbízhatatlan.

Azerbajdzsán azért lehetett tagja az Európa Tanácsnak, mert a lépéstől azt várták, hogy megerősödik majd az azeri demokrácia. Hasonló elképzelések voltak az EU keleti bővítésénél is. Ott nem volt túl sok egyszerre tíz új tagot felvenni?

Szerintem jó döntés volt. Inkább az volt a probléma, hogy már az akkor meglévő 15 tagállamnál is végig kellett volna jobban gondolni, hogyan lehet az emberi jogi elvárásokat betartatni. Mindenfelé vannak visszaesések. De összességében azért az EU tagállamok stabil demokráciákká váltak. Vannak populista tendenciák itt-ott, de bevallom a magyar helyzetet nem is ismerem annyira jól, és engem leginkább a szélsőjobb előretörése izgat Franciaországban és Hollandiában. Szerintem a 13 új tagállam sokkal kevésbé vonzódik az extrémizmushoz, mint Franciaország, ahol az elmúlt tíz évben egyre inkább felerősödtek a szélsőséges trendek.



A kaviárdiplomácia olyasmi, amit egy EU-tagállam is tudna alkalmazni, hogy cserébe kevésbé kritizálják a többiek?

Lehetne, de azért az EU-n belül elég nagy az esélye, hogy ez kiderül és balhé lesz belőle. Főleg, ha korrupció is történik. Sokan emlékeznek még arra az ügyre, amikor lobbistának álcázott brit újságírók teszteltek EP-képviselőket, hogy elfogadnák-e tőlük a kenőpénzeket. És hatalmas balhé lett. Az EU-n belül inkább az a baj, hogy nincsenek megfogalmazva az elvárások a tagállamok felé. Amikor például Ausztriában a szélsőjobboldali Jörg Haider Osztrák Szabadságpártja (FPÖ) a kormánykoalíció tagja lett, Európa-szerte erősen kritizálták Ausztriát, mivel olyan pártot engedett a hatalom közelébe, amely nem felelt meg az európai értékrendnek. Az osztrákok meg azt válaszolták, hogy nem tudják, miféle értékrendről papolnak nekik.

A szabadságpárt körüli felhajtás viszont azzal járt, hogy a szabadságpárt a kormányon nem, vagy csak alig tett olyat, ami szembemenne az európai értékekkel. Másik oldalról viszont az európai közvéleménynek el kellett könyvelnie, hogy túlreagálta a helyzetet. Az európai felháborodás utólag műbalhénak tűnt. Ez történik akkor, hogyha érzelmeken alapszik a tagállamok kritikája. Sokkal fontosabb lenne végre lefektetni a szabályokat, és meghatározni, hogy a sajtó- vagy a médiaszabadság mikor ér el arra a kritikus szintre, amikor tényleg sérti a nemzetközi szerződésekbe foglaltakat.


Névjegy

Gerald Knaus az Európai Stabilitási Kezdeményezés elnevezésű agytröszt alapító elnöke, a kilencvenes években Ukrajnában a Csernovici Egyetemen tanított közgazdaságtant, később részt vett az ENSZ koszovói missziójának értékelésében, 2010-11-ben pedig a Harvard Egyetem vendégoktatója volt. A Közép-európai Egyetemen beszéltünk vele, ahol az ő előadásával indult útjára „A demokrácia határai” című előadássorozatát, amelynek keretében a demokrácia legfrissebb kihívásait taglalják a meghívott vendégek.