A katalán függetlenségért tüntettek

Fotó: AFP / JOSEP LAGO

-

Ezrek vonultak utcára Barcelonában vasárnap, hogy követeljék a katalán köztársaság megvalósítását az ANC civil szervezet felhívására.


"Köztársaság, most!" – ez a felirat állt azon az óriási molinón, amely mögött a tüntető tömeg halad a belvárosban katalán függetlenségi zászlókat lengetve, és egyebek mellett azt skandálva: "Puigdemont, elnök!", "Egy lépést se hátra!"

Agustí Alcoberro, az ANC alelnöke azt mondta: világos módon kell haladni előre a köztársaság megvalósítása felé. "Mi a katalán köztársaság polgárainak érezzük magunkat, és követeljük azt, azonnal!" A december 21-i katalán parlamenti választásokat illegitimnek nevezte, amelyen azonban a függetlenségi pártok megszerezték a parlamenti többséget. A felszólalók követelték a katalán törvényhozás függetlenségpárti politikusaitól a kormány megalakítását, és a köztársaság megvalósítását.

Katalónia jelenlegi elnökjelöltje Jordi Sánchez, az ANC elnöke. Október 16-a óta van előzetes letartóztatásban mert egy tüntetésen a tömeg órákra foglyul ejtette a kormányzati épületben házkutatást tartó spanyol csendőröket. Az elnökjelöltet ezért zendüléssel gyanúsítják. A katalán parlament hétfőre hívta össze elnökválasztó ülését, ám Sánchez nem lesz jelen, mivel a spanyol legfelsőbb bíróság nem engedélyezte szabadlábra helyezését. Az alkotmánybíróság korábban kimondta: a jelölt személyes megjelenése elengedhetetlen az elnökválasztáson.

Londonban szimpátiatüntetést tartottak Clara Ponsatí, az október 27-én leváltott katalán kormány oktatási tanácsosának részvételével. A politikus Carles Puigdemont, volt elnökkel együtt a spanyol igazságszolgáltatás elől menekülve négy hónapja Brüsszelbe utazott. A hétvégén jelentette be, hogy a skóciai St. Andrews-i Egyetem oktatója lesz, ahol egyébként politikai szerepvállalása előtt is dolgozott. Ponsatí ellen elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban, és vele szemben is bírósági eljárás zajlik a tavalyi függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.