Népszavazáson alakítanák át a svájci bankrendszert

Fotó: Svájci Nemzeti Bank

-

Svájcban vasárnap két népszavazást tartanak, az egyik a monetáris rendszer reformjáról szól, a másik pedig arról a javaslatról, hogy feltételekhez kötnék az online szerencsejátékot.


A monetáris rendszer reformját kezdeményezők azt akarják elérni, hogy szűnjön meg a kereskedelmi bankok pénzteremtési joga, amit kizárólag a jegybank kezébe adnának. A javaslattevők szerint ezzel megvédhetnék a svájci gazdaságot az esetleges későbbi pénzügyi válságoktól.

A német és svájci közgazdászok által kidolgozott elképzelés szerint a bankoknak megtiltanák az úgymond rendkívüli pénzkihelyezést, mivel a jegybank lenne az az egyetlen intézmény, amely pénzt teremthetne. A javaslat szerint a kereskedelmi bankok a jövőben csak annyi helyezhetnének ki, amennyit a jegybanktól, más hitelnyújtótól kapnának, illetve lehetőség van a betétek felhasználására.

Az elképzelésnek nincs nagy támogatottsága, Svájc valamennyi vezető pártja ellenzi a javaslatot ugyanúgy, mint a cégek és a bankok.

A javaslattevők egy igen régi törvényre hivatkoznak, egy 1891-ben hozott döntés értelmében ugyanis a frank nyújtására kizárólag a jegybanknak van joga. Thomas Jordan, a svájci központi bank elnöke a minap ugyanakkor azt mondta, hogy a népszavazásra feltett javaslat veszélyezteti a svájci hitelrendszert, továbbá nem jó sem a hitelfelvevőknek, sem pedig akik megtakarítanak.

Az előzetes felmérések szerint a szavazók többsége elveti majd a javaslatot. A népszavazás eredményét várhatóan 17 óra után ismertetik.

Ugyancsak vasárnap szavaznak a svájciak az online szerencsejáték kérdéséről. A megkérdezettek többsége támogatja azt a javaslatot, hogy a svájci kaszinók online szerencsejátékot is űzhessenek, ugyanakkor ezt megtiltják azoknak a külföldi online működtetőknek, amelyeknek nincs bejegyzett működési engedélye Svájcban.

A kormány szerint a javasolt változtatással a szerencsejátékokat működtető cégek Svájcban adóznának, és az így befolyó pénzt a köz javára lehetne fordítani.