A kiábrándultak pártja nyerné a spanyol választásokat

-

Spanyolországban egy alig tíz hónapja alakult új párt vált az első számú politikai erővé, és megnyerné a parlamenti választásokat, ha azokat most tartanák - derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérésből.


Az El Paísban megjelent közvélemény-kutatás adatai szerint az úgynevezett felháborodottak mozgalmából kinőtt, a szocialistáktól balra helyezkedő Podemos pártot (magyarul: képesek vagyunk) a szavazni szándékozók 27,7 százaléka támogatná, a Szocialista Pártot 26,2, míg a hatalmon lévő, jobboldali Néppártot 20,07 százalék. A Néppárt 2011-ben 44,6 százalékot, a Szocialista Párt 28,7 százalékot kapott.

A felháborodottakat azok a polgárok alkotják, akik az egymást váltó kormányzó elitek és a súlyos megszorító intézkedések iránti elégedetlenségükben többször is az utcákra vonultak. Spanyolországban az aktív korú lakosságnak még mindig a 23 százaléka munkanélküli a 2008-ban kirobbant válság miatt, és egymást érik a korrupciós botrányok.
A Pablo Iglesias egyetemi oktató vezetésével megalakult Podemos először az európai parlamenti választásokon indult, és rögtön 8 százalékot szerzett, ami öt képviselői helyet ér. Egy új párt ilyen sikeres belépőjére még nem volt példa az országban, és támogatottsága a felmérés szerint azóta meredeken nőtt.
A párt potenciális szavazóinak közel 42 százaléka azzal magyarázta támogatását, hogy csalódott a többi pártban, és csak 33 százalék szavazna ideológiai megfontolásból. Az El País kommentárja szerint "a Podemost a többiek hibái táplálják", és emlékeztet arra, hogy a megkérdezettek 54 százalékának véleménye szerint a párt javaslatai nem realisták, és a felük szerint a válságból való kilábalásról kialakított elképzelései nem világosak.
A felmérést október 28-29-én végezték el ezer választásra jogosult állampolgár körében, éppen akkor, amikor egy újabb korrupciós ügy miatt 51 ember ellen adtak ki letartóztatási parancsot. A lap emiatt figyelmeztet, hogy óvatosnak kell lenni az állampolgárok érzéseiről készült pillanatfelvétellel, amikor még egy év van hátra a választásokig.