Reklamál az MSZP, mert nem elég gyors a rendőrség

-

A négy baloldali párt az önkormányzati választás hajrájában tett feljelentést választási csalás miatt, a rendőrség a párt szerint még nem lépett.


Közokirat-hamisítás, a választás rendjének megsértése és személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a négy baloldali párt - derül ki az MSZP közleményéből. A pártok választási bizottságba delegált tagja „legalább 270 olyan támogató aláírást talált, amellyel a Fidesz-KDNP-t, és Schmuck Andor pártját is támogatták.” Az adatok egyeznek, de az aláírások a delegált szerint nem ugyanattól a személytől származnak. A pártoknak gyanús volt az is, hogy a jelöltek jóval kevesebb szavazatot kaptak, mint ahány ajánlást sikerült összegyűjteniük. (Egy választó több jelöltet is ajánlhat, szavazni viszont csak egy jelöltre szavazhat.)


Az ajánlóíveket január 12-én meg kell semmisíteni, a rendőrségnek még azelőtt kellene lefoglalnia azokat. Ez máig nem történt meg, ezért a pártok delegáltja bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen - derült ki az MSZP közleményéből.