Kockázatos a nagy növekedés

-

Az elemzőknek nem okozott meglepetést az építőipar kiugróan magas, 35,4 százalékos májusi növekedése, inkább a dinamikus növekedésben rejlő kockázatokra figyelmeztettek.


Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint bár az idei adatok kétségtelenül látványos növekedést mutatnak, a tényleges helyzet felemás. Az idén akár 20 százalék feletti bővülés várható a szektorban, ám ez csak ahhoz lesz elég, hogy az ágazat a tavalyi 18,8 százalékos hanyatlását korrigálja.

Az építőipari rendelésállomány májusban több mint 90 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet, ám Németh Dávid szerint nem biztos, hogy az ágazat képes lesz időben teljesíteni a rendeléseket, egyre fokozottabb problémát jelent ugyanis a kapacitáshiány, ami csúszásokat okozhat a munkálatokban.

Horváth András, a Takarékbank elemzőjének kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot jelenthet a fellépő szakemberhiány. Ez látható a nagyobb lakásépítések csúszásán is, de a legutóbbi adatok szerint már a napi 15 ezer forintot elérő építőipari szakmunkásbér vélhetően megoldást fog kínálni és az elmúlt nyolc évben leépült építőipar gyors ütemben kilábalhat a gödörből.