Aáry-Tamás Lajos: Feszültség és bizonytalanság szövi át a közoktatást

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Az oktatási jogok biztosa szerint ma nincs olyan iskolai drogteszt, ami megfelelne az alkotmányos előírásoknak, a gólyatábori botrányok pedig nem elszigetelt esetek. Aáry-Tamás Lajos beszélt arról is, hogy a közoktatásban a párbeszéd hiánya mindent átszövő, feszültséget gerjesztő probléma, és amíg nincs vízió, addig nem érdemes forint-számháborút folytatni. Nagyinterjú.


15 éve ombudsman, mikor volt a legnehezebb dolga?

Az elején. Nem nehéz volt, hanem különleges kihívás volt létrehozni egy olyan intézményt, amelyre nincs külföldi példa. 2002-ben Magyar Bálint nem akart velem dolgozni, megkísérelte, hogy ne én legyek az ombudsman, aztán mégis engem választott. Akkor vettük észre, hogy az intézményünk különleges helyzetben van: ez az egyetlen, a politikai jobboldal által létrehozott jogvédő intézmény.

Az egyik első interjújában azt mondta, a miniszter azt ígérte, figyelembe veszik az ajánlásait. Ez így történt?

Hat miniszterrel dolgoztam együtt, eddig minden nekik tett ajánlásomat elfogadták.

Kinevezése után három évig nem találkozott Hoffmann Rózsával. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt látta már?

Igen.

Vele milyen a viszonya?

Ő is jogász, nem kell sokat magyaráznom a szavaimat. Nem olyan intenzív a munka köztünk, hogy látványos legyen a különbség.

Az utóbbi időben kevesebbet szólalt meg, mint korábban. Ez tudatos?

Ez nem rajtam múlt. Különleges helyzet állt elő az oktatáspolitikában. A választáson nyertes politikai erő mindig is megpróbálta megvalósítani a saját filozófiáját, világ- és társadalomképét az oktatásban. A 2010-es választás után az volt az új, hogy a kormány radikális reformba kezdett, megváltoztatta az oktatás rendszerét, az alaptantervet, ez egyszerre volt hihetetlenül gyors - bárkit kérdez, azt mondják, nem tudják követni, mi van az oktatásban -, ugyanakkor négy évig tartó folyamat. Soha sem volt ilyen hosszú. Meggyőződésem szerint amíg az elképzelésből nem lesz jogszabály, az ombudsmannak nincs szerepe. Az a viták ideje. Én azután léphetek be, ha kiderül, a jogszabályt csak jogsértéssel lehet végrehajtani. Akkor szólok, hogy módosítani kell. A választáson nyertes pártoknak joguk van dolgozni az általuk elképzelt társadalomképért. A baj ennek a hosszúságával volt. Még mindig vannak olyan konfliktusok, amelyeket a régi törvény alapján kell megítélni. Félévente, évente léptek hatályba a nagy alrendszerekre vonatkozó változások a közoktatásban vagy felsőoktatásban. Most a szakképzés változik: az iskolák átkerülnek az NGM-hez.

Leválasztják a gimnáziumokat.

Az egy dolog. Én arra vagyok kíváncsi, hogy lehet megvédeni azokat a gyerekeket, akiket ott ér jogsértés, ahol szakmai gyakorlaton vannak. Mert a diákok méltósága a szakiskolákban sérül gyakrabban.

De ez a rendszer már működik, van példa arra, hogy a gyerekek duális képzésben vesznek részt, cégeknél is tanulnak.

Az eddigi panaszokat tudtuk kezelni. Megkerestem a nemzetgazdasági minisztert, tájékoztatást kértem, a panaszt tisztességesen kivizsgálták. De minél távolabb van az oktatás egy szegmense az oktatáspolitikától, annál nehezebb lesz hatni, hogy a gyerekek méltóságát vegyék figyelembe. A jogaik hatványozottan fontosak lehetnek. Ez izgalmas küzdelem lesz.



Milyen panaszokat kapott eddig?

Nem adtak munkaruhát, hétvégén dolgozni kellett, a megígért ösztöndíj csúszott vagy meg sem érkezett, hiába írnak elő szakmai gyakorlatot, a környéken nincs olyan hely, ahol fogadni tudnák őket. Volt olyan is, hogy a munkaadó pénzt kért, hogy a diák odamehessen gyakorlatra.

Milyen károkat okozott, hogy hosszan húzódott az oktatási rendszer átalakítása?

Ha valami lassan működik, még nem biztos, hogy kárt okoz. Az elmúlt négy évben az igazi baj az volt, hogy sok vitát megspóroltunk tanárral, szülővel, diákkal. Ebben az értelemben lehet kárról beszélni: ebben a félévben olyan intenzitású panaszok érkeztek a hivatalhoz, mint ami máskor májusban vagy júniusban szokott, mikor már elfáradnak az érintettek a tanév végére. Olyan feszültség rejlik a köznevelés rendszerében, az iskolákban, amire nem tudom a magyarázatot. Elképzelhető, hogy ez az egyszerre elnyújtott és egyszerre intenzív időszak, a sok kibeszéletlen konfliktus miatt van, hogy az érintettek nem tudják, mire fut ki az oktatási reform. Az elnyújtott reform tele volt gyors változásokkal, módosításokkal, szűkítésekkel és azok visszavonásával. A bizonytalanság minden szereplőnél tetten érhető. Az iskolaigazgató például számos konfliktust nem tud megoldani, mivel nem ő alkalmazza a kollégáit, nem teljes értékű főnöke a nevelőtestületnek. Két-három éve még gyorsan megoldotta ezeket.

Meg a beszerzésekkel volt probléma, hogy akkor ezt KLIK-nek kell, vagy sem.

Így van.


Milyen aknákat lát a a rendszerben?

Több olyan is van, ami megérne néhány vizsgálatot, hogy mekkora a konfliktus. Az egyik, hogy a gyereknek 16 óráig az iskolában kell lennie. A igazgató a szülő kérésére elengedheti a gyereket mindenféle különórára. Ez nagyon sokszor így is van. Most viszont megjelentek az első panaszok, hogy az igazgató nem akarja elengedni a gyereket, mert így a tanárok kötelező 32 órája nincs meg. Ha először elhangzik az iskolától, hogy mi jobban tudjuk, mi kell a gyereknek, mint te, kedves szülő, ott szerintem nagy baj lesz. Ilyen helyzetbe a szülők nem kerülhetnek, márpedig ez a konfliktus bele van kódolva. A 16 óráig elnyújtott szolgálatatás óriási teher az államnak.

A szolgáltatás szót mondta, de pont az volt az egyik legnagyobb vita Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között, hogy ez nem egy szolgáltatás, nem a külföldire hasonlító egész napos oktatásról van szó, hanem egy szimpla napköziről.

Még nem találták ki, hogy legyen. Sok megoldást láttam az intézményekben, de még küszködnek azzal, milyen értelmes elfoglaltságot adjanak a gyereknek. Bár mindenki esküszik rá, hogy ez több, mint egy sima napközi, de még nem tudják definiálni, hogy mégis micsoda. Pokorni Zoltán egy akadémiai konferencián arról beszélt, a hátrányos helyzetű térségekbe kellene átcsoportosítani pénzt és munkaerőt, mert az ott élő gyerekeknek komoly segítséget nyújt, hogy az iskola tovább van nyitva, naponta háromszor ehetnek bent. A pénzből valami nagyszerű elfoglaltságot is ki lehet találni számukra. De valamiért egy héttel később Hoffmann Rózsa bejelentette, ez az egész országra érvényes lesz. Még ma sem látjuk pontosan ennek az indokát. Ez egy erős konfliktusforrás.

Mi van még?

Azután ott van az iskolaőr program - ezt az oktatási irányítás tiltakozása ellenére a Belügyminisztérium keresztülvitte. Kifejezetten károsnak látom, hogy a pedagógia világába bekerült egy olyan szakma, ami ehhez nem feltétlenül ért. Az iskolarendőr program ma is jól működik, de ez a szabályozás erősebb. Ha a rendőr találkozik egy tanköteles gyerekkel az utcán, visszaviheti az iskolába. Amivel nincs is baj, mert a tanköteles gyerek vagy legyen iskolában, vagy igazolja, miért nincs ott. Azt viszont nem szabályozták, hogy kell kinéznie egy ilyen igazolásnak. Ráadásul a szülőknek el kell mondaniuk, melyik bácsi/néni kocsijába szabad beülni, ha nincs nála az igazolás, ki a rendőr. Itt is született egy intézkedés, amit nem beszéltek meg az érintettekkel. Iskolai agresszióval foglalkozva látom, hogy van olyan iskola, ahol akkora az agresszió, hogy tíz őr sem elég, meg a bekamerázás sem feltétlen jó válasz arra, ami az intézményen belül van. Másutt pedig vannak falusi iskolák, ahol ha a volt rendőr beül őrnek, az egész értelmezhetetlenné és viccessé válik. A politika rendszeresen előjön olyan javaslattal, amiről azt reméli, az mindenre megoldás. Általában kiderül, hogy nem az. Az oktatás rendszere sokkal bonyolultabb, minthogy egy-egy példával mindent le lehessen fedni.

Mondta, hogy olyan panaszokat kap év elején, mint év végén szokott.

Szeptember elsején délután sírva hívott egy anyuka, hogy az elsős kisgyerekének azt mondták, másnap már ne menjen be. El sem tudom képzelni, mit tehetett a hat évével. Ott nagy bajnak kell lennie, ahol az első 4-5 órát sem bírják ki a gyerekkel. Azt látom, hogy a fogyatékossággal élő gyerekekkel szemben is megnőtt a türelmetlenség. Tőlem kérdezték óvónők, mit tehetnének, hogy egy epilepsziás gyerek ne hozzájuk kerüljön, mert nem tudják, mit kell vele csinálni. Mondtam, hogy ebben nem tudunk tanácsot adni, beszélgessenek az epilepsziához értő orvosokkal. A gyerekek a betegségük okán nem zárhatók ki az óvodai foglalkozásból. Őket fogadni kell.

Azt nyomon követi, hogyha egy ilyen - finoman fogalmazva - tartózkodó környezetbe bekerül egy gyerek, akkor mi lesz vele?

Úgy nem, ha engem nem keresnek közben. Nem vagyok a nagytestvér, aki mindig figyel. Azokban az intézményekben, ahol bátrak voltak és vállaltak fogyatékossággal élő gyereket, ott úgy megváltozott a környezet, hogy pozitív élményként élik meg. Egy vidéki fogadóórán megkeresett egy család azzal, hogy a vak kislányukat felvették a gimnáziumba, de az igazgató mindent elkövet, hogy ne oda járjon. Az utolsó érve az volt, hogy neki gondolnia kell a kutyaszőr allergiás gyerekekre, így a vak kislányt a kutyájával nem engedheti be az épületbe. Kértem az igazgatót, hogy még májusban pár napra engedje be a kislányt, a kutyaszőr allergia gyógyszert kifizetem. Az igazgató később sírva hívott, élete legjobb döntése volt, hogy megváltoztatta álláspontját. Kiderült, hogy az összes diákja hihetetlen érzékenységgel fordult a gyerekhez, kifaggatták, milyen az a világ, hogy érzékeli a színeket. És a kutya volt a legjobb fej.



Mekkora lehet a látencia? Ahonnan elzavarják a gyereket, a szülő meg azt mondja, jó, keressünk mást.

Erre nehéz válaszolni. Évente 1500-1600 panaszt kapunk, ennél jóval több konfliktus lehet. A honlapunkat 2 millióan keresik fel évente. Sokszor kapok olyan jelzést, hogy egy korábbi ügyünket felhasználva oldották meg a szülők a problémát a tanárral. Természetes, hogy egy ekkora rendszer tele van konfliktussal. A kérdés az, hogy ezt hogyan oldják fel, van-e vita, vagy valaki játssza a főnököt, a szülőnek mekkora a beleszólása.

A pedagógus meg nyilván arra panaszkodik, a szülő mindenbe beleszól.

Ez egy érzés a tanár részéről. Ami helyén való, de mutat egy disszonanciát. Nincs párbeszéd a szülők és a tanárok között arról, mi folyik az iskolában. A probléma gyökere, hogy a rendszerváltás óta nem beszéltünk arról, miért oktatunk. Erről a szülő és a pedagógus nem ugyanazt gondolja, ezért vitáznak. Különböző érdeket védenek, nem látni, hogy ezek mikor azonosak, bármikor éket lehet verni közéjük.

Azt mondta, az elmúlt időszakban elmaradt a vita az oktatási kérdésekről. Most mit tapasztal?

Most sincs. A pedagógus kar elnöke nyílt levelet ír a miniszternek a legnagyobb gimnáziumok vezetőivel együtt, az alapítványi iskolák vezetői a korábbi megállapodás felrúgásával vádolják a minisztert…

...Utóbbit a minisztérium tisztázta: a támogatási összeget korrigálták, csak a szöveges indoklásból nem tudták kiszedni.

A félreértés már mutat egyfajta bizalmatlanságot. A beszélgetés intenzitását lehetne növelni. Az, hogy a sajtóban üzengetnek, mutatja, hogy nem feltétlen bíznak meg egymásban.



A Hoffmann-Pokorni vita legélesebb konfliktusa az iskolák állami fenntartásba vétele miatt volt. Ön szerint kinek volt igaza?

Ez még nem dőlt el. Adatok hiányában hibás az a megközelítés, hogy csak az egyik vagy csak a másik megoldás jó. Mindkettőnek van előnye és hátránya is. Azt láttuk, hogy az előző rendszerben nagyon sok önkormányzat alig bírta fenntartani az iskolát. Elképesztő volt, hogy egy kelet-magyarországi faluban tanító fele annyit keres, mint a Nyugat-Magyarországon dolgozó évfolyamtársa. Az is lehetetlen helyzet, hogy a gimnáziumok költségvetése között hétszeres különbség van. Szóval érdemes volt megoldásokat keresni úgy, hogy a válság alatt elfogyott a pénz és egyre kevesebb a gyerek. A politika kényszerhelyzetben volt, mikor ezt a döntést meghozta. Azt nem tudjuk, hogy az egészet állami fenntartásba kellett-e venni. Azt látjuk, sok önkormányzat azon gondolkodik, fenntartaná vagy visszavenné az iskolát.

Sokan oda sem akarták adni.

Igen. De van pár olyan elem, ami lehet érték, ha a politika jól csinálja. Például így pontosan tudja az állam, mennyi halmozottan hátrányos vagy fogyatékossággal élő gyerek van és pontosan hol, ők milyen segítséget igényelnek. Az állam a felelősséget már nem háríthatja tovább.

Van javulás attól, hogy egy kézben van az információ?

Még nincs. Nem beszélünk többet a fogyatékossággal élő gyerekekről, mint eddig. Ők még mindig árnyékban vannak. Riadtan figyelem, hogy az intézmények mintha bezárnának, egyre kevesebben akarják, hogy ezek a gyerekek bekerüljenek. Néha ennek szakmai okai is vannak, egy 30 fős osztályba nem lehet betenni ilyen gyerekeket. A következő két évet a fogyatékossággal élő gyerekeknek akarom szentelni. Azokban a kérdésekben, ami túlnő az oktatáson, együttműködünk az alapvető jogok biztosával. Ilyen például a cukorbeteg gyerekek ügye.

Maradva még a pénznél. A jövő évi költségvetésben az ideihez képest 38 milliárddal jut kevesebb oktatásra. Azt jogos felvetésnek tartja, hogy a csökkenő pénz érinti az oktatáshoz fűződő jogokat?

Nem láttam a számokat, de a kapcsolat inkább indirekt. Ha a pénzhiány miatt a gyerek nem kapja meg azt a közszolgáltatást, ami jár neki, az járhat együtt jogsértéssel. Vagy ha romlik a minőség, emiatt nem tud később jó szakmát tanulni. De előbb el kellene dönteni, milyenek legyünk 50 év múlva, utána kiszámolni, ez mennyibe kerül. A finnek megcsinálták. Ha nincs cél, minden túl drága, abból el lehet venni és más eszközt alkalmazni. Azt hisszük, az jobb lesz. De minden döntés ugyanolyan értelmetlen, ha nincs cél, megette a fene, addig nincs értelme a milliárdokról vitázni.



Térjünk át a konkrétabb ügyekre. December elején az Index egy újabb gólyatábori erőszakról írt. Ön az első ügy után indított egy vizsgálatot, a jelentés kész, még nem publikálta. Mit állapított meg?

Most az ajánlások megfogalmazásánál tartunk. Még egyeztetni kell a miniszterrel, mikor hozzuk nyilvánosságra.

Addig nem mond róla semmit?

Nem.

Azt milyen megoldásnak tartja, hogy az ELTE Jogi kar dékánja úgy döntött, innentől nincs gólyatábor?

Valószínűleg ők jobban látják belülről, milyen döntés kell. A vizsgálatom nem azt célozza, hogy a gólyatáborok szűnjenek meg. Nekem nincs bajom a szertartásokkal és a rituálékkal. Az a baj, ha nem tudják úgy megszervezni, hogy a gólyák méltósága ne sérüljön. Szándékaim szerint a jelentés egy tükör lesz, amibe bele kell nézni. Aztán a vezetők levonják a következtetést, hogy szép a kép vagy nem.

Sok helyen szexuális tartalmú feladatok voltak, itatták a gólyákat. Az erőszak kódolva volt a gólyatáborokba, vagy ez csak egy „hiba”, ami több helyen előfordult?

Nem akarom megelőlegezni a jelentést, de nem hibáról, nem egyszeri tévedésről van szó.


A drogtesztről mi a véleménye? Finomodott az álláspont, a gyerekeknek nem lenne kötelező, szülői beleegyezés kell hozzá és nem lenne büntetőjogi következménye.

Ez még csak egy terv. A terv maga nem képes jogot sérteni. Szabad országban élünk, itt mindenki akkora marhaságot mondhat, amekkorát akar.

Ez egy marhaság?

Nem azt mondtam, hanem azt, hogy mindenki akkora marhaságot mondhat, amekkorát akar. 10 évvel ezelőtt volt egy történet Kiskunhalason, ahol egy iskolában bevezették a drogtesztet. Szülői illetve diákpanaszra az ügyet kivizsgáltam. Akkor azt hitték, az a bajom vele, hogy nem önkéntes alapon szerveződik. Ezért átalakították úgy, hogy a szülőknek és a diákoknak is bele kell egyezniük, így önkéntes lesz, és akkor minden szuper. Egy egyesület azóta is csinálja. Úgyhogy ezt az ajánlásomat nem fogadták meg. Ma nincs olyan iskolai drogteszt, ami megfelelne az alkotmányos előírásoknak. Ráadásul az egész azt a hamis illúziót keltené, ha van egy ilyen drogteszt, az iskoláink drogmentesek. A drogozásról sokat kell beszélgetni a fiatalokkal, de nem lehet ellenük létrehozni egy rendszert. Nem lehet úgy az életükbe gázolni, hogy mindenkire azt mondjuk, potenciális bűnelkövető. A beszélgetés helyett az állam ne találjon ki valamit, amiről azt gondolja, hogy az a nagybetűs megoldás, és innentől kezdve hátradőlhetünk. A fiatalokat érintő egyik legsúlyosabb társadalmi problémáról van szó. Az erre adott legrosszabb válasz az állami drogteszt.

Akkor is, ha önkéntes?

Az iskolában a diák részéről nincs önkéntesség. Amúgy bárki bemehet az SZTK-ba, és kérhet drogtesztet vizeletmintából. Ehhez nem kell egy állami rendszert létrehozni. Szerintem a puhítást a kifarolás irányába megtett lépésként lehet értelmezni.


közoktatás, tankönyv


Lehet jogsérelemről beszélni azon gyerekeknél, akiknek kísérleti tankönyvből kell tanulni? Érkezett panasz?

Nem érkezett. Beszélgetek tanárokkal, olyan csoportokkal, akiknek a szavára adok. Azt látják, hogy nem feltétlen van gond ezekkel a tankönyvekkel, kísérleti tankönyveknek jók, jól tanítható, az anyaggal sincs baj, amiből összeállt. Vitára okot adó részek persze vannak benne, szerintem ez most mederben van. Ez egy izgalmas fejlesztési feladat az iskolának, diáknak és tanárnak. Felfoghatnánk egy különleges kísérletnek. Ha például tabletet kapna egy egész iskola, úgy gondolnánk, de jól jártak. Holott ugyanolyan kísérleti nyulak lennének. Tehát nem feltétlenül baj ez, ha tudjuk a korlátait, tudjuk, honnan lehet visszalépni, tudjuk, hogy nem végzetes és nem dől el semmi a kísérlet nyomán, hanem egy tanulási folyamatként kezeljük, amiben a diákok is szívesen részt vesznek, ha megkérdezik őket.

Megnézte, hogy ezek milyen minőségű könyvek, vagy csak beszélgetett róluk?

Én jogász vagyok, nem fogok véleményt alkotni ezekről. Évekkel ezelőtt a romákat sértette egy tankönyv, akkor is az ő véleményüket kértem ki. Az alapján javasoltam a miniszternek, vegye le a tankönyvlistáról.

Amiatt, hogy csak egy szűkített listáról lehetett tankönyvet választani, panaszkodtak önnél szülők vagy tanárok?

Igen, meg tankönyvkiadók is. Ezt megint nem beszéltük végig, hogy mi a probléma, és mi lehet a megoldása. Nagy valószínűséggel a régi problémahalmaz helyett létre hoztunk egy újat. Az állam milliárdokat adott ki tankönyvekre. Sokan tudnak olyan anomáliákról, hogy a kiadók nem sajnáltak némi pénzt annak érdekében, hogy a tanárok az ő könyveiket javasolják. A szülő ráadásul nem is szólhatott bele az iskolák döntésébe. A korrupció benne volt a rendszerben. De ahelyett, hogy ezt feltáró módon végigbeszéltük és megterveztük volna, hogyan csináljuk, egy viszonylag gyors és radikális döntéssel csökkentettük a kiadók és a választható tankönyvek számát is. Oldani lehetett volna a helyzetet, ha van konszenzus. Egy vita után is maradhatott volna kevesebb, de tartósabb tankönyv.

Az is elhangzott, hogy jobbak voltak, amik kiszorultak.

Nem tudok erre mit mondani. Jobb lett volna, ha egy vitában dől el, mit tartunk meg és mit nem. Ilyen esetekben nincs jó helyzet, mindenki vesztesnek érzi magát. Sokan azért tanítanak stikában más könyvekből, mert ezres nagyságrendben nincsenek ott a tankönyvek az iskolánál. Van olyan 11-es évfolyam, amelyik készül az érettségire, de nincs történelemkönyve. A baj nagy, a megoldás pedig radikális volt és nem célravezető. Még áprilisban is azt mondta az államtitkár, hogy van olyan tankönyv, ami nem érkezett meg az iskolába.


Aáry-Tamás Lajos


Azzal egyetért, hogy szigorúbb követelményekkel lehet majd bekerülni a felsőoktatásba?

A roma szakkollégiumok egyik vezetője azt mondta, mikor meghallották, hogy hat év múlva csak emelt szintű érettségivel és nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba, körbekérdezett az összes szakkollégiumban, hogy most hány diáknak van ilyen. Kiderült, hogy egynek sem. A hat év hosszúnak tűnik, de az erre adott felkészülési idő rövid. Félő, hogy az akkori felsőoktatásba már nem kellenek roma szakkollégiumok, mert nem fognak bekerülni. Ennél van egy nagyobb baj is: amikor megszületett a jogszabály arról, hogy az érettségi felvételi is, az oktatáspolitikában senki sem beszélt eleget arról, milyen óriási felelőssége van a középiskolai tanároknak, mikor érettségiztetnek. Ha a tanár a diáknak a megérdemeltnél jobb jegyet ad, egy másikat kiejt a rendszerből. Mostanra mintha a tanárok egy része jobban érezné ezt a felelősséget. De minden gimnáziumra ki fogják terjeszteni az emelt szintű érettségit, mert csak így lehet továbbtanulni. Nem elég az idő arra, hogy a tanárok felelősségről sokat beszéljünk, hogy erre mindenki felkészüljön. Ez nem feltétlenül jogi kérdés. Nem támogatnám, hogy még kevesebb gyerek kerüljön egyetemre. Nem hiszem, hogy ezzel lehet szakképzés felé terelni a gyerekeket. A szülők az elmúlt 25 évben döntöttek. A gimnáziumok világa azért erősödhetett meg, mert a szülők jónak látták. Egy egész nép nem tévedhet.

Az állam ilyen mértékben szólhat bele? A másik oldalról az ellenérv, hogy teljesen felesleges diplomásokat ne képezzünk.

Azt nem gondolom, hogy ne szólhatna bele az állam, hiszen ő működteti, közpénzből. Felelősen kell gazdálkodnia, minden forintot hasznosan elkölteni. De ezt az érintettek nélkül nem tudja megtenni. Illetve nem szabad megtenni. Egy egész országnyi konszenzus kínálkozik, hogy ne rossz, célszerűtlen döntések szülessenek, hanem hasznosak és hosszú távon kifizetődők. De ez csak párbeszéd nyomán derül ki. Az sem működik, hogy minden pénzt az iskolának adunk, hogy csináljon vele, amit akar, de az sem, hogy mindent az állam dönt el.


közoktatás, iskola, tanévkezdés


Friss vita, hogy civilek szerint a köznevelési törvény módosítása lehetőséget teremt a szegregációra. Ön szerint is?

Lehet, hogy nincs igazam, de szerintem ez megint egy klasszikus példája annak, mikor olyan fokú a bizalmatlanság, hogy két teljesen ellentétes olvasata van ugyanannak a jogszabálynak. Ott voltam az antiszegregációs kerekasztal ülésén, az egyik civil résztvevő javasolta, kerüljön be a törvénybe az a félmondat, ami egyértelművé teszi, hogy nem lehet szegregálni. A miniszter azt mondta, rendben van. Csinálhat akármit Balog Zoltán, akkor is lesznek olyanok, akik nem hiszik el neki, hogy nem akar szegregálni. A kerekasztalon másfél órát vitáztunk, a tagok érezték, hogy ez a garancia jó.

Az Indexnek tavaly azt mondta, a három éves kortól kötelező óvodára sok település nincs felkészülve. Ez 2015 szeptemberétől lesz éles. Már felkészültek?

Szerintem nem. Beszélgetek az óvónők szakmai szervezeteivel, nagyon riadtak. Ez egy különleges helyzet: eddig csak olyan gyerekekkel és családokkal találkoztak, akik akarták, hogy a gyerek óvodába menjen. Most olyanokkal is fognak, akik ezt nem szeretnék, csak muszáj. Ezekkel a gyerekekkel máshogy kell bánni. Ez megint egy új konfliktushalmazt takar, amire nem volt elég idő felkészülni.


Aáry-Tamás Lajos

Aáry-Tamás Lajos


Az is változott, hogy 6 éves kortól kötelező az iskola, egy szakértői bizottság dönt arról, menjen-e iskolába a gyerek. Az ellenzék szerint a régi rendszert kellett volna fenntartani.

Ezt a jogszabályt is félreértették. Továbbra is maradhat a gyerek óvodában, a szülő ugyanúgy kezdeményezheti ezt. A félreértést az okozta, hogy a változást nem beszéltük meg. Sok szülő megijedt, tolták be a gyereket az iskolába. A szakértők meg tőlünk kértek tanácsot, hogy hogyan döntsenek. Úgy gondolták, inkább nem vesznek össze az államtitkár asszonnyal, ezért jól van, mindenki menjen iskolába. Úgyhogy jött egy generáció, ahol túl sokan voltak, de mostanra normalizálódott a helyzet.

A tankötelezettségi korhatár leszállításával látszik, hány gyerek tűnt el a rendszerből?

Még nem, mert nem futott ki a gimnáziumi osztályok tetejére. Nem önmagával a 16 évvel van a baj, hanem az ezzel járó üzenettel. Illetve egy üzenet hiányával. Mióta Navracsics Tibort megválasztották uniós biztosnak, minden előadásában beszél az élethosszig tartó tanulásról. Sajnálom, hogy ez a magyar oktatáspolitikában ritka kifejezés. Ez nem a sok diploma miatt kell, hanem azért, hogyha az élet úgy hozza, megrázkódtatás nélkül tudjunk munkát váltani. Ezzel a logikával megy szembe a korhatár leszállítása.