A Fideszt aggasztják a tüntetések, az elnökségben is téma lesz

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK

-

Jövő heti ülésén foglalkozik a Fidesz vezetése azzal, hogy mit kezdjenek a kormányellenes tüntetéssorozattal, illetve a párt népszerűségvesztésével. Az elégedetlenségi hullámot azért tartják aggasztónak a Fideszben, mert nem tudják, kiket kéne kibékítenünk. Az elégedetlenek között megjelentek a korábbi Fidesz-szavazók is.


Új helyzettel találta magát szemben a Fidesz az elmúlt hetek kormányellenes tüntetései miatt. Már párton belül is téma, hogy a több ezres demonstrációk résztvevői között olyanok is megjelentek, akik korábban a kormánypártra szavaztak. A tüntetéseken pedig szembetűnő volt, hogy többen is a Gyurcsány-ellenes megmozdulásokon megszokott jelszavakat (“hazaáruló”, “elkúrtad”) skandáltak.

A Fidesz kommunikációja szerint a helyzetet az internetadó visszavonásával kezelni tudták, a kormánypárt szavazótáborát leginkább ez osztotta meg. A tüntetések ezt követően veszítettek a lendületükből, a közfelháborodás napi demonstráció rutintalan szónokai a résztvevőket sem kötötték le. A Fidesz malmára hajtja a vizet az is, hogy a megmozdulások egyik szervezője szerint nem akarnak pártot alapítani, sőt arra sem törekednek, hogy elinduljanak a következő választáson.

A párt vezetésének egyik tagja ennek ellenére a VS.hu-nak arról beszélt: a tüntetéseknek akkora eróziós hatása van, hogy azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Szerinte a jelenlegi helyzet más, mint amikor 2011-ben a rendvédelmi dolgozók, vagy amikor 2012-ben az egyetemisták tiltakoztak. „Akkor egy-egy konkrét társadalmi csoport haragudott a kormányra, elég volt gesztust tenni feléjük és elült a vihar. Most sokkal szélesebb körű és általánosabb az elégedetlenség, nem definiálható, hogy kiket is kéne kibékítenünk” – érzékeltette a problémát a politikus.



Információink szerint jövő heti ülésén a Fidesz elnöksége is tárgyal a tüntetéssorozatról. A pártvezetésnek nincs komoly félnivalója, a következő három és fél évben nem lesz országos választás, ennek ellenére többen is úgy ítélték meg, a tüntetések miatt olyan helyzet állt elő, amivel már ”foglalkozni kell”. A tanácskozást az is indokolja, hogy közvélemény-kutatások szerint a párttól elfordult a támogatók egy része. Egy hónap alatt a Nézőpont szerint 32-ről 29-re, az Ipsos szerint 35-ről 30-ra csökkent a Fidesz támogatottsága.

A fideszesek szerint a kitiltási botrány önmagában nem vitt volna tömegeket az utcára, az ezzel „szerencsétlenül egybeesett” internetadó terve azonban olyan széles körben okozott felzúdulást, hogy a szimpatizánsaik egy része is utcára vonult. A kormánypártban meg vannak győződve arról is, hogy az újpesti időközi vereségben is szerepet játszott a kormánnyal szemben növekvő bizalmatlanság. A kampánystratégiára rálátó források nem is az MSZP-s győzelem arányát nevezték aggasztónak, hanem az alacsony részvételt. Ez az általában sokkal jobban mozgósítható fideszes tábor elbizonytalanodását mutathatja.



A vészharangot a Magyar Nemzet is megkongatta. “A kormánynak nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy a semmiből nem áll össze újra és újra tízezres tüntető tömeg, ehhez kevés az amerikai ármány” - írta a lap múlt szerdai vezércikkében. Az írás azt taglalta, hogy az Egyesült Államok a kormány destabilizálásával akarja gyengíteni az orosz kapcsolatokat, és arra hívta fel a figyelmet: “a kormány bölcsességén múlik, hogy elhalkulnak-e a tiltakozások”, vagy sikerül-e “megakadályozni az indulatok átterjedését újabb társadalmi csoportokra”.

A megkérdezett politikusok szerint a kormánynak óvatosabbnak kellene lennie, és az indulatok lecsillapodásáig nem kellene a vasárnapi zárva tartással, a magánnyugdíjpénztárak felszámolásával, a cafetéria adókulcsának növelésével borzolnia a kedélyeket. Ehhez képest néhányan mégis elhúzódó tiltakozásokra számítanak. Az Államreform 2 nevű program miatt pedig olyan mértékű elbocsátáshullám várható a közigazgatásban, ami forrásaink várakozása szerint még több körben az utcára viheti az embereket. Köztük azokat az elbocsátott minisztériumi dolgozókat is, akik korábban a Fideszre szavaztak.


Az elmúlt hetek nagyobb tüntetései