Immár tény: Garancsié úgy lett a Market, hogy köze sincs építőiparhoz

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte a felvásárlást, mert a kormányfőhöz közelálló üzletember eddig csak a sportban nyomult. Kérdés, mit kezd Garancsi István a magyar piac nem egész 10 százalékát magáénak tudó céggel.


A Videoton focicsapat tulajdonosa, Garancsi István néhány héttel ezelőtt azzal lepte meg az üzleti világot, hogy felvásárolt egy jól menő építőipari vállalkozást. A Market Építő Zrt. eredendően ahhoz a Wallis-csoporthoz tartozott, amelyben az elmúlt másfél évtizedben a politikai élet ellentétes oldalain mozgó személyiségek is megfordultak, így Bajnai Gordon, a szocialista kormány későbbi miniszterelnöke, valamint a Fidesz egykori könyvelője, Gansperger Gyula is. A Wallis nevet néhány éve átírták a kevésbé elnyűtt Wingre, amelynek korábban és jelenleg is Veres Tibor a meghatározó tulajdonosa.


A Wing azonban most megválik a Market Építőben meglévő 51 százalékos tulajdonrészétől, amelyet Garancsi frissen, szeptemberben alapított cége, a GarharttInvest 2014. Zrt. vásárol meg. A Gazdasági Versenyhivatal megvizsgálta az ügyletet, és úgy találta, a Garancsi-cégek és a Market egymásra találása nem eredményez piaci erőfölényt. A Market a hazai építőiparban még 10 százalékos arányt sem ér el, a Garancsi-cégek részesedése pedig nullával egyenlő.

A GVH megállapítása szerint a Garancsi-csoport jellemzően sporttevékenységet végez, és bár elvileg foglalkozik ingatlanberuházással, de gyakorlatilag az egész cégcsoport tavalyi árbevétele mindössze az 500 millió forintot érte el, ráadásul az építőipar és az ingatlanfejlesztés nem is számít azonos ágazatnak.

A Market ennek ellenére értékes szerzemény, hiszen ez a vállalkozás építette meg az új Fradi-stadiont, dolgozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új campusán is, és tavaly csaknem 40 milliárd forintos árbevételt ért el. Bár a régi-új tulajdonosok, a milliárdosok listáján egyaránt megtalálható Veres Tibor és Garancsi István nem beszélt az ügyletről, a sajtóban élénken fantáziálnak arról, hogy talán a Market lesz az új "Közgép". Elvégre most Garancsi Orbán Viktor egyik bizalmasa, és a Market pillanatok alatt felfejleszthető a közbeszerzések új éllovasává. Piaci szereplők szerint ehhez nem kell más, mint hogy megfizessék azokat a szakembereket, akik eddig a Közgépnél dolgoztak, és máris a Marketé lehet a megbízás.