Hasogdzsi-ügy: még senki nem kezdeményezett független vizsgálatot

Fotó: AFP / FABRICE COFFRINI

-

Saját jogkörében nem kezdeményezhet vizsgálatot Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolt szaúdi újságíró ügyében - közölte pénteken António Guterres ENSZ-főtitkár újságírókkal New Yorkban.


Civilszervezetek, a török kormány és a világszervezet emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) is független és nemzetközi vizsgálatot követeltek a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán tavaly október 2-án meggyilkolt, rendszerkritikus újságíró ügyében.

Gutteres elmondta: eddig egyetlen ország sem terjesztett elő erre vonatkozó hivatalos kérést nála. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve bizonyos feltételek mellett az ENSZ Közgyűlése is felhatalmazhatja egy vizsgálat lefolytatására, de ezen testületek sem fordultak ilyen kéréssel hozzá.

Rijád kezdetben tagadta az újságíró-gyilkosságot, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere. Nem kormányzati szervezetek, az OHCHR és Törökország is független vizsgálatot sürgetett. Az isztambuli főügyészség szerint ugyanis Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe. A gyilkosság miatt, amelynek hátterében a szaúdi trónörököst sejtik, több ország szankciókat hozott Rijád ellen.

Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár 2007-ben Pakisztán kérésére hozott létre egy független ENSZ-vizsgálóbizottságot Benazír Bhutto pakisztáni kormányfő (1953-2007) meggyilkolásának kivizsgálására. A pakisztáni Ravalpindiben történt merénylet hátterét azonban a testületnek nem sikerült feltárnia.