Buda-Cash: Az MNB szerint alaptalanok az ellenzék vádjai

-

A Magyar Nemzeti Bank szerint a közvélemény megtévesztésére alkalmasak egyes ellenzéki politikusok kijelentései, amelyek a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a DRB bankcsoport tevékenységére, a jegybanki kártalanításra, illetve a felügyeleti ellenőrzésekre vonatkoznak.


Az LMP szerint a Matolcsy György által vezetett MNB nem képes megfelelően kezelni a Buda-Cash botrányt, az ellenzéki párt ezért a jegybankelnök távozását, valamint szigorúbb felügyeleti szabályokat követelt hétfőn. Az LMP szerint az MNB-nek és a kormánynak kell kártalanítania az ügyfeleket a törvény szabta keretek között. Az MSZP hétfőn arra szólította fel a kormányt és a jegybankot, ne felelősöket keressenek maguk helyett, hanem kérjenek elnézést, és teljes mértékben kártalanítsák a Buda-Cash ügy minden érintettjét. Hozzátették, az elmúlt öt évben a felügyeletnek, illetve az MNB-nek lett volna lehetősége arra, hogy megakadályozza a Buda-Cash-ügyet, ezért az eset miatt a jegybanké a felelősség.


„Egyes ellenzéki politikusok a gyanú szerint jelentős részben a szocialista kormányok időszakában elkövetett bűncselekmény-sorozatot más elkövetési időponthoz próbálják kötni" - írja közleményében a jegybank. Hozzáteszik, különösen visszás, hogy vezető ellenzéki pártpolitikusok az elkövetők helyett azt az MNB-t vádolják a brókerháznál történtek miatt, amely – alig 16 hónappal azt követően, hogy átvette a pénzügyi felügyelés feladatát Magyarországon – fényt derített a bő másfél évtizeden át elkövetett visszaélésekre.

A jegybank kijelentette, hogy hamis az az állítás, amely szerint a DRB bankcsoporthoz köthető hitelintézetek az MNB tevékenységének időszakában kerültek volna a Buda-Cash Brókerház Zrt. tulajdonosi köréhez. A valóság ezzel szemben az, hogy a Buda-Cash Brókerházhoz köthető megbízott magánszemélyek a brókerház tulajdonosainak megbízásából 2008-2009-ben, alapvetően a Gyurcsány-kormány időszakában szereztek többségi befolyásoló tulajdonrészt – a részjegyekre vonatkozó tőkeemelésekkel, és ennek révén a régi tagok fokozatos kiszorításával – abban a 11 takarékszövetkezetben, melyekből később a DRB bankcsoport tagjai létrejöttek.

Az MNB által indított, és a Buda-Cash Brókerház Zrt.-nél és a DRB bankcsoportnál folyamatban lévő vizsgálatok eddigi adatai egyértelműen azt mutatják, hogy a gyanú szerint jelentős mennyiségű ügyfélpénz eltüntetésével járó visszaélés-sorozat másfél évtizeddel azelőtt indult el, hogy jegybank 2013 októberében átvette volna a pénzügyi felügyeleti szerepkört.

A jegybank szerint tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapul, ráadásul a jegybanktörvény ismeretének teljes hiányáról tanúskodik az az állítás, amely szerint az MNB-nek kellene valamiféle állami kárpótlást nyújtania a brókercég és a bankok károsultjainak. Az MNB ugyanakkor már jelezte, hogy kellő mennyiségű likviditást ad a betétesek követeléseinek kifizetésére az Országos Betétbiztosítási Alapnak, ha az nem rendelkezne elég forrással erre a célra. Az OBA tehát képes lesz teljes mértékben eleget tenni kártalanítási feladatainak.

Az MNB hétfőn visszavonta a DRB csoport tevékenységi engedélyét, mivel a kisbankok eszközeinek értéke nem nyújt fedezetet a velük szembeni követelések teljesítésére.

Ahogy azt mi is megírtuk, a Buda-Cash-botrány a Fidesz hétfői frakcióülésén is szóba került, ahol Rogán Antal arról beszélt. hogy a Fidesz kommunikációjában az ügynek úgy kell megjelennie, hogy a Kulcsár-botrány után a „második szocialista brókerbotrányból” van szó.