Ne örüljön, ha csökkennek az árak!

Fotó: Halisten Stúdió / Kőrös János

-

Mert valójában rosszul jár. Azt senki nem szereti, ha egyre drágább a bevásárlás, és tavaly Magyarországon is olcsóbb lett rengeteg minden. Az általános árcsökkenés azonban az egyik legveszélyesebb dolog, ami egy gazdasággal történhet. Elmondjuk, miért.


Az 1960-as évek után először tavaly áprilisban fordult negatívba az infláció Magyarországon. Novemberben már 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint egy évvel korábban, decemberben pedig minden korább rekordot megdöntve 0,9 százalékkal. Az Egyesült Államokban is nulla körül alakul az infláció, az eurózónát decemberben érte el a negatív infláció. A kormány a magyarországi áresést sikerként értékeli, ám a negatív infláció, azaz a defláció sokkal károsabb lehet, mint a mindenki által ismert, és sokak által rettegett infláció.


Csökkennek az árak

A defláció azt jelenti, hogy az áruk és szolgáltatások ára csökken, a zsebünkben lévő pénz tehát napról napra többet ér. Ez így elsőre elég jól hangzik, ám ha ez a folyamat tartós, komoly károkat okoz a gazdaságban.


Olcsó, de nem vesszük meg

Kezdjük rögtön a legkézenfekvőbb következménnyel: ha holnap olcsóbb lesz a cipő, mint ma, akkor jobban megéri megvenni azt holnap, sőt inkább a jövő héten vagy két hét múlva. Ezért aztán senki nem fog cipőt (vagy bármi mást) venni holnap, de holnapután se, a boltban meg egyre gyűlnek az eladatlan cipők. Az árcsökkenés hatására tehát pont az történik, amit elsőre nem várnánk: a fogyasztás visszaesik. Hasonlóan gondolkodnak a befektetők is, hiszen ők is alacsonyabb árakkal szembesülnek napról napra, ráadásul egy idő után tapasztalják a fogyasztás visszaesését is. Erre válaszul a gyárak is kevesebbet termelnek, és beindul a deflációs spirál. A csökkenő fogyasztás, beruházások, termelés és adóbevételek miatt az eredmény már önmagában is komoly gazdasági visszaesés volna. Ám ez még csak a kezdet.



Akkor legyen a fizetés is kevesebb

Az árak és a fogyasztás csökkenésével a vállalatok bevételei is csökkennek, így ők is kénytelenek csökkenteni költségeiket, így például a béreket is. Ha egy cég inflációs környezetben kényszerül bércsökkentésre, azt könnyebben megteheti. Például 5 százalékos infláció mellett egyáltalán nem, vagy csak 2,5 százalékkal emelik a fizetéseket, így azok értéke 2,5 (bérbefagyasztás esetén 5) százalékkal csökken. Defláció esetén ez azonban nem megy, ekkor a nominális béreket is csökkenteni kellene, ám kevés az olyan munkavállaló, aki beleegyezne abba, hogy a következő hónaptól kisebb számot lásson a bankszámláján. A bércsökkentés érdekében ezért általában nincs más választás, mint a leépítés, a munkanélküliség növekedése pedig még rosszabb helyzetbe sodorja a gazdaságot.


A kormány örül neki


Ami viszont megdrágul

Tovább rontják a helyzetet az adósságok. A kölcsönt mindenképp pénzben kell visszafizetni, melynek értéke napról napra növekszik. A kölcsönből megvásárolt eszköz (például autó vagy épp gépsor a gyárban) értéke viszont folyamatosan csökken, ezért a kölcsön visszafizetése egyre drágább lesz. Ebben az esetben az adós arra kényszerülhet, hogy eladja a például hitelből vásárolt autóját, ezzel viszont tovább erősíti az árcsökkenési nyomást (hiszen egyre több lesz az eladó, és kevés a vásárló). Mások viszont úgy is dönthetnek, hogy egyáltalán nem fizetik vissza tartozásukat, ekkor viszont a bankok kerülnek különösen nehéz helyzetbe. Az árcsökkenés tehát megnöveli a kölcsönök árát, a nehéz helyzetben további pénzügyi zavarokat okozva, így még inkább ráerősítve az árcsökkenésre és a gazdasági visszaesésre.


Ahol a legjobban fáj

A defláció legkomolyabb következménye viszont az, hogy hatástalanná teszi az úgynevezett monetáris politikát. Alacsony inflációs környezetben, recesszió esetén a jegybank maga is hozzá tud járulni a gazdaság beindításához, laza monetáris politikával. Ez azt jelenti, hogy a jegybank többletpénzt juttat a gazdaságba, például alacsonyan tartja azt a kamatot, amelyen ő a bankoknak kölcsönt ad.


Mi okozza a deflációt?

A mostani defláció mögött az olajárak váratlan zuhanása és a világszerte alacsony kereslet állnak. A világgazdaság növekedése lassul, bár az USA lassan magára talál, a világ többi részén azonban lassú, törékeny a kilábalás: az eurózóna és a nagy feltörekvők is lassulnak.

Magyarországon már 2013-ban a várt cél alá csökkent az infláció a gyenge külső kereslet (az európai vergődés különösen érzékenyen érinti a magyar gazdaságot) és a rezsicsökkentés hatására.

Az MNB inflációs jelentése szerint 2014-ben a világgazdasági folyamatokra ráerősített a belföldi fogyasztás alacsony szintje, az élelmiszerárak csökkenése (ennek oka, hogy tavaly a mezőgazdaság különösen jó évet zárt, sok volt a termés, ám az orosz embargó miatt nehezebbé vált eladni azokat), és a bérek sem növekedtek megfelelő mértékben.

A jegybank előrejelzése szerint az infláció 2015-ben is egy százalék alatt marad, és csak 2016 második felére közelítheti meg az elvárt három százalékot.

Az alacsony jegybanki kamat miatt olcsóbbak lesznek a kereskedelmi bankok által kínált hitelek. Ez egyrészt ösztönzi a hitelfelvétellel megoldható beruházásokat, így munkahelyeket teremt, másrészt arra sarkallja az embereket, hogy inkább költsék el a pénzüket, hiszen alacsony kamat mellett jobban megéri költekezni, mint megtakarítani.

A kamat azonban ugyanúgy működik, mint a fizetés: hiába nő x százalékot az ember fizetése, a zsebén mindenki csak az inflációval korrigált növekedést, a reálbér-növekedést érzi. A jegybank így hiába állapítja meg a kamat számszerű értékét (amit nominális kamatnak nevezünk), a gazdaság szereplői az inflációval korrigált kamatot, az úgynevezett a reálkamatot érzékelik, amely a nominális kamat mínusz az infláció.

Ha a kereslet és a beruházások szintje nagyon alacsony, előfordulhat, hogy a gazdaság beindításához negatív reálkamatra volna szükség. Ez azonban deflációnál soha nem lehetséges, hiszen a nominális kamat soha nem lehet negatív (nincs értelme, hiszen akkor az ember inkább a párnájában tartja a pénzt), és ebből még ki kell vonni a negatív inflációt, azaz (mínusz szám kivonása = hozzáadás) hozzá kell adni egy számot.

Vagyis: deflációs környezetben a központi bank egyszerűen nem tud annyira alacsony kamatszintet megállapítani, hogy a gazdaság beinduljon: a kör bezárult.


defláció valójában


Nem tankönyvi példa

A defláció káros következményeiről a japánok sokat tudnának mesélni. Ott az 1990-es években, miután összeomlott az ingatlanpiac, beindult a deflációs spirál, és pont az történt, amit fent leírtunk. Eleinte még mindenki örült az alacsonyabb áraknak, ám amikor megkezdődtek a leépítések, már nem voltak ilyen boldogok (Japán az egyetlen ország, ahol összefüggést lehet kimutatni az öngyilkosságok és a munkanélküliség között. 1998-ban rekord magasra ugrott az öngyilkosok száma, és azóta sincs javulás). A jegybank sokáig nullán tartotta az alapkamatot, ám ennek sem volt hatása, mert a reálkamatok magasak voltak a defláció miatt; a gazdaságpolitikusok tanácstalanok maradtak. A fogyasztás és a beruházás is visszaesett, jött a szinte kötelező bankválság, alig volt növekedés. Japán kapcsán először elvesztegetett évtizedről kezdtek beszélni, de – részben a 2008-as válság miatt – a vergődés már több mint húsz éve tart. Abe Shinzo japán miniszterelnök idén év elején merte először kimondani, hogy 2015-ben talán vége lehet az országát sújtó deflációnak.


Ha kicsit drágul, akkor jó

A defláció sokkal komolyabb károkat tud okozni, mint azt elsőre gondolnánk, ezért az infláció megszüntetése sosem lehet célja egyetlen országnak sem. Nem is az: országonként eltérően ugyan, de valahol 2 és 5 százalék között próbálják tartani az áremelkedés ütemét, Magyarországon éppen 3 százalékon. Amikor tehát legközelebb arról hallunk beszélni valakit, hogy milyen jó, hogy nem növekedtek az árak, jusson eszünkbe a fenti gondolatmenet és Japán nagyon is valós példája. A pici, kezelhető áremelkedésnek pedig örüljünk bátran.


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá