A Fidesz szembenéz a saját drámájával

Fotó: MTI / Kollányi Péter

-

Kövér László kezdeményezte, hogy a Fideszen belüli konfliktusokról tanácskozzanak a pártvezetés következő ülésén. Január elején azért nem tudtak nekiugrani a nagy kibeszélésnek, mert Lázár és Pokorni is szabadságon volt.


A Fideszen belüli feszültségek is szóba kerülnek a kormánypárt következő elnökségi ülésén – értesült a VS.hu. A konfliktusok átbeszélését információink szerint Kövér László házelnök kezdeményezte a pártvezetés legutóbbi, január 7-i tanácskozásán. Akkor nem volt értelme tárgyalni a felvetésről, az elnökség több érintett tagja, köztük Lázár János és Pokorni Zoltán is még a szabadságát töltötte.


Mindenki mindenkivel

A Fideszben korábban elképzelhetetlen volt, hogy a párt vezető politikusai a nyilvánosság előtt kritizálják egymást. A nyilvános üzengetéseket Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter indította el a Figyelőnek adott decemberi interjúval. A politikus fenyegetésnek is beillő figyelmeztetést intézett Kövérhez és Pokornihoz, arra utalva, hogy a mellőzést elviselni képtelen veteránokat sejti az őt, illetve Rogán Antalt, Habony Árpádot és Giró-Szász Andrást érintő botrányok mögött.

“Jól gondolja meg egy politikai veterán akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti, vagy végzi ki” – mondta az interjúban Lázár.

Lázár arra reagált, hogy Pokorni korábban - nevek említése nélkül - a Hír TV-nek arról beszélt, hogy az amerikai korrupciós botrány után már nem fér bele, hogy egyes kormánypárti politikusok drága utazásokra menjenek, vagy sokmilliós házat építsenek. Ezért visszafogottabb viselkedést várna a párttársaitól - mondta. Kövér pár nap múlva közölte, hogy egyetért Pokornival, később hasonlóan nyilatkozott Gulyás Gergely, a parlament alelnöke is.

Pokorni csak egy rövid nyilatkozatban üzent vissza Lázárnak, eszerint „az alapvetően a Fideszen belüli generációs küzdelmekről szóló interjút”nem tekinti személyes ügynek. Kövér erősebben szólt vissza, azt mondta , hogy nem hajlandó magára venni Lázár János szavait, de azzal, hogy a miniszter ezeket kimondta „eggyel közelebb kerültek ahhoz, hogy a törésvonal, amiről Lázár beszélt, tényleg létezzen”.

Vasárnap Szájer József, a Fidesz EP-képviselője szállt szembe a házelnökkel, amiért Kövér még decemberben eltávolíttatta a parlament ülésterméből az ellenzéki képviselők által behozott uniós zászlókat. „A házelnök úr nyilván alaposan megfontolta a döntését, de ez nekem nem különösebben tetszik” – jelentette ki Szájer az ATV-ben. A politikus visszautasította azt is, hogy Kövér korábban arról beszélt, az EU bizonyos értelemben a Szovjetunióra emlékezteti, ezért lassan és óvatosan ki kéne hátrálni a szövetségből.

A nyílt üzengetésekről a Fidesz több meghatározó politikusa is úgy véli, jó lenne azokat egymás között, illetve a párton belül tartani. „Szerintem ezeket pontosan azért nevezzük családi vitának, mert a családban van a helye. Az elmúlt években a Fidesz egyik erejét az adta, hogy képes volt az esetleges belső nézeteltéréseit belső fórumokon, nyugodt körülmények között rendezni” – mondta az Indexnek adott interjúban Rogán Antal frakcióvezető.


Kövér mindent megbeszélne

Kövér nemcsak a pártvezetők közötti, hanem a Fidesz táborán belüli feszültségek kezelésére is megoldást keresne. A korábban legfegyelmezettebbnek tűnő, belső ellentéteit saját falain belül tartó, egységesen kommunikáló pártban az utóbbi hónapokban egyre többször fordul elő, hogy a különböző tisztségviselők ugyanazon ügyben egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek.

Az év eleji, első tanácskozáson Kövér László - úgy tudjuk - azt is kezdeményezte, hogy a Fidesz elnöksége tegye gyakoribbá és rendszeresebbé a tanácskozásokat. Az eddigi gyakorlat szerint teljesen hektikusan ültek össze a pártvezetők, előfordult, hogy egy vagy akár másfél hónapnyi szünet is volt két ülés között.

A parlament sajtóosztályán keresztül megkerestük Kövér Lászlót; amint kérdéseinkre választ kapunk, közölni fogjuk.