Magyarországra jön Orbán amerikai mumusa

Fotó: AFP / VANO SHLAMOV

-

Magyarországra jön március végén Victoria Nuland, a térségért felelős amerikai államtitkár. Ő volt az, aki tavaly októberben éles hangon bírálta a régióban elburjánzó korrupciót és antidemokratikus törekvéseket, majd a civilek, a sajtószabadság és a kitiltási botrány ügyében olvasott be Szijjártó Péternek.


Március végén Budapestre látogat Victoria Nuland, az amerikai kormány középkelet-európai térségért felelős államtitkára – értesült a VS.hu. Információink szerint ezt az utat készítik elő Thomas Melia emberi jogokért felelős helyettes államtitkár hétfői tárgyalásai is Budapesten, amiről az Index írt. A lap szerint Melia programjában „a kormány képviselőivel való tárgyalás mellett szerepel egy találkozó a magyarországi civil szervezetek, illetve a magyar demokratikus ellenzéki pártok képviselőivel is”.

A VS.hu információi szerint Melia a magyar kormány részéről Szabó Lászlóval, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesével találkozik, de elképzelhető, hogy az Igazságügyi Minisztérium egy vezetőjével is megbeszéléseket folytat majd. A magyar kormányban a korrupció elleni harc leginkább idetartozik.

Ez az utazás készíti elő Victoria Nuland március végi látogatását, melynek fő témái szintén a korrupció, a civilek és a demokrácia helyzete lesz majd. Egy kormányzati forrásunk szerint ez egyértelműen azt jelzi, hogy „ezek az ügyek továbbra sem rendeződtek megnyugtatóan az Egyesült Államok számára”.


Bár Goodfriend elment, a nyitott kérdések megmaradtak


Tavaly október elején Victoria Nuland volt az, aki egy washingtoni meghallgatáson gyakorlatilag az egész középkelet-európai térséget kiosztotta. Az államtitkár akkori mondatai szerint a régió országaiban egyre erősödnek az antidemokratikus törekvések, és nő a korrupció, miközben többen még NATO-kötelezettségeiket is elhanyagolják, és abban bíznak, hogy a szervezet majd úgyis megvédi őket, ha bajba kerülnek.

Információink szerint Nuland ez után a „dörgedelem” után egy külön találkozóra invitálta a térség külügyi vezetőit (nem feltétlenül a külügyminisztereket), ahol konkrétabb formában is megismételte kifogásait. Többen ennek tudják be, hogy a következő időszakban több országban is magasabb fokozatba kapcsoltak a hatóságok: különösen Romániában és Horvátországban indultak látványos antikorrupciós ügyek: a román korrupcióellenes ügyészség letartóztatta például Elena Udrea volt turisztikai minisztert, Traian Basescu akkori elnök egyik bizalmasát és több kormánypárti képviselőt is. Horvátországban pedig hivatalából vitték el a hatóságok Zágráb polgármesterét és több munkatársát.

Magyarországon ehhez képest nem sok minden történt, egyesek szerint ez is hozzájárult a kitiltási botrány kirobbanásához (lásd például Balázs Péter volt külügyminiszter véleményét Versus rovatunkban), melynek körülményei ugyanakkor máig nem tisztázottak. Először a kormányközeli Napi Gazdaság közölte a hírt, hogy hat vezető kormánytisztviselőtől megtagadták a beutazást az amerikai hatóságok.


Razzia az Ökotársnál: a civilek helyzetére is figyelnek Washingtonban


Az amerikai nagykövetség rangidős diplomatája (Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövetnek ekkor már hónapok óta lejárt a mandátuma), André Goodfriend ezután lépett a nyilvánosság elé, és kezdődött meg a követség emlékezetes kommunikációs csatározása a kormánnyal, aminek során magyar részről még Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését is kérték.

A magyar kormány és maga Orbán Viktor is kezdetben különféle adminisztratív „válaszlépéseket” is kilátásba helyezett, például, hogy majd Magyarország is kitilt amerikai állampolgárokat, de ezekből végül semmi nem lett. Előbb Répássy Róbert igazságügyi államtitkár ismerte el januárban az MTI-nek, hogy nem várhatók konkrét intézkedések, majd a héten Szijjártó Péter egy fórumon már egyenesen arról beszélt, „magyar részről lezárult a kitiltási ügy”.

Mindez vélhetően nem független attól, hogy az év elején végre megérkezett az új amerikai nagykövet, Colleen Bell, majd két hete André Goodfriend váratlanul bejelentette: „családi okok miatt” mandátuma lejárta előtt elhagyja Magyarországot.


Még az is nyitott kérdés, merre fejlődnek majd Colleen Bell érkezésével a magyar–amerikai kapcsolatok


A kormány a két eseményt azóta is igyekszik úgy beállítani, mint „egy új kezdetet” a magyar–amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor maga is arról beszélt, hogy bár korábban az amerikai kormány egyenesen megdönteni igyekezett hatalmát, Bell-lel szerinte esély nyílik megtalálni a közös hangot. A VS.hu informátorai már Goodfriend távozásakor úgy vélekedtek, rövid távon, magyar lépések nélkül biztosan nem várható komoly változás Washington hozzáállásában, azok az ügyek ugyanis, amelyeket korábban aggályosnak tartottak, így a korrupciós vádak, a civilek, a demokrácia helyzete, még szintén nyitottnak tekinthetők.

Bell-lel ettől függetlenül is változás állhat be a kétoldalú kommunikációban – de ez önmagában feltehetően nem lesz elég. Forrásaink szerint ezt jelezhetik Nuland megbeszéléseinek témái is.

Az amerikai államtitkár várhatóan Trócsányi László igazságügyi és Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszterrel találkozik majd, programjának további részletei egyelőre nem ismertek. Egy az utazás szervezésére rálátó forrásunk csak annyit jegyzett még meg, „Nulandék csak bejelentkeztek, és közölték, hogy jönnek március végén, mi nem nagyon tudtunk mást csinálni, mint tudomásul venni. Igaz, az amerikaiak mindig ezt csinálják, nemcsak velünk, a térség többi országával is, ebben a relációban ismeretlen a kölcsönösen egyeztetett diplomáciai naptár fogalma. Ha bajuk van, akarnak valamit, szólnak és jönnek.”

A VS.hu természetesen megkereste a magyar és az amerikai külügyminisztériumot is, válaszaikat közölni fogjuk.


Victoria Nuland első, nagy port kavart kritikája nem kifejezetten az Orbán-kormányt érintette. Tavaly október 3-án Washingtonban a térség több államára is vonatkoztatta kritikáját a korrupció és a demokrácia állapota miatt, de az Oroszország elleni uniós szankciókkal kapcsolatos szavai már leginkább a magyar kormányfőnek szóltak. „Amikor egyes európai vezetők azon ügyködnek, hogy megbontsák a szövetségünket, arra kérném őket, emlékezzenek vissza a saját történelmükre, és arra, hogy mennyire szerették volna, ha a szomszédaik kiállnak mellettük" – idézte az EUObserver.

Nuland megbeszélést folytatott Szijjártó Péter külügyminiszterrel tavaly október 22-én, a találkozó után közös kép nem is készült a felekről. Az amerikai külügyminisztérium és Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az államtitkár a sajtószabadság helyzetét, a civilek elleni támadásokat, a kitiltási ügyben folytatott magyar magatartást kérte számon partnerétől, és azt is mondta, hogy a Fidesz minden független intézmény élére saját embereit ülteti.

December 18-án Nuland telefonon hívta fel Szijjártó Pétert, és azt kérte rajta számon, Orbán Viktor előzőleg miért utasította nyilvánosan Vida Ildikót André Goodfriend feljelentésére.